Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-01-01 / 126. szám
egység | 2020 JANUÁR 32 ÉCESZGÉBER Az idei ZSIFI programjában a számtalan tényleg zseniális alkotás mellett volt egy dokumentumfilm, amely a szakmai érdeklődésemet is felkeltette. Igen, természetesen mentésről van szó, méghozzá annak is egy nagyon speciális szeletéről. A film maga Boro Parkban játszódik, a helyszín maga is különleges szerepet játszik a vallásos zsidók körében. Nőkről szól, vallásos nőkről, akik nem is akarnak mások lenni. Csak egy kicsit mégis többet szeretnének. Például azt, hogy adott esetben, ne férfiak vegyék körül őket egy szülésnél vagy sérülésnél, hanem közülük való nők. Ruchie Freier, az Ezras Nasim nevű „női önkéntes mentőszolgálat” megálmodója, létrehozója mindenképpen kilóg egy kicsit ebből a közegből, hiszen annak ellenére, hogy a vallásos nők mindennapjait éli, civil szakmája is van, nem is könnyű. Ügyvédként is a határokat feszegeti. Mentőszolgálatával pedig nemcsak a kívülállók, hanem saját közösségének férfitagjai között is szerzett ellenségeket. A haszid közösségen belül eddig is létezett már önkéntes mentőszolgálat (ugyanúgy, ahogy Izraelben, illetve más vallásosok által lakott környékeken), természetesen csak férfiakból. Nők nem kerülhettek be eddig ebbe a közegbe, nem hitték el, hogy alkalmasak lesznek a feladat ellátására. Hiszen a szakmai tudáson felül a mentés kőkemény fizikai munka is. Első lépésként meg kellett szerezni a megfelelő szaktudást, összeszedni a felszerelést – és meggyőzni nemcsak a férfiakat, hanem nőtársaikat is, hogy működni fog. Azt hiszem, nem lövöm le a poént, ha elmondom, hála Freier karizmatikus egyéniségének ez sikerült. Viszont innentől elszakadnék kicsit a filmismertetéstől, mert elég sok gondolatot vetett fel bennem, a mai magyar valóságra is vonatkoztatva. Amerikában, Izraelben és a világ nagyon sok egyéb részén az átlagembernek nem okoz meglepetést, ha egy mentőegység tagjaként nők vonulnak ki hozzá. Megvizsgálják, ellátják, kórházba viszik. Szükség esetén megfogják a hordágyat vagy birkóznak a részeggel. Pont, mint férfitársaik. Magyarországon ez egy picit másképp volt mostanáig, pedig – és ezzel sem mondok, azt hiszem, újat – igen messze vagyunk a Boro Parkban lakó vallásos közösségtől. Néhány éve döbbenetet okozott a Mentőszolgálaton belül és kívül az első női mentőápolók megjelenése. Nem is igazán értem, miért, hiszen kórházi környezetben a férfi ápolók számítanak ritkának, mint a fehér holló, holott a betegek testsúlya nem változik meg varázsütésre, amikor a hordágyról a kórházi ágyra kerülnek. És még pár évnek el kellett telnie, mire megjelent az első olyan mentőegység, ahol a kormány mellett is nő ül. Szóval hogy is van ez? NŐK A MENTŐBEN Dr. Turcsányi Gabriella hosszú ideje áll készenlétben, hogy mentőorvosként segítse Budapesten a bajba jutottakat. A zsidó tematikájú és izraeli filmek magyarországi seregszemléjén, a Zsifin bemutatott film kapcsán írt véleménye különleges nézőpontból vizsgálja a világ egyetlen, kizárólag haszid nőkből álló mentőalakulatának kihívásait. TURCSÁNYI GABRIELLA ÍRÁSA TURCSÁNYI GABRIELLA • SZÜLETETT: 1965 • FOGLALKOZÁSA: mentőorvos • CSALÁD: egy fiúgyermek édesanyja Mintha sokkal közelebb lenne mentalitásban Magyarország és Boro Park, mint bárki gondolná. Közel 30 éve ülök mentőautón, elméletben a szaktudásomra van ott szükség. Gyakorlatban fogtam már a hordágy végét, lógott rajtam 3 táska, defibrillátor, oxigénpalack, miközben eleinte alulról súroltam az 50 kilót. Semmivel nem érzem magam gyengébbnek, mint egy 50 kilós, 160 centis férfi. Arról nem is beszélve, hogy számtalanszor láttam, meny nyivel komfortosabban érzik magukat a női betegek egy női orvos/ápoló kezei között. Csak tessék belegondolni.... Szóval a magam részéről Ruchie Freier mellett vagyok teljes mellszélességgel.
