Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-02-01 / 115. szám
2019 FEBRUÁR | egység 23 OKTATÁS | KILE és gyereknek is egyszerűbb lenne nem együtt lenni a másikkal. – Tehát a kütyük világa egyfajta menekülés a gyakorta fáradságosabbnak tűnő együttlét elől? – Sajnos igen. De a legnagyobb leterheltség idején is tudni kell, hogy a gyereknek nagyon fontos az együtt töltött idő, legyen az akár csak tíz perc. És annak az időnek minőséginek kell lennie. Nyitottnak, befogadónak, olyannak, amikor csak rá koncentrálunk. Ha ez a minőségi együtt töltött idő hiányzik, akkor a gyerek egyedül érzi magát, azt gondolja, hogy akkor is együtt kell lennie valakivel, akivel kommunikálni képes. És az interneten megleli ezt a kommunikációs lehetőséget. A keresőprogram sok mindent földob. A legszennyesebb tartalmakat is akár. És ha ezt nincs kivel megbeszélnie, baj van. Mert lát valamit, tudja, hogy rossz, ilyenkor magát is rossznak, büdösnek érzi, és nem tud szabadulni az ilyen gondolatoktól. Ha nincs közöttük valódi kommunikáció, akkor ezeket félnek elmondani a szülőnek, mert attól tartanak, hogy mérgesek és idegesek lesznek. – Van valamiféle optimális időtartam, amit megszabhatunk a gyereknek arra, hogy mennyi időt tölthet a gép előtt? – Szerintem szigorú és világos határokat kell húzni. Napi egy óra bőven elegendő, a többi fölösleges. Ha a gyerek hazajön az iskolából, akkor egyen, írja meg a házi feladatát, utána használja a számítógépét. De a szülőnek mindig tudnia kell, mit csinál éppen a gyerek, és – evés közben például – beszélgetnie kell vele: mert az a minőségi idő. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a gyerek a kütyüjét, legyen szó tabletről vagy számítógépről, okostelefonról vagy bármiről, a közösségi térben, vagyis a nappaliban használja, mert akkor a szülőnek nem kell félnie attól, hogy a gyerek rosszat lát, és ami ennél is fontosabb: a gyereknek sem kell félnie attól, hogy esetleg rosszat lát. – Ilyenkor nem sérül a gyereknek az az igénye, hogy legyen saját világa? – A gyereknek jobb együtt lenni a szobában, nem külön térben, de ettől még megmarad a gyerek és a szülő világa. De ott együtt vannak, és tudják, hogy a másik sem akar külön lenni. És muszáj tudnunk, – Napjainkban azt érzékeljük, hogy a gyerekek és a szülők közötti generációs távolságot a digitális technológia igencsak megnövelte. Igaz ez vagy csak csalóka benyomás? – Sajnos igaz, kétségtelen, hogy a digitális technológia berobbanása előtt a szülőknek több idejük volt a gyerekekre, és egészen bizonyosan több minőségi idejük. Pedig muszáj leülnünk, időt szánni rájuk, hallgatni őket és beszélgetni velük. De sajnos a szülőknek is kevés idejük jut velük lenni, egyáltalán: az együtt töltött minőségi idő egyre szűkül. – Azért lesznek a gyerekek a digitális technológia rabjai, mert a szülők nem foglalkoznak eleget velük, vagy igazából már nem is igénylik annyira a közös együttlétet, hiszen étkezés közben is inkább a telefonjaikat nyomogatják? Teszem hozzá: ahogy a szülők is. – Ki tudja megmondani, a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Mindenesetre tény, hogy a digitalizációval a gyerekek világa új, számunkra kevéssé ismert lett, ők meg mindent azonnal akarnak. – Talán túl korán is fejlődnek. – Igen, túl korán. És igen, az is igaz, hogy a szülők számára is nagyon fontossá vált a digitális világ, és egyre kevesebb kommunikációs igény mutatkozik szülő és gyerek közt, mintha sokan a saját világukba szorulva élnének. Mintha szülőnek OKTATÁS | KILE A gyerekeink egyszer csak visszatérnek hozzánk Avraham Jiszrael pszichológus és rabbi Jeruzsálem oktatási hivatalában dolgozva 600 gyermek oktatását kíséri figyelemmel. Most a Bét Menáchem Gyermekoktatási Központ pedagógusaival – óvónőkkel és tanárokkal egyaránt – dolgozik, hogy segítsen nekik fejleszteni munkájukat. Az iskolában tartott szülői fórum előtt kollégánk a mai szülők legégetőbb kérdéseiről: a gyerekekkel eltöltött minőségi idő jelentőségéről, a szabályokról, az internetfüggőség kezeléséről és a kérdezés fontosságáról kérdezte. ÓNODY-MOLNÁR DÓRA ÍRÁSA
