Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-01-01 / 126. szám
2020 JANUÁR | egység 9 PORTRÉ | HOHMECOLÓ tak itt olyanok, akiknek egyébként anyagi lehetőségük is volt arra, hogy változtassanak. De engem itt tartott a föld. Abban a faluban, ahol apám gazdasága volt, ahol én a gyerekkorom legszebb és legboldogabb napjait éltem, mindig szívesen fogadtak. Véglegesen 1948 novemberében mentem el onnan. De a rá következő tavasszal már felhívtak, hogy mit hová vessenek, mire számítsanak. Azóta is kapcsolatban vagyok a faluval, díszpolgára is lettem. Az első Fidesz-kormány idején minden falu kapott országzászlót. Halmajugrán, a falumban, ezt Dávid Ibolya adta át. Engem is meghívtak. Jöttünk ki a templomból, és a lépcsőn kétoldalt álltak az emberek. Egy fekete kendős asszony kiugrott a sorból, és lelkendezett, „fiatalúr, jaj de jó, hogy itt van!”. Én akkor hetvenvalahány éves voltam, de fiatalemberként emlékezett rám. Dávid Ibolyának elkerekedett a szeme, kérdezte, hogy van ez. Elmondtam, hogy én itt voltam gazda. – Amikor elhagyta a szülőfalut, mibe tudott kapaszkodni? – Számos barátom, jó ismerősöm volt, akik jó pozíciókba kerültek. Köztük sok zsidó fiú és lány. Ők megpróbáltak segíteni rajtam, eldugtak ide-oda. Először a Földművelésügyi Minisztériumban voltam néhány hónapig. Onnan egy revízió után kidobtak. Aztán egy agrárgazdasági kutatóintézetbe kerültem, amelynek az előző miniszterelnök, Dinnyés Lajos volt a főigazgatója. Onnan is kirúgtak. Aztán megalakult a Kertészeti Kutatóintézet, ahová ugyancsak felvettek, és onnan is kirúgtak. Egy ideig az Akadémiának dolgoztam, mert külföldi agrárfolyóiratokat ismertettem. De nemigen ment ez a dolog. Gondoltam hát egy merészet, és azt mondtam: elmegyek kerteket ápolni. Először Kispestre mentem, amely akkor még teljesen másképp nézett ki, a nagy panelvárosrészek helyén kis, vidéki jellegű házak voltak, nagy telkekkel. Ekkoriban a férfiak egy jelentős része hiányzott, mert vagy hadifoglyok voltak vagy elestek. Jártam egy családnál, kérdeztem őket, nem kell-e a kertgondozásban segíteni, ásni, metszeni. Dehogynem, mondták. Egyre-másra lettek ilyen megbízásaim. Ebből meggazdagodni nem lehetett, de szerényen el tudtam tartani albérletben a családomat. – Ezek szerint a minisztériumi szoba nem az ön világa? – Hát nem. De nézze csak, itt egy könyv, ebből dolgozni szeretnék. Ezt a könyvet, amelyet 15 évesen nyomott az apám a kezembe, később egy méhésznek adta, ő hozta vissza nekem. ‘ 41-ben jelent meg. Maurice Maeterlinck belga Nobel-díjas író, költő írta a méhek életéről. Most van egy könyvmegbízásom, ebből néhány mondatot szeretnék beleírni a méhekről, azért forgatom újra. – A kertet ismerő mérnökként, miként látja az ember és természet viszonyát? – Az utóbbi időben sokat foglalkozom a globális felmelegedéssel és a környezetváltozás kérdéseivel. Sok feladatuk van az agrárszakembereknek ezen a területen. A nagy változás jól érzékelhető a természet közeli tevékenységekben, a vízügyben, az erdészetben, a mezőgazdaságban, a kertészetben. Csak egy példát mondok: húsz év alatt egy fokot emelkedett az éves átlaghőmérséklet Magyarországon, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy a füge, amit gyerekkoromban Marokkóból, Líbiából hoztak be karácsony tájékán, most jól érezze itt magát. És nem csak a mi kertünkben, hanem a környékünkön szinte minden kertben van egy-két fügebokor. Ez az egy fok tette lehetővé azt is, hogy a parlagfű, amely melegigényes gyomnövény, úgy elterjedjen, hogy alig lehet ellene védekezni. – Tud ehhez a változáshoz alkalmazkodni az ember? – Sokat kell beszélni róla. Nagy változások lesznek, és ezekre fel kell készülni. De el vagyunk késve. Mi Magyarországon mindenről azt hisszük, hogy hozzánk nem gyűrűzik be. De ez nem igaz. Minden begyűrűzik. – Nem merült fel a szocializmus összeomlását követően, hogy újra gazdálkodni kezdjen? – Az életemben sok hullámzás volt, de mindig hűséges maradtam ah hoz, hogy a föld megműveléséből agrártudományt kell csinálni, ez zel foglalkoztam. Hosszú ideig ta nítottam is. A kárpótláskor visszakaptam kilenc hektárt. Bérbe ad tam egy általam régóta ismert em bernek. De a mezőgazdaság ma nem jól működik. A biodiverzitás megtagadása, ami most már negyven éve tart, lehetetlen állapot. A mezőgazdasági területek 75 százalé kán termelünk négyféle növényt. Négyfélét! Az apám gazdaságában legalább 15 féle növényt termeltek, egy kis paraszti gazdaságban pedig 7-8 félét. Mert volt a szőlők között egy-két kajszibarackfa, mert volt tehén, ló, baromfit is tartottak. Több lábon álltak. És most mi van? Kukorica, búza, napraforgó és repce. Bűn, hogy a jó termőföldeket csak erre használjuk. Magyarországnak nagyon kevés természeti kincse van, nincs tengerünk, magas hegyeink, nincsenek olajkútjaink, termőföldünk van, s ezt a földet nem kizsarolni, hanem megbecsülni kellene és jobbá tenni. – A zsidó vallásban van egy szabály, az, hogy Izraelben hétévenként nem szabad megművelni a földet. A kertészmérnök mit gondol erről? – Pusztán szakmai szempontból már nincs szükség pihentetésre. A trágya lehetővé teszi a föld termőképességének fenntartását. A bibliai szabályoknak azonban filozófiai jelentőségük van. Hiszen porból lettünk, és azzá leszünk. 2020 JANUÁR | egység 9
