Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-12-01 / 125. szám

2019 DECEMBER | egység 7 KÖZÖSSÉG | HOHMECOLÓ téket képviselő zsidó örökségének megismerése valójában mindenki javát szolgálja. Ugyanígy azt is rendszeresen nyomatékosítják, hogy miután a társadalom különböző csoportjai között elindított párbeszéd nem maradhat meg a semmire nem köte­lező megállapítások szűkre szabott világában, nem lehetett halogatni egy saját szeretetszolgálat felállítását sem. A CEDEK nevet kapó, 2015-ben életre hívott karitatív szervezet célja, hogy minél több rászorulónak: betegeknek, időseknek, fogyatékkal élőknek, valamint hátrányos hely­zetűeknek és hajléktalanoknak is segítséget tudjon nyújtani – nemre, korra, származásra és vallási hova­tartozásra való tekintet nélkül. Több családot, hajléktalanszállót is tá­mogattak élelmiszerrel, gyógyszer­adománnyal, így a nehéz helyzetben élő kárpátaljai rászorulókat is. A sze retetszolgálat munkájában ta­valy újabb fejezet kezdődött, amikor adományboltot nyitott Budapesten, a Baross utcában. A CEDEK rend­szeressé vált ételosztásaihoz pedig idén saját népkonyha elindításával teremtettek kedvezőbb feltételeket. A TÖREKVÉSEK ELISMERÉSE Mindezek fényében nem megle­pő, hogy a kormány érzékelte, és a most megkötött megállapodás for­májában el is ismerte: az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség számos lényeges közfeladatot el­lát, a kulturális értékmegőrzésben és értékteremtésben vállalt szerepe évről évre erősödik, a társadalmi és közéleti tevékenysége folyamatosan bővül. Mindezzel összefüggésben a két fél most abban bízik, hogy a társadalom- és identitásszervező ak tivitást, illetve a hitéleti tevékeny­séget az állammal kötött átfogó megállapodás jelentős mértékben tovább fogja erősíteni. Ennek meg­felelően a Kormány 1010/2017. (I. 11.) Korm. határozata, amely a 6. pontjában az Egységes Magyaror­szági Izraelita Hitközségre is ki kí­vánta terjeszteni a történelmi egyhá­zakkal kötött, közösségi és hitéleti szolgálattal összefüggő, stratégiai együttműködések körét, a mostani átfogó megállapodással valósággá vált. Az EMIH ezzel a legmagasabb kategóriában elismert egyház lett, amelynek immár alanyi jogon jár az ál lami, önkormányzati intézmény­rendszerrel azonos finanszírozás min den közfeladatot átvállaló intéz­mény tekintetében, legyen szó ok - tatási, szociális, kulturális vagy az élet bármely területét érintő közfel­adat-átvállalásról. A megállapodás a fegyveres testületeket is érinti, hi szen elhárult az akadály az elől, hogy felálljon az EMIH tábori lel­készi szolgálata. ÚJ FELADATKÖRÖK A szerződésben a kormány az EMIH-re bízza a holokauszt kö­vetkeztében „elárvult” vidéki intéz­mények felújítását, megőrzését és azt, hogy ezeket élettel töltsék meg. Rögzíti továbbá, hogy a kormány támogatja a hitközség tulajdonába került Milton Friedman Egyetemet. Az intézmény a zsidó tudomány fellegvára lehet, emellett a nem zsi­dóknak is közvetíti a zsidó értékeket – hangsúlyozta Semjén Zsolt az ünne ­pélyes eseményen, amelyen David Lau Izrael askenázi főrabbija, Ober ­lander Báruch és Köves Slomó rabbik is részt vettek. A megállapodás aláírá­sát megelőzően az izraeli főrabbi és az EMIH delegációja udvariassági látogatást tett Orbán Viktor miniszter ­elnöknél. Az aláírt dokumentumok kiemel­ték, hogy a zsidóságnak az elmúlt évtizedekben a nehézségek ellenére tapasztalt valóságos újjászületésé­ben meghatározó szerepet vállalt magára az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Ezzel összefüg­gésben a szigorúan a hagyományok talaján álló, mégis innovatív és a jö­vőbe tekintő vallási szervezet nem csupán az ortodox zsidóság szilárd morális meggyőződést tükröző, mar káns világnézetét képviseli és nép szerűsíti a zsidó közösség és a tár sadalom szélesebb rétegei köré­ben, hanem mára az egyik legmeg­határozóbb zsidó hitközséggé vált hazánkban. ZSIDÓSÁG A MAGYAR TÁRSADALOMBAN Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a magyar zsidó­ság „történelmileg és napjainkban is elszakíthatatlan része az ország­nak”. Trianon után a magyar nyelvű zsidóság jelentős része is a határon kívülre szorult, és az EMIH nagy segítséget nyújt ezeknek a zsidó kö­zösségeknek a megerősítésében és a kapcsolattartásban velük. Köves Slomó azt emelte ki, hogy az EMIH 2004-es megalakításának legfontosabb célja az volt, hogy a zsi­dóság értékeit megmutassa és „élettel megtöltve elérhetővé tegye” minden magyarországi zsidó számára. Az esemény kapcsán Orbán Vik - torral is találkozó David Lau fő rab­­bi kiemelte: a megállapodás egy szer - re biztosítja a múlt értékeinek meg­őrzését és ad útmutatást a jövő épí­téséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom