Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-09-01 / 134. szám
2020 SZEPTEMBER | egység 9 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ az állatot attól a szenvedéstől, amit a tojások elvételének látványa okozna számára. E parancsolat tehát együttérzésre, mások fájdalmának átélésére tanít és biológiai leckét is ad: hagyjuk meg a kifejlett állatot, hogy újabb utódokat hozhasson a világra. A Zohár, a kabbala egyik könyve szerint azonban éppen, hogy nem együttérzésből kell elküldeni a mada rat, hanem az embernek saját ma gáért kell ezt a micvát megtennie, hogy felkeltse az Örökkévaló szá nalmát és kegyelmét népe iránt, véget érhessen végre a száműzetés, és felépülhessen a Szentély. Ameny nyiben ez utóbbi, az isteni együttérzés és kegyelem felkeltése a cél, akkor keresnünk kell a lehetőséget a parancsolat végrehajtására, ám ha az előbbi, a tojó iránti kímélet az, akkor a legkíméletesebb módszer az, ha el sem vesszük a tojást. Az áldott emlékű Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi szerint azt a szokást kell követnünk, hogy nem keressük szándékosan e micva teljesítésének lehetőségét. LEGENDÁS ÁLLATOK Nézzünk meg még néhány legendás állatot, melyek fontos szerepet töltöttek be vagy fognak betölteni a jövőben. Kezdjük rögtön a legkisebbel, mely nem más, mint a sámir búbos banka őrzi a jelentéktelennek kinéző, ám annál értékesebb sámirt, mely akár a puszta nézésével is ketté tud repeszteni egy sziklatömböt. A bölcs király követeket küldött a búbos bankához. Amikor megtalálták a fészket, az anyamadár épp nem volt ott, és a követek üveglappal takarták le a fészket. Amikor a tojó visszaérkezett, sehogyan sem tudott odaférkőzni a fiókáihoz, ezért újra szárnyra kapott, és elrepült, hogy elhozza nagy kincsét, a kőrepesztő férget. Ekkor a küldöttek elfogták a kis állatkát, és Jeruzsálembe vitték, ami nem volt egyszerű feladat, mivel a sámirral nagyon óvatosan kellett bánni, mert bármit széjjel tudott porlasztani. Ezért – a Talmud Szotá traktátusa szerint – gyapjúba tekerték, és árpakorpával megtöltött ólomedénybe helyezték a szállításhoz. A Szentély építéséhez előkészített hatalmas kövekre vonalakat húztak, és a kis féreg pontosan a megjelölt helyen vágta szét az óriási tömböket. A következő misztikus állat, melyről szót ejtünk, a táchás . Mint már említettük, a Tóra részletesen tárgyalja a pusztai Szentély felépítésének részleteit, és nem egyszer szerepel a szükséges anyagok között a táchásbőr, melyből a sátorszentély épületének felső takarója készült. A táchás mibenlétéről többféle elképzelés is létezik, ám a legtöbben csodálatos, színes szőrű sivatagi állatként írják le, homloka közepén egy szarvval. Ez az állat hirtelen jelent meg a sivatagban vándorló zsidók közt, épp, amikor a Miskánt építették, és utána eltűnt, soha senki nem látott többé ilyet (Talmud, Sábát 28a–b). Vannak, akik azt mondják (például a középkori magyarázó, Rási), hogy Isten kizárólag a pusztai szentély megépítésének céljára teremtette meg a táchást, és miután e célját betöltötte, egyszerűen megszűnt, hiszen már nem volt több feladata a világban. Azt is mondják, hogy olyan hatalmas volt, hogy a sátorszentélyt takaró, kikészített bőre, melynek majdnem 14 m x 2 m volt a nagysága, egy darabból, varrás nélkül készült. (Ennél a méretnél csak egy kék bálna bőre lenne nagyobb.) Egyesek szerint hatféle színű volt, mások szerint mély- vagy liláskék. A táchásnál is hatalmasabb a leviátán. Bölcseink azt mondják, hogy az Örökkévaló a világ kezdetén egy hatalmas szörnyet is teremtett, a leviátánt, melynek húsából a másiách, vagyis a messiás eljövetele után lakomázik majd az egész zsidó nép. Ez a monstrum, mivel vízben él, túlélte az özönvizet is, és akkor bukkan majd elő, amikor eljön a végső megváltás. Adja az Örökkévaló, hogy ez minél hamarabb, még napjainkban bekövetkezzen! A világban mindennek megvan a maga helye, és ideális esetben semmi nem megy kárba. A következőket olvashatjuk Mózes második könyvében: Szent emberek legyetek nekem; a mezőn széttépettnek húsát ne egyétek, a kutyának vessétek azt. ( 2Mózes 22:30.) Miért pont a kutyának? Az Egyiptomból való kivonulás éjszakáját is bemutató, nem sokkal az előző idézet előtt olvasható tórai részben, a Bo hetiszakaszban szerepeltek a kutyák: Izrael minden fiaira pedig a kutya sem ölti ki nyelvét, sem emberre, sem baromra, hogy megtudjátok, hogy különbséget tesz az Örökkévaló Egyiptom és Izrael között. ( 2Mózes 11:7.) Azt mondja a midrás, a bibliai eseményeket kiegészítő történetek gyűjteménye, hogy ez a két mondat arra tanít minket, hogy az Örökkévaló soha nem foszt meg egyetlen teremtményt sem a jutalomtól. Mivel a kutyák csendben voltak a kivonulás során, és nem ugattak a zsidókra, Isten megjutalmazta őket a fenti parancsolat által, és széttépett állatok húsát az ember hűséges barátjának adta. bogár, más néven kőrepesztő féreg. Ezt, több más különleges dologgal együtt, a teremtés hatodik és hetedik napja közti szürkületben (bén hásmásot) teremtette Isten, és felada tának beteljesítésével el is tűnt a földről. A midrás így szól róla: Slomó (Salamon) király megkérdezte a bölcseket, hogy miként építheti fel a Szentélyt kövekből, ha nem használhat az építkezéshez vasból készült szerszámot (mivel a vasat gyilkolásra használják). A bölcsek elmondták, hogy a távoli földön élő Kőrepesztő féreg Eberhard Werner Happel 17. századi ábrázolásán KUTYÁK ÉS ZSIDÓK
