Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-09-01 / 122. szám

2019 SZEPTEMBER | egység 27 2019 5 7 7 9 EZ AZ ÉN KÖZÖSSÉGEM, AZ ÉN OTTHONOM Aki a ’90-es években vagy a 2000-es évek elején megfordult a Vasvári Pál utcai zsinagógában vagy egy Chábád rendezvényen, az biztosan emlékszik az Oberlander házaspár gyerekeire, köztük a vékony, nagy szemű, cserfes Mussie-ra. A kislányból mára felnőtt nő lett, kétgyermekes csa lád anya, aki hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a feladataiba, legyen szó az iskolai mun­káról, programszervezésről vagy női estekről. Feldman rebbecent a gyerekkoráról és felnőtt életéről kérdeztük. STEINER ZSÓFIA ÍRÁSA denkit, aki bejön. A hátránya talán az, hogy nincs privát helyem, hiszen én úgy nőttem fel, hogy a lakhelyem a közösség központja volt. – Milyen kihívásokkal kell szembe­nézni a mindennapjai során? – Számomra a legnagyobb kihívás – lehet, hogy viccesen fog hangzani – az az, hogy amikor megyek az utcán és valamelyik gyerekem elkezd sírni vagy feláll a babakocsiban, akkor érzem, hogy az emberek néznek, fi­gyelnek, hogy lássuk csak, mennyire ügyes a kétgyermekes anyuka. Izra­elben csak a támogatást érzem, azt, hogy de jó, hogy már két gyermeked van. Itthon más. Úgy érzem, kritikus szemmel néznek az utcán, amikor a gyerekek nem angyalként viselked­nek, hogy milyen fiatal vagyok és már két gyermekem van és vajon képes leszek-e megbirkózni a nevelésükkel. Számomra nagy kihívás az, hogy ez­zel együtt tudjak élni. – Mennyiben lesz más a gyerekei­nek itt felnőni? – Van, amiben hasonlít, van, amiben különbözik. Manapság van iskola, kó ser étel, nagy közösség, ami ne­künk nem volt. Nem ők a közösség egyedüli gye rekei, hiszen ez a szerep ma szétoszlik 20 gyerek között, és nem csak négyen vannak, mint mi voltunk [Az Oberlander házaspár­nak összesen 7 gyermeke született, közülük hárman fiatalabbak – szerk. ]. Ami hasonlít az az, hogy ők is tud­nak magyarul, ők is a Margitszigetre mennek kirándulni, mint mi is. Ak­kor még nem volt biztos, hogy az én gyerekeim is itt fognak felnőni és tet­szik, hogy ugyanazok az élményeink vannak. – Nagyon aktív a vallásos édesanyák között, tanít, whatsapp-csoportot szervez és így tovább. Miben tud segíteni a többi anyukának? – Nagyon fontos számomra a közös­ségi élet, imádom ezt csinálni, nagyon élvezem, ez nekem olyan, mint a csa­lád. Nagy örömmel teszek bármit a kö­zösségért. Nem mindig tudom, hogy mivel tudok segíteni a vallásos zsidó nőknek, de mindig keresem. Nem egyedül csinálom ezt, Zalmanov Chayá ­val szoktunk erről beszélgetni, hogy miket lehetne még szervezni. Már volt néhány újdonság és jövőre is lesz még meglepetésünk, amiket remélhetőleg si ker rel tudunk majd megvalósítani. – Milyen pluszt ad a magyarországi élet ahhoz képest, amit Izraelben vagy Amerikában élnének? – Nagyon megerősíti az identitá­sunkat. Nem magától értetődő az, hogy hászid zsidók, vallásos zsidók vagyunk. – Milyen volt egyedüli sliách gyere ­kekként felnőni? Milyen emlékei vannak a közösségről gyerekkoruk­ból? – Óriási élmény volt, nagyon szeret­tem az embereket, a közösséget, a nyüzsgést, ami körülöttünk volt. Iga­zából sztárok voltunk, az összes fel­nőtt velünk foglalkozott. Nagyon po­zitív emlékeim vannak, jó atmoszféra volt. Nem volt hiányérzetünk, mert a szüleink jól készítettek fel minket az életre. Nem volt sok vallásos bará­tunk, nem minden kóser ételt lehetett kapni, de ezek nem égető hiányként jelentek meg. – A házasságkötése után nem sokkal visszaköltözött Magyarországra a férjével. Miért döntöttek így? Min­dig is ez volt a terv? – Nem feltétlenül ez volt a terv, én mindig nyitott voltam és vagyok, hogy bárhol, bármilyen közösségben segítsek a világon. Gyerekként min­dig Kínába vágytam rebbecennek... Végül, amikor eljött az idő, akkor nem tudtam elképzelni magam más­hol, mint itt. Ez az én iskolám, az én közösségem, az én utcáim, az én em­bereim, az én otthonom. Megismerni egy új közösséget és ott beilleszkedni mégis nehezebb. Úgy tűnik, talán mégsem vagyok olyan nyitott, mint gondoltam. – Nyitott otthonban nőttek fel, a lakásukban volt sokáig a Chábád iroda, mindenki ismerte az Ober­lander gyerekeket. A mostani ott­hona is ilyen? – Nyitott otthonban nőttünk fel, és ilyen otthont vezetek én is. Nincs olyan érzésem, hogy valaki bejött a magánszférámba, szívesen látok min-FELDMAN MUSSIE • SZÜLETETT: 1992 • FOGLALKOZÁSA: tanár • CSALÁD: házas, két gyermek édesanyja NÉVJEGY

Next

/
Oldalképek
Tartalom