Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 8. (Debrecen, 2000)
A LÍCEUM KIALAKULÁSA ÉS A FORRÁSOK - A líceum kialakulása és fejlődése
Már Apafi idejében az iskola humanitási fokozatának elnyerésével párhuzamosan pedagógiai szemináriumot állítottak fel. 1670-ben megszövegezik a szigeti iskola máig ismert első törvényeit, majd 1682-től megkezdik vezetni az iskola legrégibbnek tudott aláírási könyvét is. A szervezési keretek gazdagodásával a XVII. század utolsó évtizedeiben a szigeti iskolát végző fiatalok lesznek az alsóbb osztályok oktatói, de emellett Máramaros, sőt a környező megyék és vidékek református iskolái élén is mind gyakoriabbakká válnak a Szigetről érkezett volt öregdiákok."’ 1700-ban az iskola fejlődésének egy újabb szakasza kezdődött. Máramaros vármegye 1700. február 16-i határozatával a tanoda feletti gondnokságot saját hatáskörébe veszi át. Ez egyben az intézet fokozatára nézve is újabb emelkedést eredményezett. „Akarván a nemes vármegye a Szigethi Scholat ampliálni, végeztük unanimi consensu, hogy elsőbben is curatorok denomináltassanak, kik exoperálják, hogy ahonnét valami Collectát szerezzenek, azt erogalják a megirt szükségre fideliter. Amit magoktól eligazíthatnak és végezhetnek, comittitur dexteritati dominorum curatorum, in rebus autem maioribus momenti consultálják a nemes vármegyét.”11 Udvarhelyi Mihály személyében rövidesen megérkezik az iskola első külföldi akadémián tanult rektor-professzora, aki a magasabb tudományokat: teológiát, filozófiát, mathezist és görögöt is tanított. Az ő idejében vált az iskola teológiai szemináriummá. Oktató-nevelői munkáját a conrector segítette, aki főként a humanitási osztályokkal foglalkozott, míg az alsóbb fokozatú kisdiákok mindennapos munkáját meghatározott díjazás ellenében az iskola „öreg deákjai” közül megválasztott köztanítók (praeceptori publici) irányították. A patronátusi tisztet magára vállaló megyei rendek kötelezettségük teljesítését nagyon komolyan vették. Az oktatók pénzbeli fizetésen kívül gabonát és egyéb természetbeni juttatásokat is kaptak, 15 szegény diáknak pedig kenyeret biztosítottak. Ezeket a juttatásokat még 1708-1811 között is előteremtették. Pedig Máramarosnak ekkor a császáriak elől Erdélyből kiszorult kurucoknak és a velük együtt elbujdosott családtagok százainak kellett élelemről és szállásról gondoskodnia!12 Ez a patronátusi időszak 1752-ig tartott, amikor a szigeti református iskoloának a közpénztárból történő segélyezését a Helytartótanács megtiltotta a megyének. Eddigre azonban az intézet már mély gyökereket eresztett és megerősödött. S ez a pozitív előjelű változás statisztikailag is nyomonkövethető.13 A korszak tanrendjét legjobban egy 1766-os megállapítás jellemzi: „Norma studiorum in Humanioribus Cellariana, in Philosophicis Wolfiana observatur. Religionis autem principia secundum Confessionem Helveticam traduntur. Magistri primarii sunt duo: Rector professor et conrector, tres item ex Togatis Praeceptores. Rector, praeter Religionis principia, duas Philosophiae partes, Logicam et Methaphisicam, duas item Mathesos partes, Aritmeticam et Geometriam tradit.”14 Nyilvánvaló, hogy ez a jellemzés legalább 1744-től kezdve érvényes, mert a „cellariana” beosztásra ekkor tértek át. 9
