Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-09-01 / 134. szám
2020 SZEPTEMBER | egység 25 KÖZÖSSÉG | KILE – Van kedvenc helye Magyarországon? – 1993-ban költöztem Szlovákiába és 1995-ben jártam először Magyarországon, egy, az Oberlander Bá ruch rabbi által megrendezett eseményen vettem részt. Gyakran járok egyébként Magyarországra – leginkább Bu– A gyerekei is érdeklődnek a zene iránt? – Nem erőltetem a zenélést a gye rekeimre, és a tanulmányaik mellett szabadidejük sem na gyon marad, de természetesen öröm mel támogatom a zene iránt érdeklődőket. Az egyik idő sebb fiam Kaliforniában tanult zenét, a kislányom, Ne cha mie – aki Szentendrén is fellépett velem – fu rulyázni tanul. Tu dom, hogy ren geteg örömöt szerez a zene a gyerekek életé ben is, úgyhogy mindenben tá mo gatom őket, ha úgy látom, hogy indíttatást éreznek zenélni. – Hobbi vagy küldetés a zene? – Amikor arra készültem, hogy zenész leszek, nem tudtam volna elképzelni, hogy hobbiként te kintek majd a szakmámra, me lyet nyilvánvalóan teljes munkaidőben végeztem volna. Integrálom az életembe, és in kább az a küldetésem, hogy a ze ne által bevezessem az embe reket a zsidó kultúrába, hogy ins pi rál jam őket. Vegyesen látogatják a koncertjeinket zsidó és nem-zsi dó emberek, és ez a speciális projekt adja nekem a le hetőséget, hogy a haszid kultúrtörténeti értékeket megmutathassam a publikumnak. – Sok családot szakít el a járvány – ön ezt hogy éli meg? – A járvány előtt szabadon utazhattunk, most viszont nem tudok csak úgy jegyet venni, hogy meglátogassam a New Yorkban élő fiamat, akit már több, mint egy éve nem láttam. Nehéz időszak ez. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy a legtöbbet hozzák ki ebből a helyzetből, beszélgetéshez használják az internetet, hív ják fel egymást telefonon. Higgyék el, hogy véget fog érni ez a kemény időszak, és újra meg ölelhetjük szeretteinket. A cikk eredetileg a Gut sábesz magazinban jelent meg. dapestre –, és most már természetesen Szentendrére is. Eddig nem volt kedvenc helyem az országban, bár Budapest nagyon szép város, most mégis Szentendre került közel a szívemhez: bájos és magával ragadó település. Azt hiszem, a kedvencemmé tudna válni, és a tény, hogy a fiam ott lakik, nyilvánvalóan csak hozzátesz ehhez. Boldog vagyok, hogy Mendy ilyen közel lakik hozzánk: könnyen meg tudjuk egymást látogatni, autóval nem különösebben okoz gondot ez a távolság, habár a járvány miatt a személyes kapcsolattartás most elég nehézkes. – Online követtem a koncertet, úgy tűnt, mindenki rendkívül élvezi. – Igen, nagyon sikeres volt, és ez boldogsággal tölt el. Különösen jól meg volt szervezve: abszolút professzionális volt, mind műszaki, mind reklám szempontjából. Gyorsan elkeltek a jegyek, és a közönség csodálatos volt. Érződött, hogy nagyon élvezik az előadást, ahogyan mi is: szeretünk egymással zenélni, és ez a hangulat járta át a koncertet is. Rendkívüli élmény volt – főleg, mert még sosem játszottam Magyarországon. – Hogyan kezdődött a zene szeretete? – Nagyon korán kezdtem zongorázni tanulni. Középiskola után a Michigani Egyetemen zeneszerzést tanultam. Itt ismerkedtem meg a Chábád mozgalommal. Az ott dolgozó shliachok fő célja, hogy más államokból odajáró zsidó fiatalokat támogassa nak, „otthont” teremtsenek ne kik. A diákokat családias környezetben fogadják, és egyenként foglalkoznak velük, segítik őket. Így kerültem kapcsolatba a Chábád Lubaviccsal. Talmudot és haszidizmust tanultam végig az egyetemi éveim alatt. Miután lediplomáztam, folytattam zsidó tanulmányaimat, és végül nagyrészt a Rebbe tanításai miatt váltam rabbivá, később – az eredeti szakmám helyett – shliáchhá. TUDOM, HOGY A ZENE BOLDOGSÁGOT AD Augusztus végén a Cháj Galériában adott megindító koncertet a „Haszid dalok” elnevezésű négytagú formáció. Az együttes egyik fő tagja Baruch Myers pozsonyi főrabbi, Menachem Myers, szentendrei rabbi édesapja. Ennek kapcsán beszélgettünk Baruch Myers rabbival. TUNA JUDIT INTERJÚJA DEMECS ZSOLT FOTÓI
