Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-12-01 / 125. szám
2019 DECEMBER | egység 21 KÖZÖSSÉG | KILE Isten nélkül ne lenne erkölcs? ZSIDÓSÁG A VÖRÖSTERROR ÁRNYÉKÁBAN Az utóbbi hetekben indulatoktól sem mentes vita kavarta fel a zsidó közvéleményt a vörösterrorral kapcsolatos viszonyról. A Mazsihisz egyik vezetője szerint helytelen a vörösterror áldozataival azonosulni, mert úgy tűnhet, mintha a Tanácsköztársaság zsidó származású vezetőit tagadnánk meg. Mások szerint épp ellenkezőleg: az identitásukat megélő áldozatokkal, és nem a zsidó vallást megtagadó tettesekkel kell közösséget vállalnunk. Megint mások Köves Slomó rabbi azon kijelentését bírálták, amely szerint Isten nélkül nincs erkölcs. Interjúnkban erkölcsről, történelemről és Istenről kérdeztük a vezető rabbit. JUHÁSZ VALI INTERJÚJA nem is beszélve, ahol sajnos milliós a nagyságrend. – És mire jutott? – Ahogy beszédemben is elmondtam, az emlékezés nem mindig szám - tani kérdés. Egy történelmi esemény nem mindig az áldozatok vagy érintettek számától válik katartikussá vagy sorsfordítóvá. A vörösterror attól különleges, hogy a terror, mint dek larált politikai eszköz, nem egy há borús esemény részeként, nem egy reakcióként, hanem – a magyar történelemben először – egy kollek - tivista, utópisztikus politikai ideológia vállalt eszközeként jelent meg a történelem színpadán. Ennek a kollektivista ideológiának, a marxizmusnak, alappillére volt az istentagadás, és ez teremtett lét jo - gosultságot a politikai cél, az osztályegyenlőség erőszakkal és emberi életek árán történő tudatos eléréséhez. – Hogy érti azt, hogy a terror „deklarált politikai eszköz” volt a Tanácsköztársaságban? – A bolsevik forradalmat vezető népbiztosok többször deklaráltan kifejezték, hogy a terror az osztályharc legitim eszköze. Idézzek egy pár ilyet? „Mindenütt szaladgálnak, ágálnak az ellenforradalmárok, üssétek le őket! Üssétek agyon ott, ahol találjátok őket! [...] Mielőtt vérébe fojtanák a forradalmat, fojtsátok őket a vérükbe!” (Vörös Újság, 1919. nov. 11.) „Aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel a kezét, [...] az a saját halálos ítéletét írja alá. Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk...” (Népszava, 1919. április 23.) – Az előbb említett idézetek részben zsidó származású kommunistáktól származnak. Nem gondolja, hogy amikor a pár hete a Parlament melletti újraavatott emlékművet a ’30-as években felállítot– A napokban azt nyilatkozta, hogy a Tanácsköztársaság volt az első olyan terror-rezsim, amely istentagadáson alapult és ezzel az egyén személyes felelősségét és magát az erkölcs alappilléreit rombolta le. Egy kicsit úgy hangzik ez, mintha a kommunizmus bűneit ilyen módon kihangsúlyozva a 20. század más ideológiáit akarná felmenteni. – Szó nincs erről. Épp ellenkezőleg. A Tanácsköztársaság és az úgynevezett vörösterror áldozatainak megemlékezésére készülve azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen van-e olyan egyedi jellemzője ennek a 133 napos diktatúrának, amely egyáltalán emlékezésre érdemessé teszi, annak dacára, hogy ha szimplán az áldozatok számát vesszük figyelembe, akkor sajnos a mintegy 600 civil áldozat nem kiemelkedő a 20. században. A kommünt követő fehérterrornak nagyjából 5000 áldozata volt, az I. és II. világháborúról
