Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-02-01 / 127. szám
2020 FEBRUÁR | egység 33 ÉCESZGÉBER A számtalan nemzetiséget, kultúrát magába olvasztó New York sem éppen a fehér rasszizmus fellegvára, ahogy néhány szélsőséges iszlám szereplő hangoskodása sem annak a jele, hogy különösebben teret nyert a muszlim hit a feketék köreiben. Akkor mi történhetett? Vegyük a már említett „Fekete Héber Izraelitákat”: ez a néhány fős kártékony szekta szinte ugyanazokat az előítéletes kliséket, frázisokat hangoztatja fekete közegben, amiket a fehér rasszisták a sajátjukban. A zsidók tehetnek Amerika gazdasági bajairól, kulturális hanyatlásáról, önérdekű pénzhajhászók, kizsákmányolók, ahogy régen is, és ha a saját érdekeikről van szó, könyörtelenül és szívtelenül átgázolnak másokon. A zsidó szó elhagyásával, csak éppen a „gazdag tulajdonosra” cserélésével szinte ugyanezt halljuk a balos antikapitalistáktól, „progresszív”, „szociálisan érzékeny” nyelvezetbe csomagolva. „Én nem vagyok rasszista vagy antiszemita, de úgy tűnik, a zsidó emberek minden épületet birtokolnak. Minden náluk van és semmit nem osztanak meg másokkal” – mondták el fekete brooklyni járókelők Ami Horowitznak, a PragerU videózó aktivistájának kamerájába, akárcsak azt, hogy „nem mondjuk, hogy ez helyes (mármint a támadások – a szerk .), de elveszik az épületeinket és mindent próbálnak drágábbá tenni a számunkra.” A történtek megértéséhez szükséges kulcsmondatot aztán egy fiatal srác böki ki a videó végén: „Nem mondanám, hogy van rá okuk, de érthető, mert mindenki csak elvesz tőlünk.” SZOCIÁLIS PROBLÉMÁK ÉS „KLASSZIKUS” ANTISZEMITIZMUS Ez a „mindenki csak elvesz tőlünk” érzés látszólag lakhatási, szociális problémává redukálja a sorozatos antiszemita atrocitásokat. A gazdag lakástulajdonosok, főbérlők elleni hangulatkeltés, a gazdasági lecsúszástól, a környék dzsentrifikációjától való félelem nem is kell, hogy automatikusan szélsőséges, antiszemita köntösben nyilvánuljon meg: a kulcskérdés az, miért talál egymásra a szociális demagógia és a zsidóellenesség. Miközben Trump alatt az amerikai gazdaság ismét igen jó helyzetben van, alacsony a munkanélküliség, az „inner city” gettókból igenis van kiút (ha végre szakítanának az állandó áldozatisági identitással), az intézményes szegregáció rég megszűnt, sőt a hatvanas évek óta „affirmative action” felzárkóztató programok segítik a kisebbségeket, a balos mítoszok dacára sem a bürokrácia, sem a rendőrség nem rasszista. Egyrészt a klasszikus antiszemita toposzok, konspirációs elméletek (a zsidók uralják a kormányzatot, a bankokat, az ingatlanpiacot, ők szervezték anno a rabszolga kereskedelmet stb.) a legfelvilágosultabb közegben is kiirthatatlanok, nemhogy kevésbé felvilágosultban. Másrészt a baloldali narratíva térnyerése a campusokon és a médiában az anticionista, tehát Izrael-ellenes antiszemitizmussal karöltve jelentkezik (pl. BDS mozgalom), és ez az „értelmiségi” tónus szalonképessé tette a nettó „utcai” antiszemitizmust is. Pláne, ha az elkövetők érzékelik a mainstream nyilvánosság zavarát és hallgatását, a megkésett, elkenő reakciókat, az elhatárolódás vagy pláne tiltakozás halvány látszatát. Ehhez jön még hozzá egy fontos szempont: a harediek láthatósága, látszólagos kívülállása, idegenszerűsége: ők testesítik meg a zsidó-keresztény hagyomány eredetét egy egyre nihilistább, érték nélkülibb kulturális közegben. Jane Coaston írja a Vox-on megjelent remek elemzésében („The conspiracy theories behind the anti-Semitic violence in New York”, jan. 3.), hogy New York államban lényegében kétpárti konszenzus tartja felelősnek a nagycsaládos ortodox zsidókat a kerület „túlfejlesztéséért”, dzsentrifikációjáért, egyfajta modern kelet-európai stetl létre hozásáért, teljes közösségi intézmények, világi iskolák „lenyúlásáért” – így ezek szerint ők maguk okolhatók a támadásokért. Ehhez a politikai üzenethez már nem is kell sok szél sőséges körítést és világmagyarázatot hozzácsapni, nincs szükség Black Lives Matter kampányokra, hogy a zsidóellenes támadók morális igazuk tudatában érezzék magukat, amikor irracionális, előítéletes dühüknek hangot (és öklöt) adnak.