Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-03-01 / 116. szám

2019 MÁRCIUS | egység 23 OKTATÁS | KILE Crown Heigths-ot, a Chábád moz­galom központját ellepik a világ minden tájáról érkező (jobbára nem vallásos családokból szárma­zó) zsidó fiatalok, hogy izgalmas programokban bővelkedő hétvégét töltsenek együtt. A Maimonidész diákjai hamar elvegyültek a sokfelől érkezett tömegben: „Nagyon jó volt maga a cteenes program, és nagyon belejöttem az angolba, mert sokat AZ OKTATÁS MEGTÉRÜL Az összetartozásnak ez az életre szó­ló élménye a gyerekek fejlődésére is rávilágított. Sokan a gimnáziumba kerülve alig tudtak csak angolul, ma pedig amerikai barátokat szereznek, színpadra állnak a Times Squere-en, és értőn használják a 21. századi le­hetőségeket. Az utazás után nem sokkal a diákok egy jelentős része sikeres angol nyelvvizsgát is tett. A maguk útján nevelkedve érik el a sikereiket. UTAZÁS PEDAGÓGUSSZEMMEL Gaál Julianna tanárnőt, a 9Ny osztályfőnökét kérdeztük – Hogy zajlott a felkészülés az útra? – Nagyon vártuk az utazást már a tanév elejétől kezdve, az utolsó hónapban a táblán számoltuk vissza a napokat. Egy pedagógus számára persze kicsit más ez a várakozás, hiszen óriási a felelősség, és hónapokig tartó szerve­zőmunkára van szükség. A szervezést Stell Mushky kolléganőnk vállalta, de a stressz közös volt, mégis csak a világ másik végére visszük a ránk bízott huszonkét diákot. – Milyen programokra készültek, mi mindent láttak? – New Yorkot látni semmihez sem hasonlítható élmény. A manhattani felhőkar­colók között sétálni, a Central Parkban állni a hóesésben, a Szabadság-szobor felé hajókázni vagy Crown Heightsban sabbatot ünnepelni egy életre meg­határozó élmény lehet. Láttuk a Nagy Alma legismertebb nevezetességeit, lejártuk a lábunkat, de nem tudtunk betelni az élménnyel. A Rockefeller Center tetőteraszán órákat el lehet tölteni, és közben hitetlenkedni, tényleg itt va­gyunk? Nem egy profilfotó vagy videó készült Manhattan tetején. – Milyen célkitűzésekkel indultak útnak? – Az utazásunk fő célja a brooklyni zsidó közösség megismerése volt. Borough Park-i szállodánkban nem kellett külön kóser étkezést kérni, ez magától érte­tődő volt. És magától értetődő volt minden szokás, ami a zsidó közösségre jellemző, ami körülvett minket. – Mi volt az út legmeghatározóbb pillanata? – Az utazás legnagyobb élménye a csoport tagjai számára a sabbat megün­neplése volt. Fantasztikus élmény érezni, hogy az ember egy közösség tagja, a világ minden tájáról érkező fiatalokkal ismerkedni vagy egy helyi családdal együtt ebédelni. Csoportunk tagjai több családhoz voltak hivatalosak, volt, ahol rajtunk kívül harminc-negyven fiatalt hívtak meg, de volt olyan család is, akik néhány diákot szerettek volna fogadni, ők viszont meghívták távolabbi családtagjaikat is, ez egészen másfajta élmény volt. – A várakozásoknak megfelelően alakult az osztálykirándulás? – Egy pedagógus az utazás előtt mindig aggódik: vajon mit fog kihozni a gyerekekből a megváltozott helyzet? Elszakadni az iskolától mindig kockáza­tos, hiszen az ott megszokott szabályokat nem lehet alkalmazni, nincs csengő, nincsenek padok, tankönyvek. Van viszont hosszú repülőút, kényelmetlen met­rózás, korai kelés, ismeretlen emberekkel való összezártság, napi tíz kilomé­ternyi séta, honvágy. Szerencsére a Maimonidész Gimnázium diákjai jelesre vizsgáztak. Nemcsak életre szóló élményeket szereztek, hanem hitükben is erősödtek, és az iskolai közösség is megerősödött, barátságok szövődtek. Biztosan állíthatom, hogy a csoport minden tagja, még ha a pénzét el is költötte New Yorkban, de sokkal gazdagabban tért haza. beszélgettünk vegasi lányokkal” – meséli Kósa Juci, aki a kilencedik osz ­tályba jár. „Nagyon fárasztó volt, de bármikor szívesen visszamennék!” – teszi hozzá. „Megismerkedtünk páran új emberekkel, akikhez nyá­ron kimehetünk 2-3 hétre is akár!” – ezt már ismét Donáth Tóni mondja – „A nyelvet nagyon jól ki lehetett használni, és nagyon szeretnénk visszamenni!” A program csúcspontjaként a szombat kimenetele után New York ikonikus terén, a Times Squere-en rendeznek hatalmas fesztivált. A színpadon a leghíresebb zsidó elő­adók lépnek fel az ifjúság képviselő­ivel karöltve, miközben a háttérben a lubavicsi Rebbe képe látható a gi gantikus kivetítőkön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom