Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-12-01 / 125. szám

egység | 2019 DECEMBER 8 HOHMECOLÓ | KITEKINTŐ más szárnyasokra specializálódott új vágóhidat, melyre többek közt az izraeli Főrabbinátus ad kósersági engedélyt, és a termékek nagy részét Izraelben értékesítik. Szintén részt vettem a Talmud magyar nyelvű kivonatos kiadásának bemutatóján, ez szintén fontos és nagyszerű em­lék. – Ekkor találkozott először a ma­gyar miniszterelnökkel? – Igen. A második látogatásom al­kal mával fogadott Orbán Viktor mi­niszterelnök és Áder János köztár­sasági elnök úr is, akivel szinte azon nal nagyon kellemes viszonyt si került kialakítani. Rendkívül ér­deklődők és támogatók voltak a magyarországi zsidóság igényei és szükségletei terén. Azután, amikor nem sokkal később Orbán úr Izrael­be látogatott, kért tőlem egy találko­zót. Eddigre már szinte régi ismerős­ként beszélgettünk, meglehetősen hosszan. Már ekkor elkezdtünk be­szélni az ortodox közösségek, azon belül az EMIH magasabb szintű el­ismeréséről, mely sok szempontból fontos, többek közt a magyarországi zsidó temetők állapotának javítása és az EMIH oktatási intézményei­nek növekedése és megszilárdítása szempontjából. Így azután, mikorra ténylegesen megvalósult ez az elismerés és alá­írásra került a megállapodás, meg­kértek, jöjjek el és legyek jelen eb­ben a történelmi pillanatban. – Milyennek mondja kapcsolatát a miniszterelnökkel? – Nagyon jó, szinte baráti a kap­csolat. Rögtön kiderült számomra, hogy hozzám hasonlóan – bár a mi­niszterelnök úr is rendkívül elfoglalt – a család számára is prioritást élvez. Nagy szeretettel és lelkesedéssel mesélt ő is feleségéről és gyerekei­ről, úgy tűnt, az értékrendje nagyon – Főrabbi úr, mi az oka, hogy har­mad szorra is Magyarországra lá­togat? – Valóban ez a harmadik alkalom, hogy itt járok. Az első látogatásom az Európai Rabbik Konferenciájá­nak meghívására történt. A rabbik Budapesten találkoztak, és megkér­tek, vegyek részt megbeszélésükön. Ekkor volt egy nagyon megható megemlékezés is a Duna-parton, a holokauszt idején Dunába lőtt zsi­dók emlékművénél, amire azóta sem tudok úgy emlékezni, hogy ne lá­badnának könnybe szemeim. Emel­lett kétszázötven európai rabbit a Tóra ügyéért harcolva látni szintén rendkívül megható volt és erőt adott jómagamnak is. Nem beszélve arról, hogy akkor még velünk volt az az­óta e világról eltávozott nagykállói rebbe is, legyen szent emléke áldott. Második látogatásom a zsidó élettel volt összefüggésben. Megte­kintettem a Csengelén épült ví zi- és „A KÖZÖSSÉGEKNEK ÖSSZE KELL FOGNIUK” Interjú DAVID LAU val, Izrael Állam áskenázi fõrabbijával David Baruch Lau Tel Avivban született, és 1994-ben szerzett rabbidiplomát. Háláchikus műso­rokban vesz részt a rádióban és a televízióban, és ő volt az első, aki responsumot írt az internet­ről. A főrabbi azt is elmondta, véleménye szerint a Chábád mozgalom munkája áldás a világ zsidóságára nézve. Magyarországi látogatása alkalmából a magyar zsidóságról, az Izraelhez való viszonyunkról és Izrael Állam helyzetéről kérdeztük. MEGYERI ANDRÁS JONATÁN INTERJÚJA FOTÓK: MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom