Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
III. rész Egyházkormánylat
Eevházkormánylatunk alakulása A protestantizmusnak egyházszerkezetet illető elve és tana ez: miszerént a keresztyénség egyedüli sinórmértékében, a Bibliában, nincsen isteni intézkedés és parancsolatnál fogva oly egyházkormánylati rendszer határozva, mely, mint ilyen szükségképen valónak s lelki idvességünket feltételezőnek tekintethetnék. Krisztus és az Apostolok csak alapját vetették meg az egyháznak, az idők századának s a föld különféle népeinek hagyván fel a további célszerű építést: "Az Istennek nekem adatott ajándéka szerént, mint bölcs mester fundámentumot vetettem; más épit pedig arra. Meglássa pedig minden, mi -módon épit arra. Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kivül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus. Hogyha valaki épit e fundamentumra aranyat, ezüstöt, drága köveket, fát, pozdorját, szénát: mindennek munkája nyilván lészen; mert a nap megmutatja, mert a tűznek általa megjelentetik, és mindennek munkája minemű legyen, a tűz megpróbálja. l.Kor.III: 10-13." Ezen elvből következett ama tapasztalati tény, a protestáns egyházszerkezet történelmében fokozatos kifejlődése szerént adatik elő, s melynél fogva a reformált keresztyén felekezetek egyházkormánylata különböző országokban különbözőkép alakult, a szerént, a mint vagy a keresztnek vagy a félholdnak vagy a reformatiohoz állott fejedelemnek s általában világi felsőségnek uralma alatt terjedt a protestantizmus. A körülmények kedvezőbb a vagy szigorúbb vóltához képest fejlődött a reformált keresztyének 283
