Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-10-01 / 123. szám
2019 OKTÓBER | egység 25 KULTÚRA | KILE aki Debrecenből származott. Hosz szú pajesza és kaftánja volt, és azt mesélte, hogy otthon magyarul beszéltek, és csak szombaton beszéltek jiddisül. Hasonló Lengyelországban elképzelhetetlen lett volna. – Sokan a kritikusok közül, úgy tűnik, már levonták a maguk következtetését és azt mondják, a múzeum a magyar állam felelősségét akarja majd lemosni. – Nem hiszem, hogy az ehhez hasonló vádakban bárki is őszintén hinne. Valamirevaló történész ilyesmihez nem adná a nevét. Az a gondolat, hogy minden 1944 márciusában kezdődött volna, teljességgel abszurd. Mint azt egyébként a kikerült munkaanyag is részletesen kifejti, a holokauszt ebben a formában nem történhetett volna meg a sokkal korábbi zsidóellenes törvények és az erősödő antiszemita politika nélkül. A náci németek nem tudták volna programjukat társadalmi ellenállás nélkül végrehajtani, és a kollaboráns Sztójay kormány közigazgatása nem játszhatott volna közre 430 ezer magyar zsidó rekord sebességgel történő deportálásához. Külön hangsúlyt fektetünk a munkaszolgálatra, mely alapot szolgáltatott a diszkriminációnak és a széles körben elterjedt erőszakos antiszemitizmusnak. A fő cél azonban mégis az, hogy a holokauszt történetét és morális üzenetét úgy közvetítsük, hogy az értő fülekre találjon és mindenki magáénak érezze. Ha valaki egy olyan múzeumban találja magát, ahol az egyetlen fókusz a „kollektív nemzeti szembesítés”, akkor ez a szándék nehezen tud valósággá válni. Meg kell találnunk az egyensúlyt. A holokauszt olyan, mint egy fe kete doboz. Ha belenézel, nem látsz semmit. Azonban, ha egy kis fény vetül be, annak a nem sok, alig 800 igaz magyarnak a fénye, akiket a Jád Vásem elismeréséből, úgy az rávilágít az emberi szabad választás erkölcsi felelősségének fontosságára és értékére. A túl sok fény azonban megvakíthat. Ez volna a szerecsenmosdatás. Az arányokat hitelesen kell érzékeltetni és megkérdezni az len tétes reakciót válthat ki. Ezért sem akarjuk a helyszíneket újra felépíteni. Azonban valahogy szükség van arra, hogy kognitív és érzelmi kapcsolatot teremtsünk a történtekkel. Olyan megoldásokat keresünk, melyek a látogatókban együttérzést és érzékenységet váltanak ki. Ez a múzeum az általános közönség nek készül. Az én szakmám múzeum-történész. Ahhoz értek, hogy úgy meséljek el egy komplex történel mi dinamizmust egyszerűen, hogy közben nem csorbítom annak hi telességét. Az olyan alkotások, mint például a Saul fia, általános közönségnek készültek. Egy múzeum olyan kell legyen, mint egy történet, nem pedig olyan, mint egy lexikon. – Tudna mondani arról néhány szót, hol tart a koncepció kialakításának folyamata? Miken dolgoznak mostanában és vajon lesz e olyan fórum, ahol a szélesebb közönség is megismerkedhet a tervekkel? – A koncepció részleteinek kidolgozása jelenleg is folyamatban van, miközben a kialakítási terveken, a forgatókönyvön és a kapcsolódó multimédiás anyagokon is párhuzamosan dolgozunk. Egy nagy hírű, múzeumi dizájnban jártas céggel dolgozunk, miközben csúcstechnológiával készítjük a multimédiás eszközökben bemutatásra kerülő filmeket is. Jelenleg éppen az interjúk készítése zajlik: Magyarországon, Franciaországban, Izraelben és az Egyesült Államokban forgatunk túlélőkkel, akik első kézből adnak tanúságtételt. A személyes történetek segítik a látogatót az „utazás” során. Ahogy korábban is mondtam, olyan múzeumot igyekszünk létrehozni, amely inkluzív és, hála Istennek, Köves rabbi úrral hasonlóképpen gondolkodunk erről. Ennek megfelelően az év vége felé, azt remélem, előállhatunk újabb konkrétumokkal, hogy minél szélesebb kör bevonásával folytatódhasson a munka. (Az interjú eredetileg angol nyelven jelent meg a Neokohn internetes portálon, ahol azóta a teljes magyar nyelvű verzió is elérhető.) odalátogató diákokat: „Vajon te milyen ember akarsz lenni?”. Egy jó múzeum nem „csak oktat”, de elgondolkodtat, mely gondolkodás akár több hétig is elkíséri az odalátogatót. – Egy másik kritika szerint a víziós dokumentum egyfajta élményparkot varázsolt volna a józsefvárosi pályaudvarra. Fontosnak tartja a csúcstechnika alkalmazását ahhoz, hogy az üzenet kellő módon keresztülvihető legyen? – Szó sincs erről. Jómagam is hallottam ilyen abszurd kritikákat, mintha az lenne a cél, hogy Auschwitzot rekonstruáljuk. Nem mondhatjuk, hogy tudjuk, milyen le hetett Auschwitzban vagy a munkaszolgálatban. A legújabb oktatási ta nulmányok azt mutatják, hogy a történetek sokkoló bemutatása el-YITCHAK MAIS • FOGLALKOZÁSA: történész, korábban a Jád Vásem múzeum igazgatója NÉVJEGY FOTÓK: NEOKOHN.HU
