Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-02-01 / 127. szám
egység | 2020 FEBRUÁR 34 MISPÓHE | MESE ILLUSZTRÁCIÓ: TAUSZ GÁBOR EZRA MISPÓHE | MESE 34 A fiú, aki kiénekelte magát a bajból DÉNES ANNA MESÉJE Purim Mezibusban, a Báál Sém Tov udvarában – ahhoz foghatót sehol nem láthattok, bármerre mentek is széles e világon! Ezrek gyűltek a faluba közelről és távolról, hogy lássák az örömöt és hallják a Báál Sém Tov tanításait. Beszélt Eszter királynéról, Mordechájról és a gonosz Hámánról és arról, hogy az Istent örömmel kell szolgálnunk. Ekkor megakadt a szeme a lembergi Meir Margolisz rabbi kisfián, Saulon. Odament hozzá, kézen fogta és arra kérte, hogy énekeljen az embereknek, és mutassa meg, hogyan lehet Isten tiszta szívvel és tökéletes örömmel szolgálni. A gyermek boldogan teljesítette a cádik kérését, és különlegesen szép, csengő hangján kezdett bele egy purimi dalba. Purim végeztével a Báál Sém Tov odalépett a fiú apjához, és arra kérte, engedje meg, hogy szombatra Mezibusban maradhasson a gyermek. „Igen megtisztelő, hogy a Mester megszerette a gyermekemet, és magánál akarja tartani szombatra” – mondta a büszke apa. – „Azonban még öt éves sincs. Hogy hagyhatnám itt egyedül?” „Cseppet se aggódj, jó kezekben lesz a fiad” – mondta a cádik, és a kis Saul is megígérte, hogy jól viseli magát. A szombat kimenetele után a Báál Sém Tov magához intette két tanítványát, befogatott a kocsijába, és a kisfiúval együtt elindultak Lembergbe. Egy kanyar után hirtelen világosságot láttak és hangokat hallottak. Egy fogadó állt az út szélén, melynek látogatói a hangokból ítélve már igencsak felöntöttek a garatra. „Állítsd meg a kocsit” – szólt előre a Báál Sém Tov a kocsisnak. A Báál Sém Tov kézen fogta Sault, és egyenesen bementek a fogadóba. A részeg parasztok észre se vették a jövevényeket, nagy hangon daloltak tovább. A Báál Sém Tov erre hármat tapsolt, és csendre intette őket. A csapatnyi nótázó úgy meglepődött ezen, hogy azonnal elhallgattak. „Azt mondjátok meg nekem” – dörgött a Báál Sém Tov hangja, – „akartok-e igazi éneklést hallani? Hallgassátok meg ezt a fiút, és akkor majd megtudjátok, mi az, hogy szívből dalolni.” Saul, kissé szorongva, de énekelni kezdte a purimi énekeket. Megbízott a Báál Sém Tovban, még akkor is, ha nem értette, miért kell az ittas parasztok előtt zsidó dalokat énekelnie. A Báál Sém Tov ekkor odaintett három suhancot, akik a fogadó sarkában kártyáztak. „Hogy hívnak?” – kérdezte a legmagasabbat. „Ivánnak” – felelte az. „Hát téged?” – „Anton vagyok”. – „És te?” – „Igor” – hangzott a felelet. „Szeretném, ha megismerkednétek a kis barátommal. Ő Saul. Tetszett nektek a dala?” „Igen” – felelték egyszerre. „Rendben, örülök, hogy meg vagytok elégedve a barátommal. És most ígérjétek meg, hogy mindig kedvesek lesztek vele, bármi is történjék.” A fiúk megígérték, hogy így lesz, bár fogalmuk sem volt róla, hogy mire jó ez a színjáték. Évek teltek el. Saul, aki addigra kiváló tóratudós és sikeres üzletember volt, fontos üzleti úton járt. Eszter böjtjén tudott csak elindulni haza a falujába. Hiába hajtotta Saul a lovát, a dolog úgy állt, hogy még a purimi megilaolvasásra sem tud hazaérni. Sötétedni kezdett, és otthonától még egy erdő választotta el. Már félúton járt, amikor hirtelen három sötét alak ugrott elő a sűrűből, és lerántották a nyeregből. A banditák gyorsan megtalálták a nyereg alá rejtett pénzeszsákot, és Saul tudta, hogy ezek a hétpróbás gonosztevők soha nem engedik szabadon azt, akit egyszer kifosztottak. Arra kérte hát őket, hogy még elmondhasson egy imát, mielőtt végeznek vele. „Mondj, amit akarsz, úgysem segít már rajtad semmi” – mondta az egyik gazfickó. Az imádság után Saul a családjára gondolt, kedves feleségére és gyermekeire. Aztán hirtelen felrémlett előtte a rég elfeledett Purim a Báál Sém Tov udvarában. Köny nyek csorogtak végig az arcán, és azt gondolta: „Ha már nem tu-dom többé a purimi micvákat tel-jesíteni, legalább örömmel kell fogadnom azt, ami vár rám”. Azzal énekelni kezdett. Ugyanazt a dalt, amit annak idején Mezibusban énekelt és utána abban a világvégi fogadóban. Egyszerre arra lett figyelmes, hogy a banditák tátott szájjal bámulnak rá. Hirtelen megértette. „Iván? Igor? Anton?” – kérdezte csöndesen. A gonosztevők vad tekintete hirtelen meglágyult, és a legmagasabb így szólt: „Saul, kérlek, bocsáss meg nekünk. Nem tudtuk, hogy te vagy az.” Azonnal visszaadták a pénzét, sőt el is kísérték az erdő széléig, nehogy bárki megtámadja őt.
