Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Bűnbánó egyének ekklézsiakövetése. Az úgynevezett "Ekklézsiakövetés" régi maradványa a hajdani szigorú egyházfegyelemnek. Mai időben ritka helyen van szokásban. Debrecenben a körülmények mindvégig gyakorlatban tartották azt, különösen a paráznaság bűnébe esett nők s férjfiak irányában. Kényszeritőleg az ekklézsiakövetés senkinek sem parancsoltatott, de a társalmi viszonyok Debrecenben olyanok valának, hogy a bűnbe esett egyén erkölcsileg volt kényszerülve magát az egyházi fegyelem alá önkényt vetni. A debreceni köznép élete nem csak egyházias, de valódilag vallásos és pedig erkölcsileg vallásos volt, s köz megvetés tárgyává aljasult a nyilvánosan botrányos életű, vagy a házasságon kivüi megesett nőszemély. Voltak némely társulatok, melyek bizonyos életmódot folytattak kenyérkereseti ágúi, s melyeknek tagjai mind nők voltak, részént házaspárok, részént özvegyek. Ily társúlatok valának példáúl: a kenyérsütő asszonyok, perecsütő asszonyok, mézeskalácsos asszonyok, koppasztott apró marhát áruló asszonyok, gyümölcsáruló asszonyok (:kofák:), fökötővarró asszonyok, fehérruhavarró asszonyok s, társulati, melyek olyformán valának szerkeztve mint a kézimesteremberck céhei. Immár az ily társulatok nem szívelték ha közöttük valaki botránkoztató életet folytatott, s a bűnöst, - kit a kenyérkeresettől elzámiok cltiltaniok nem volt joguk - megvetették, közhelyen leköpdösték s.a.t. mind addig, mig a keresztyén gyülekezetét, 263
