Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-04-01 / 141. szám
KILE | KÖZÖSSÉG egység | 2021 ÁPRILIS 24 MACESZCSOMAG MINDEN SZÉDERASZTALRA A rendhagyó akció rendhagyó logisztikát kívánt. A nagyszabású maceszbeszerzési és elosztási feladatokat GLITZENSTEIN SÁMUEL, az újlipótvárosi Zsilip rabbija koordinálta. Vele beszélgettünk a szervezés nehézségeiről és sikeréről. A járvány miatt látszott, hogy idén nem lesz lehetőségünk közös széder estéken részt venni, így az az ötletünk támadt, hogy próbálunk segíteni minden zsidónak, aki kéri, hogy maceszhez jusson Peszáchkor. És ha már adunk, akkor nemcsak a smuremacesz-csomagot adjuk, hanem egy egy kilogrammos gépi maceszt is, hiszen a Tóra szerint a Peszách hét napja alatt sem fogyaszthatunk kovászost. Hozzátettünk még egy Hágádát is, hogy széder estén mindenki tudja olvasni. A smure-macesz dobozának formája pedig adta magát: egy szép matricával – amely egy szédertálat ábrázol annak minden összetevőjével – díszítettük fel, így a szédertál is azon nyomban rendelkezésre állt. Készült egy weboldal is, ahol minden információt el lehetett olvasni maceszcsomagokon felül is biztosítunk smúra maceszt és további gépi maceszt is. Akik tőlünk rendelték a peszáchi vacsorákat, azoknak mi szállított ki az EMIH által biztosított ajándék maceszcsomagokat is. – Kik rendelnek? Hogyan változott a rendelési kedv az elmúlt egy évben? – Sajnos már tavaly ilyenkor is Co vid-járvány volt, és akkor kezdtük el az ételkiszállítási akciónkat, pont a szédervacsorákkal. A tavalyi megrendelőink száma idénre megháromszorozódott. Összesen 800 csomagot vittünk ki, ami tulaj donít ható annak is, hogy év közben is egyre több megrendelőnk lett, akiknek naponta szállítunk ki ebédet, il letve ez az EMIH sikeres peszáchi kampányának is köszönhető, mely az Óbudai Catering szolgáltatását is hirdette. – Milyen logisztikai kihívást jelent egy ilyen hatalmas rendelés? – Az előző évhez képest nem is a többszörös mennyiség lefőzése okozta a legnagyobb kihívást, mert a járványidőszak előtt többször is főztünk már hasonló, vagy akár még több adagos vacsorákat az Óbudai Zsinagóga rendezvényeire. A legnagyobb próbatételt az jelentette, hogy négyszáz címre kellett kiporciózni, melyhez mintegy 6000 dobozt használtunk fel. Igyekeztünk figyelni a környezetvédelemre is, így például 100%-ban újrahasznosított műanyag tárolókat és papírtáskákat használtunk. Végül az erev Peszách előtti pénteken tizennyolc szállítóval sikerült minden megrendelőnknek időben eljuttatni az ételeket. A csapat a nagy izgalmak és terhelés mellett is fegyelmezetten dolgozott, mindenki magáénak érezte a feladatot, hogy ez egy fontos küldetés, így ezeket a logisztikai kihívásokat is sikerült meglépnünk. Elégedett vagyunk az idei teljesítményünkkel és a zsinagógákból és egyéni megrendelőinktől érkező visszajelzések is minket dicsérnek. – Sok megrendelővel került kapcsolatba a peszáchi kiszállítás során. Mivel tudja biztatni az embereket ebben a nehéz helyzetben? – Először is nagyon jó egészséget kí vánok nekik. Kitartást, hogy mielőbb túl legyünk ezen a járvány időszak szabta világméretű próbatételen. Köszönöm szépen a bizalmat, hogy ilyen nagy számban rendeltek tőlünk, és mint az Óbudai Catering vezetője, a továbbiakban is arra bíztatok mindenkit, hogy aki segítségre szorul, akinek nehézsége adódik, forduljon hozzánk bátran, és mi igyekezni fogunk könnyíteni a gondon! – Körülbelül mennyi regisztráció/megrendelés érkezett a peszáchi maceszcsomagokra? Mekkora volt az érdeklődés az előző évekhez képest? – Elég drága és bonyolult a beszerzés, ezért minden évben pár száz csomaggal szoktuk rendelni és ajándékba adni családoknak a smure-ma ceszt (kézzel, őrzött lisztből készült), hiszen ez a hagyományos és széder estére ez a micvá.