Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-10-01 / 147. szám
2021 OKTÓBER | egység 31 ÉCESZGÉBER AZ ÉLET LÉNYEGE A KALAND Szép és igen régi időkre visszanyúló haszid hagyomány az őszi ünnepek végével, miután elmúlt Szimchát Torá vidámsága, egy tórai verssel kifejezni egymásnak jókívánságainkat: „És Jákob útra kelt” (1Mózes 32:2.). MEGYERI ANDRÁS JONATÁN ÍRÁSA kéletesen teljesítik Isten parancsát, mégsem tudnak a teremtésükkor elnyert spirituális szint fölé emelkedni (lásd Jesájá 6:2., Zecháriá 3:7. és Tora Or – Vájésev hetiszakasz) Az ember az angyalokkal szemben „mozgó” lény, akinek feladata, hogy bármilyen magasztos lelki állapotban is van, törekedjék egyre magasabb szint elérésére. Ezt szolgálja a mozgás, mely nem csak fizikai értelemben lételeme az embernek. Miután Ros hásánákor Istent mintegy megkoronáztuk és egyértelműen kijelentettük, hogy Ő, és csak is Ő az, aki életünket igazgatja, csak az Ő szolgálata lehet a zsidó ember feladata, egyértelmű célt jelöltünk ki magunk számára. Ezt követte Jom kipur, az engesztelés napja, amikor nemcsak őszintén szembenéztünk önmagunkkal és magunk mögött hagytuk bűneinket, de Isten számára is osztottunk feladatot. Ez az a nap ugyanis, amikor Isten kijelenti, hogy nemcsak Ő a mi atyánk és királyunk, de mi is az Ő gyermekei és népe vagyunk. Ahogy újévkor tanúbizonyságot tettünk Isten mellett, úgy jelenti ki Ő is Jom kipurkor, hogy elválaszthatatlanok vagyunk. Szukkot, a sátoros ünnep, mely a legmélyebbről jövő örömről szól, illetve Szimchát Torá ünnepe, mely elismerése annak, hogy életünknek nem lehet más célja és létünk nem lehet teljes Isten törvényeinek betartása nélkül. E jeles napok mind-mind precízen egy irányba mutatnak, és ez nem más, mint életünk iránytűje, Isten és a zsidó nép felbontatlan kapcsolata. Csak ennek tudatában indulhatunk útnak, ezzel a spirituális útravalóval kezdhetjük meg az új kalandot. Ha pedig valóban a maguk teljességében ültük meg ünnepeinket, azok szellemi tartaléka kellő energiát ad majd mindannyiunk számára életünk megpróbáltatásainak sikeres leküzdésére. Á gezunte vinter – egészséges telet kívánok mindannyiunknak! A kontextus ismerős: miután Jákob családjával elhagyta Lábán házát, elérkezett az idő, hogy szembesüljön testvérével, Ézsauval. Őelőle menekülve változott meg az élete, vagyis kezdődött el élete kalandja. Ünnepelni kétségtelenül jó dolog. Az őszi ünnepek, Ros hásáná, Isten megkoronázásának napja, Jom kipur, az őszinte szembesülés és bűneink megbánásának pillanata, Szukkot és Szimchát Torá, az önfeledt vidámság, az isteni ölelés ideje azonban elmúlt és kezdődnek a (nem csak az időjárás szempontjából) szürke hétköznapok. Mostantól kezdve fél évig csak a szombat marad számunkra spirituális menedékként, ahova visszahúzódunk rohanó világunk, az állandó stressz és a hétközna pok emberpróbáló kihívásai elől. Az ősz és tél mo notonitását, a rövid nappalokat és a hosszú, sötét es téket majd csak a chanukai lángok fénye és a purimi vi gasság szakítja meg. „És Jákob útra kelt”, mert az ünneplés, akármennyi re magasztos és fontos is, nem lehet az élet célja, ahogy a folytonos befelé fordulás sem. Az élet ugyanis maga a kaland, a mindennapok szüntelen taposása annak érdekében, hogy a felszínen maradjunk, az állandóan felbukkanó újabb és újabb problémák megoldása, a hétköznapok kihívásainak legyőzése. Bármennyire is szeretnénk és bármennyire is kényelmes volna, nem tudunk mindig ünnepeink biztonságot nyújtó védőhálójában maradni, útnak kell indulni, előre az ismeretlenbe, kalandra fel! Fontos üzenete van mégis annak, hogy az év az ünnepekkel, a spirituális feltöltődéssel kezdődik. Ugyanis az ember gyenge és gyarló, ha nem visz magával spirituális útravalót a „nagy utazásra”, ha nem töltődik fel az ünnepek adta élményekkel, akkor könnyen lehet, hogy a rá váró kalandok elsodornák, de legalábbis megtépáznák. A spirituális útravaló mellett a kalandra való felkészülés másik fontos építőeleme a család, barátaink, közösségünk. Jákob történetéből tudjuk, hogy a pátriárka úgy kelt útra, hogy vele tartott családja, feleségei és gyermekei, akik nemcsak lelki támaszt és boldogságot nyújtottak számára, de feladatot is adtak neki. Az élet tehát maga a kaland, ahogy a tórai vers is fogalmaz: „És Jákob útra kelt”, hiszen a zsidó embernek folyama tosan mozgásban kell lennie. Bölcseink felhívják figyelmünket arra, hogy az ember és az angyalok közti egyik jellegzetes különbség éppen a (spirituális értelemben vett) mozgás képessége. A Biblia és a rabbinikus hagyomány az angyalokat „állóknak” nevezi, mert ők ugyan tö-
