Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

I. rész Hittani szempontból

már Senior korában elválasztották prédikátoroknak, s az egyház pénztárából segélyöszveget adtak számára, hogy a külföldi egyetemeken még inkább képezze és gazdagítsa lelki kincseit. Ő eleinte szabadkozott, világi pályára lépés szándékával mentegetvén magát. Nagybátyjának Sárvárynak, azonban, és a debreceni elöljárók közzül egy nagyon eszes Senatomak Vecsey Sámuelnek, békét nem hagyó sürgetésére, engedett az egyházi elöljáróság meghívásának, s elfogadta a debreceni predikátorságot. Az alatt mig külföldön s jelesül épen Göttingában tanúit, meghivatott

S. [áros]Patakra is professomak, mellyet, azonban, már a debrecenieknek szavát adván, el nem fogadott.

Visszakerülvén külföldi tanulásából Debrecenbe, itt az úgynevezett ispotályi, vagy külvárosi templomban kezdte meg prédikátori hivatalát, 1815-ben, s folytatta két évig 1817-ig, midőn belvárosi prédikátorrá lett. Olly kedves szónok volt, hogy a külvárosi templom tágas udvara alig bírta befogadni a belvárosból kijött hallgatók kocsiit, valahányszor hire futamodott hogy prédikálni fog. Mert a predikálási nagy szorgalom soha sem volt természete. Mondják, hogy 1816-ban új év reggelén, prédikáció után, a hallgatók között jelenvólt Rhédey Ferenc bevitte kocsiján magához, és csak N.[agy]Péntek reggelére tért vissza Parokhiájára.

Egy illy kitűnő s ritka egyházi szónoknak, olly központi helyen, minő a reform, hitfelekezetre nézve, Debrecen, nagy hatása volt mind a főiskolai ifjúságra általában s különösen a Theológusokra, mind a prédikátori ifjabb nemzedékre. És valóban ő, egy új iskolának, az úgynevezett Sentimentalis rationalismus

73