Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-03-01 / 116. szám
2019 MÁRCIUS | egység 25 KITEKINTŐ | KILE izraeliként utaztam oda, majd zsidóként tértem vissza Izraelbe. – Kicsit messzebbről indítanék. Számomra két irányzata van a modern zsidóságnak. Az egyik a lubavicsi rebbe, a másik pedig a szekuláris modern zsidókat megtestesítő Amos Oz. Én úgy érzem, hogy teljesen egyikük sem tudta befejezni munkáját, így az üzenetük nem végleges a híveik felé. Nem mintha nem végeztek volna teljes munkát. Nem erre gondolok, pusztán az én értelmezésemben valami véget ért, mielőtt befejeztetett volna. Amos Oz Izraelben született és cionistaként indult, nagyon sok szellemi követője van a mai neológ-szekulárisok közül. Ő egy nagyon-nagyon jó író volt, sok mindenről írt, a bevándorlásról, a cionizmusról, liberális értékekről, de valahogy a zsidó lélekről nem tudott olyan egységesen nyilatkozni, hogy az engem kielégítsen. Legalábbis ott érzek hiányt. A másik oldal pedig a lubavicsi rebbe. Ő sosem volt Izraelben. Mindenki kérdezte, hogy létezik, hogy ekkora hatása lehetett milliókra anélkül, hogy el sem hagyta New Yorkot. Ő sosem említette Izraellel kapcsolatban azt, hogy mit is jelenthet a lelki zsidóság az Izraelben élőknek. Izrael létezése is kérdéses sok esetben a chabad irányzat követőinek. Én izraeliként egy Amos Oz által részletesen körülírt világban születtem. Izrael a zsidó lelkiség nélkül nehezen működhet. Én azt érzem, hogy e két irány ötvözetéből lehet megtalálni a választ arra, miben is rejlik a zsidó lélek. Tehát például amikor 150 chabad diák előtt beszélek, és azt mondom, nem vagyok egy zsidó hős, aki beugrott a tűzbe azért, hogy zsidó életeket mentsen, talán furcsálják a mondandómat. Pedig meg kell érteniük, engem a kormány küldött. Nem személyes döntést hoztam, hanem egy állam rám ruházott felelősségével éltem. Tehát Entebbével kapcsolatban is azt szoktam mondani, ne egy csodaként értelmezzük, nézzük tágabban azt, hogy mi és miért történt annyi évvel ezelőtt. Szerintem ez egy jó dialógus lehet, ha elfogadjuk egymás nézeteinek különbözőségét. Arról például, hogy mit jelent ma Izrael Állam a chabad rabbiknak a világban. Ugyanakkor azoknak a szekuláris izraelieknek, akiket Amos Oz követőinek mondhatunk, ugyanúgy adott a kérdés: mit jelent nekik a zsidó lelkiség és spiritualitás ma? Ez vajon leszűrhető abból, hogy miként reagálunk a palesztinok helyzetére? Ennek megválaszolásával valóban a zsidó lelkiségünkről kapunk választ? A zsidó lelkiség szerintem több ennél. – És mi a helyzet az Ön idézetével? Mi történt az Ön lelkiségével? – Nekem 40 év kellett ahhoz hogy ezt megértsem. És ez azért volt lehetséges, mert a közösségek, akikhez elutazhattam az elmúlt két-három évben mesélni az akciónkról, olyan reakciókat váltott ki belőlem, hogy eljutottam arra a lélektani állapotra, hogy ezt meg tudjam magamnak fogalmazni. Ne kérje most azt tőlem, hogy ezt kifejtsem itt, mert az üzenet jóval több mint az entebbei akciónk. Az valójában csak a keret, nem a valós története annak, hogy mi is történt velünk. Viszonylag hamar rájöttem arra, hogy az előadásokban van valami, ami több mint maga a túszmentési akciónk. Vajon miért érdekes ez a történet annyi embernek? Hiszen ez egy 40 éves sztori. Mégis, miért érdekli egyformán a zsidó vagy a katolikus közösségeket, a politikusokat vagy ha egy kaleidoszkópot vizsgálnánk. Egyik társaság, aztán a másik, majd egy újabb. Az utolsó 10 évben különösen összekavarodtak a dolgok. – Mégis optimista a tekintetben, hogy a közeli jövőben valamiféle stabilitást tudnak teremteni a felek a régióban? – Nézze, én két holokauszt-túlélő gyermeke vagyok. Ha valaki azt mondja, hogy elpusztítunk, és lesöprünk a föld színéről, mindegy, hogy valóban ezt akarják vagy ezek csak a szavaik. Ez nekem már elég ahhoz, hogy aggódjak. Nem tudom, talán azért, mert lengyel vagyok? Ha a nukleáris fegyverekről beszélnek, akkor kétszeresen is aggódom. Nem tudom, hogy valóban képesek lennének-e arra, amivel fenyegetőznek, de cseppet sem optimális a helyzet. Nekem erről 1939 szeptembere jut eszembe. Több mint 3 millió zsidó volt akkor Lengyelországban. A legtöbbjük tudta, hogy nem tartoznak a nácik kedvencei közé, de sokkal többet nem tudtak csinálni annál, mint hogy beletörődtek vagy megpróbáltak emigrálni onnan. Aztán tudjuk, mi történt a többséggel. Amikor azt hallom, hogy a nukleáris fegyvereikkel Izraelt fenyegetik, akkor én bizony kétszeresen is aggódom. Vajon költözzünk el biztonságosabbnak vélt országokba? Magyarországra vagy Ausztráliába? Ezek jogos kérdések lehetnek ma. CIONSITA IZRAELIBÕL VALLÁSOS ZSIDÓ – Ön Izraelben él. Biztonságban érzi ott magát? – Alapvetően igen, de sok vonatkozásban nem tudok nem aggódni az unokáim miatt. Sajnos nem látok sok okot az optimizmusra. – Első alkalommal van Budapesten. Ideérkezése előtt azt nyilatkozta egy magyar kollégának, hogy meg akar ismerkedni a magyar zsidóság helyzetével. Önnek milyen a kapcsolata a saját zsidóságával, különösen annak tükrében, amit Entebbével kapcsolatban fogalmazott meg? Azt mondta: Cionista FOTÓ: DEMECS ZSOLT
