Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Templomon kívüli szokályos szertartás a keresztségnél A Parókhián, ha a gyermek egészséges volt, épen olly módon történt a keresztclés, mint a templomban. Ha a kisded veszélyesen beteg volt s a késlekedés veszéllyel járt, igen rövid imádság után: "Életnek s Halálnak Istene, te adtad e kisdedet, te vészed el is: légyen hogy akár él akár hal, tenéked éljen, tenéked haljon, mi őt a te anyaszentegyházad tagjává szenteljük s lelkének idvességet könyörgünk," tüstént következett a keresztelés, azután könyörgés a kisded életben maradásáért, s megnyugvási ima Isten bölcs akaratán. A szülék házánál, a templomi szokályos szertartás egészen elvégeztetett; ezenkívül azonban előlegesen alkalomszerű beszéd tartatott, s utólagosan, a körülményekhez képest, könyörgés a betegágyban fekvő anyáért, a keresztény család lelki testi jóllétéért. Némelly lelkészek teljesen mellőzték a fentebb előadott templomi szokályos keresztségi beszédet, s minden könyörgést önmaguk készítettek; némellyek - kivált az előkelőbb rangúaknái - még a keresztanyához intéztetni szokott kérdéseket is elmellőzték. Az illy lelkészek kifelejtették hivatalos szolgálatukból a hitfelekezeti szokálynak közös kapcsúl szolgáló erejét, s bizonyos tekintetben a bevett liturgialis szabály ellen hibáztak. Mi, debreceni lelkészek mindenben a templomi közös szokályt tartottuk meg, ehez adván még az említett előleges és utólagos alkalomszerű beszédet. 235
