Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-10-01 / 147. szám
JUDAPEST ANNO | JUDAPEST egység | 2021 OKTÓBER 20 este miatt gyűlölettől és haragtól eltelt katonáinak, akik rendszerint rögtön a harc után, minden formaság mellőzésével ítélkeztek emberek élete fölött. Ez sok esetben súlyos, megbocsáthatatlan igazságtalanságokra vezetett.” 2 A Tanácsköztársaság bukása után pedig hamarosan napvilágot is láttak az 1919 tavaszi vérengzések, melyeknek csak a zsidókat érintő részei vaskos könyvet töltenének meg. A GYILKOS „VÖRÖS HARANGOZÓ” Szolnokon 1919 húsvét hétfőjén több tucatnyi embert börtönöztek be, közöttük számos zsidót is, akiket május 1-jén a fehérek szabadítottak ki a törvényszéki fogházból. A következő két napon a fehér gárdistái – mintegy 390 ember, közöttük több tucatnyi zsidó – fegyveres ellenforradalmat szerveztek a Tisza-parti városban, de Szamuely vonata közeledtének hírére a legtöbben elmenekültek, az ő szerencséjükre, mert aztán az akciót a vörösök véresen megtorolták az ott maradottakon. A 42 éves Oesterreicher Nándor szesznagykereskedő Baross utcai háza előtt gépfegyvert találtak, mire ráfogták, hogy ő lőtt a vörösökre. Házába betörtek, majd a családot kihurcolták az utcára, ahol a kereskedőt felesége és két kisebb gyermeke szeme láttára megcsonkították és kivégezték. Levágták a könyörgésre font kezéről az ujjait, illetve fülét és orrát, majd halálra szurkálták. Ki akarták végezni a 11 és 13 éves fiait is, de végül „csupán” megverték a sokkos állapotban lévő gyermekeket.3 A zsidó és nem-zsidó emberek kivégzése pedig tovább folytatódott. A zavaros órákban tucatnyi ellenforradalmár kiléte vált bizonytalanná, többek között az izraelita vallású Mellinger Izidor kereskedőé, aki szintén részt vett a fegyveres ellenállásban. A kereskedő kilétét fia, Mellinger Endre (helyenként Ede, s tévesen mint Ernő szerepel) próbálta meg kideríteni, ezért május 4-én délután megjelent Szamuely bázisán, ahol állítólag a következő párbeszéd zajlott le: „– Hová tetted az apámat, te gazember? – Vond vissza a szavadat, különben véged van! – felelte Szamuely. – Nem vonok vissza semmit – kiáltotta a fiú –, gazember, gyilkos vagy! – Vigyétek el és végezzetek vele!” 4 Egy másik helyen úgy olvashatjuk, hogy a 16 éves tanuló Szamuelyt „gyilkosnak, megátalkodott és Istentől elrugaszkodott fenevadnak” nevezte. 5 Mellinger Endrét másnap reggel holtan találták a református temető melletti árokban. „Bűne” tehát mindösszesen annyi volt, hogy számon kérte apja hollétét, akiről nem tudta, hogy többedmagával sikerült Szegedre menekülnie. Bár meglehetősen ritka, hogy az 1919-es vörös- vagy fehérterror gyilkosait bíróság elé citálták volna, mégis, tíz évvel a fiatal Mellinger árokba lövése után az ő egyik gyilkosát sikerült elítélni. 1929. szeptember 5-én Szabó Imre református presbitériumi tag jelent meg a szolnoki királyi ügyészségen, hogy elmondja, tudomására ju tott, hogy Farkas János, a református egyház harangozója végezte ki a Mel linger fiút. Szabó úgy tudta meg az egészet, hogy Farkas feleségéről rossz hírek terjedtek a városban, mire felszólították a harangozót, hogy vál jon el nejétől, azonban erre Farkas kijelentette, hogy nem teheti, mert „lelkiismeretét nagy bűn terheli és erről tud a felesége is”. 6 A harangozó bevallotta szörnyű tettét, igaz, a bíróságon először igyekezett ferdíteni a vallomásán. Elmondása alapján az ominózus napon hazafelé tartott, amikor vörös katonák megállították, s felszólították, hogy kövesse őket, majd fegyvert adtak a kezébe, s parancsba adták, hogy a temetőárokban térdeplő harmadik embert, a Mellinger fiút ő lője le. Először azt mondta, hogy ő csupán a földbe lőtt, s egy tiszt végezte ki a fiút, majd bevallotta, hogy valójában vállon lőtte a fiút. 7 Farkas tehát elismerte, hogy lőtt, s talált is. A szerencsétlen Mellinger fiút egyébként három hónappal erőszakos halála után exhumálták, s testén összesen öt golyónyomot számoltak össze, egyet a fején, négyet pedig a felsőtestén. A bíróság egyedüli kérdése a gyilkosságban való részvétel milyensége maradt, mert az akkor fűtőként dolgozó Farkas kitartott az alábbiak mellett: „Nem érzem magam bűnösnek, mert nem önszántamból mentem a bajba. Kényszerítettek, hogy fegyvert fogjak. Hogy ki, azt nem tudom. Mentem a fűtőházból a város felé, amikor utam a temető mellett vezetett el, három-négy vörös katonával találkoztam. [...] Nem akartam elfogadni a fegyvert, de fenyegettek, hogy a forradalmi törvényszék elé állítanak és agyonlőnek. Erre átvettem a fegyvert.” 8 Na most ezzel ellentétben, Konstantin Vazulnak, aki egy nyugalma-A szolnoki zsinagógába nem jártak kommunisták: FORRÁS: FMILEV
