Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 8. (Debrecen, 2000)
A LÍCEUM KIALAKULÁSA ÉS A FORRÁSOK - A líceum kialakulása és fejlődése
Máramarossziget lakossága az egyháztörténeti szakmunkák tanúsága szerint 1524-ben vált protestánssá.3 Ez egyben iskolaalapítást (vagy átvételt) is jelentett, de a protestáns iskolára vonatkozó biztos adatokkal csupán 1540-től kezdve rendelkezünk.4 Mintegy száz éven keresztül az iskola csupán grammatikai vagy alsóbb gimnáziumi jellegű. Erre az időszakra esik a máramarosi koronavárosok reformátusainak Visken tartott parciális szinódusa, mely elhatározta: „Szigeti uraim most ez egyúttal a közönséges pénzből építsék meg a Scholát. Ezután pedig a nemesség a hajdúsággal és a város népe a sóvágókkal együtt értsenek mint az építésben, mind a fizetésben.”5 Ugyanazon forrás tanúsága szerint 1624-ben a szigeti iskola keretében az írást, olvasást és hittan alapelemeit elsajátító kezdőkön (iniciens) kívül donatisták és deklinisták is nyertek oktatást. A XVII. században bizonyítottan az iskola oktatói közül kilencen a nagybányai Schola Rivulinából, hárman a Sárospataki Református Kollégiumból, négyen Debrecenből, 1662-1700 között pedig újabb négy rektor Nagyenyedről, míg a szigeti iskolát vezetők döntő többsége a Kolozsvári Református Kollégium volt diákjai közül kerültek az Iza-Tisza parti iskolába.6 Ezért nem tévedünk, ha a szigeti iskolát a kolozsvári kollégium egyik partikulájának tekintjük. A források tanúsága szerint a kolozsvári kollégium ezen szerepe a XVIII. században még hangsúlyozottabb. Csupán a század utolsó évtizedeiben erősödött meg az a törekvés, hogy a szigeti iskolát önálló intézetnek tekintsék. Ezen törekvések a Hari Péter nevéhez fűződő szerkezeti átalakítás nyomán valósultak meg. Voltak olyan nézetek, melyek szerint még a XVII. század első évtizedében is a szigeti oktatók egyben a város jegyzői tisztét is betöltötték.7 Az erre vonatkozó igazság kiderítése nehéz dolog, de azt bizton állíthatjuk, hogy ennek a korszaknak az oktatói közül többen is magas tudományos érdemeket vagy jeles közéleti hírnevet szereztek.8 A máramarosszigeti iskola fejlődésének következő időszaka az erdélyi protestáns fejedelmek uralkodásának idejére esett. 1640-től Bethlen István (az országépítő Bethlen Gábor testvére) mint örökös máramarosi főispán és egyben az itteni sókamara haszonélvezője, a tanulók részére alummumokat rendelt, pénzt az aknákról és gabonajövedelmet a malmokról biztosított a most már humanitási fokozatot elért iskolának. A következő évtizedekben és mindenekelőtt Apafi Mihály gondoskodása révén anyagiakban további gyarapodás történt. Egy 1671-ben kibocsátott oklevelében a fejedelem elrendeli: „Rectorem Scholae Szigeth 300 lapides, studiosis eiusdem Scholae 200 lapides salis quotannis obvenient.”9 A XVII. század első felében élvezett főúri támogatás még a többi máramarosi koronaváros (Hosszúmező, Huszt, Técső és Visk) iskoláinak többségére is kiterjedt. Ez a tény arra utal, hogy az öt iskola rangban még nem sokat különbözött egymástól. A század közepén ez az ötpólusúság kettőre zsugorodik, s ez Apafi sóadományában is tettenérhető: a szigetihez hasonló juttatásokkal már csupán Huszt rendelkezett. A század végén Máramaros megye székhelye véglegesen Szigetre tevődött, s ez az iskola fejlődésére a továbbiakban is pozitív kihatással volt. 8
