Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

III. rész Egyházkormánylat

Lelkész választási törvény

Ha a lelkész tisztán csak úgy tekintethetnék mint valamely ekklézsia presbitériumának lényeges tagja s illetőleg elnöke: úgy igen természetesen következnék, hogy annak választásába senkinek se legyen szólója az ekklézsia tagjain kívül. De a lelkész egyszersmind a vallásfelekezet legdrágább kincsének, a Szentirásnak, s az ezen épült hitvallásnak, az öszves egyház nevében megbízott sáfára: s innen ismét természetesen következik, hogy tehát annak választásában az egyház is kellő befolyással legyen.

Az egyes ekklézsiák és az öszves egyház érdekét gyönyörű öszhangzattal egyesítette a Katona-Gelei Kánon; talán a XXIXXII-ig. Ezen egyházi törvény szerént ..vocatio est penes ecclesiam” mindenik ekklézsia, a maga óhajtásához képest szabadon választhatott, akár öszves tagjainak, akár e végre meghatalmazott presbitereinek, szavazattöbbségével lelkészt. Választásának eredményét bejelentette az illető e.h.v. esperestnek, ki is az egyházvidéki tanács beleegyezésével, vagy előlegesen is a jóváhagyás feltétele mellett, a kánon értelmében vagy megadta vagy megtagadta az egyházi konsensust. Ily egyházi consensus nélkül senki sem lehetett prédikátorrá, s a megtagadás esetében az ekklézsia tartozott mást választani. Az esperestnek, azonban, a consensus megadása vagy megtagadása nem függött önkényétől; okot kellett, és pedig kánon-szerűt felhoznia; egyébiránt az ekklézsiának fenhagyatott a jog, hogy ha helyes okoknál fogva

300