Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Keresztelési Stóla - helyesen - Anykönyvbe beiratás dii Közönségesen elterjedt vélemény, úgy a műveltebb mint a legalsóbb néposztály körében, hogy azon nehány krajcár, mit a keresztelés alkalmával a lelkésznek szoktak fizetni, a keresztségi sákramentomnak egyházi hivatalos kiszolgáltatásáért fizettetik. Sőt prédikátortól is hallottam vitattatni, mikép az egyházi szolga, kinek élelmi szakmája a hivatal s máskép nem lenne kenyere, méltó arra, hogy fáradságáért valami jutalmat kapjon, s hivatkozott a Szentirásra mellynek igéi "méltónak mondják a munkást a maga bérére", s mellynek tudósítása szerént az Apostolok is a gyülekezetektől nyerték az élelemre szükséges adakozniányokat. Én tökéletesen ellenkező nézetben vagyok. Azt állítom, hogy a keresztségi sákramentom kiszolgáltatásáért épen úgy nincs s nem is kell külön fizetés, mint nincs s nem is kell az Úrvacsorái sákramentom kiszolgáltatásáért. Azt állítom, hogy ha volna valami külön díjfizetés a keresztelésért, azt haladéktalanul el kellene törölni, mert ennél semmi sem alacsonyithatná meg inkább az egyházi hivatal kellő tekintélyét, s az egyházi intézkedés Krisztusi és Apostoli fenségét. Van a lelkésznek, mint illyennek, a gyülekezettől - erejéhez képesti - fizetése; e tekintetben alkalmazható az írás igéje "hogy a munkás méltó a jutalomra". - József Császár eltiltotta volt a keresztelési stólát, s bölcsen és keresztyéniig cselekedett, noha őt egészen más nézet vezérelte, t.i. attól tartott, hogy a szegény szülék be nem íratják gyermekeik 236
