Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-03-01 / 116. szám

KILE | KITEKINTŐ egység | 2019 MÁRCIUS 24 – Először is nem tudom, hogy nekem nagyobb rálátásom lenne-e a történé­sekre mint bárki másnak, aki erről a hírekből értesül. Próbálom rendület­lenül megérteni, hogy miről is van éppen szó. De arra jövök rá, hogy minél inkább próbálom összerakni a képet magamnak, annál inkább összezavarodottságot érzek. Mint-KATONA VAGY HÕS? – Magyarországon nemrég ismét vita alakult ki arról, hogy lehet-e náci-kollaboráns magyar katonák­ra hősként tekinteni. Ön minden­hol igyekszik azt hangsúlyozni, hogy katonaként tekintsenek szolgálatára, nem pedig hősként. Ön szerint lehet legitim egy ilyen magyar diskurzus? – Most vagyok először Magyaror­szágon, és nem állítom, hogy ne lenne hiányosság a történelmi is­mereteimben. Azt azonban sejtem, hogy ez egy kényes és összetett ügy. Nyilvánvaló vitákra okot adva ezzel. Ebben én most nem vennék részt. Ha a katonák hősiességét próbáljuk általánosságban vizsgálni, akkor azt kell mondanom, hogy mindez első­sorban motiváció kérdése. Én embe­reket azért ölök, hogy jobb legyen az élet, vagy én megmentek életeket a jobb életért? Mindkét esetben le­het hősként tekinteni a résztvevő katonákra, hiszen mindketten a jobb élet reményében teszik a dol­gukat. Én Entebbébe életet mentem menteni, nem pedig azért, hogy gyilkoljak. De ha a motivációm az lett volna, hogy a terroristákat aka­rom legyilkolni, más lehetett volna a kimenete a dolgoknak. Személy szerint mindig is úgy véltem, nem hős voltam, hanem katona. Lehet, ebben benne van a személyes és a zsidó aspektusom is, de nekem az élet mentése volt a fő motivációm, így tekintek erre is. – Beszélgetésünkkel egy időben Varsóban zajlik egy fontos Kö­zel-Kelet konferencia. Ugyanakkor Oroszországban azok tanácskoz­nak a régióról, akik nem utaztak el Lengyelországba. Ráadásul a na­pokban még Münchenben is lesz egy biztonsági csúcstalálkozó. Ön szerint kik és hol fogják megfejteni a nagy talányt, a béke receptjét? HOGYAN LETT AZ ENTEBBEI TÚSZMENTŐ CIONISTA IZRAELIBŐL VALLÁSOS ZSIDÓ? Katona, jógatanár, fizioterápiás szakember, aki ifjú szocialista-cionistaként disznósülttel zárt egy Jom Kipurt. Rami Sherman az 1976-os entebbei kommandós akció egyik főszereplője volt. Magánemberként tartott előadásokat Budapesten, ahol hősökről, zsidóságról és a Közel-Kelet­ről is beszélgetünk vele. WALLENSTEIN RÓBERT ÍRÁSA RAMI SHERMAN • SZÜLETETT: 1953 • FOGLALKOZÁSA: az izraeli olimpiai csapat fizioterapeutája • CSALÁD: házas, 2 leánygyermek édesapja, 5 unoka nagyapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom