Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-01-01 / 126. szám
2020 JANUÁR | egység 33 ÉCESZGÉBER Igen, szükség van nőkre a mentésben. Azt nem mondom, hogy a történet ennyivel elintézhető, hiszen egy átlagos város átlagos mentőszolgálatánál a betegnek legtöbbször nincs választási lehetősége, hogy nő vagy férfi vonuljon ki hozzá. De még ebben az átlagos városban az átlagos mentőszolgálat irányítói is kerülnek olyan helyzetbe, hogy „válogatnak”, és megkeresik azt a mentőegységet, aminek legalább egy női tagja van. Egyetlen dologban nem ismerek viszont pardont. Akár nő, akár férfi, aki felül egy mentőautóra ellátóként, annak megfelelő szakmai tudással és gyakorlattal kell rendelkeznie. És ez az, amiről nem győzött meg a film teljesen. Nem azért, mert nem tanulták meg a leckét, hanem azért, mert a létezésért folytatott harc közben, férfiaktól szegregáltan nem igazán volt lehetőségük a megfelelő rutint megszerezni az első éles kivonulás előtt. Sajnos ez általában minden, önkéntesen szerveződő egészségügyi ellátó szervezetnél gondot okoz, itt pedig a sajátos körülmények még fel is erősítették ezt. Arról, hogy a férfiak által működtetett Hatzolah tagjainak a lelkesedésen kívül mekkora a szakmai tudása, rutinja, nem tudok nyilatkozni, és ez nem is ennek a cikknek a tárgya. Zárszóként, mindenféle kommentár nélkül, még néhány adalék a film utóéletéről: eredetileg 2014-ben alapították meg az Ezras Nashim-ot, erről szól a bevezetőben említett film. Most, 2019-ben még mindig nincs engedélyük kéklámpa- és hangjelzéshasználatra, így természetesen a kiérkezési idejük is lassabb, mint a férfi önkéntesek által üzemeltetett Hatzolah-é. A legutolsó, 2019 novemberében történt szavazáson többek között ezt is érvként hozták fel, miért nem kellene megadni számukra az engedélyt, miért nincs szükség egy „párhuzamos mentőszolgálatra”, és természetesen nem is kapták meg. Róka fogta csuka.... EGY MENTŐALAKULAT, AMELY KIZÁRÓLAG HASZID NŐKBŐL ÁLL Nem csak a betegségekkel kell megküzdeniük. A kizárólag férfi mentősökből álló Hatzalah szervezet évtizedek óta végzi munkáját többek között Brooklynban. A szervezet a vallásos zsidó közösséget szolgálja. A vallásos közösségekben férfiak és nők elkülönülnek egymástól, még csak meg sem érintik egymást, ám sürgősségi helyzetekben megengedett, hogy egy férfi megérintsen egy nőt. Ezzel együtt érthető, ha sok nő inkább női segítőket szeretne maga körül látni ezekben a helyzetekben. Paula Eiselt, az ortodox közösségből származó filmrendező dokumentumfilmet készített arról, hogyan hoz létre egy vallásos asszony kizárólag nőkből álló mentőegységet. A négy év munkájaként létrejött, 93Qeen című film New York és Los Angeles után sok más helyszínen is bemutatkozott az elmúlt években. A női egység mozgatórugója az a Borough Park-i születésű bírónő, Rachel „Ruchie” Freier. Lelkes nőket gyűjtött maga köré, hogy beindíthassa szervezetét, mely – nem meglepő módon – meglehetősen nagy ellenállásba ütközött a közösségen belül, és összeütközésbe került a Hatzalah-val, valamint annak támogatóival. Az ellenzők odáig mennek, hogy bojkottal fenyegetik az asszonyokat kiképző kórházat, és bántó üzeneteket terjesztenek a közösségi médiában. Ám Ruchie Freier határozott egyéniségével és erejével képes tartani a lelket a nőkben. Az egységet „Ezras Nashim”-nak nevezik, ez egyrészt azt jelenti, hogy a nők segítése, másrészt pedig a nők számára fenntartott helyet jelöli a zsinagógai térben. „A legrosszabb, ha azt mondják nekem, hogy valamit nem tudok megtenni, mert én nő vagyok, vallásos nő” – mondja a bírónő, aki szigorúan vezeti a szervezetet, és nem riad meg attól, ha egyes jelentkezők kilépnek, mert nem felelnek meg az általa felállított szabályrendszernek. Például annak, hogy kizárólag férjezett asszonyok lehetnek tagok. „Rengeteg olyan kérdés van, ami előkerül egy házasságban, és megfelelő mértékű érettséget biztosítanak az ember számára” – indokolja a döntést. 2015-ben az Ezras Nashim nyerte New Yorkban az év Életet Támogató Ügynöksége díjat, és 2016-ban Freiert megválasztották az Egyesült Államok történetének első hászid női bírójának. Eiselt így nyilatkozik a filmjéről: „büszke hászid nők története, akik saját közösségük status quóját kérdőjelezik meg, és nem fogadják el, hogy az elsöprő erejű patriarchátus nemet mondjon nekik”. Forrás: zsido.com
