Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Temetés. A temetési szertartás kétféle volt, u.m. úgynevezett "Énekszós" és "Predikációs". Az énekszós temetés igen egyszerűen történt. Az iskolatanitó s tanítványai, Debrecenben a kántor s nehány deák megjelentek a halottas háznál. A koporsó kitétetett az udvarra vagy utcán egy pár kecskelábra. Elénekeltek a gyermekek vagy diákok, az énekvezető belátása szerént a Halottas könyvből kiválasztott éneket, vagy ennek három négy versét, s ekkor a test felvétetvén vitetett a temetőbe. Útközben és a Simái ismét volt éneklés, s a sirgödör behányása legnagyobb részént éneklés alatt történt. A predikációs temetési szertartás vág)' a halottas háznál vagy a templomban ment véghez, ily módon. Éneklés után a lelkész mondott egy halotti imádságot, Miatyánkot; ezután alkalomszerű prédikációt; a prédikáció általános tárgya kimerittetvén felolvasta a halottnak, - a temettető felek által készíttetett s a lelkészhez küldött - életrajzát; végre részletes alkalmazás mellett búcsúszókat intézett a legközelebbről érdeklettekhez; ismét Miatyánkot; s berekesztésül a halottra csendes nyugalmat, boldog feltámadást könyörgött. Előkelő nevezetes egyének temetésén a prédikáción kívül még az oratio, vagy verses búcsúztató is mondatott. Az egész szertartást mindig éneklés zárta be. Alig van egyházi szertartás, melynek célszerűsége vagy célszerütlensége felett, ellentétesb nézet s fogalom uralkodnék, mint a temetések aikalmávali predikálás célszerűsége vagy 271
