Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-09-01 / 122. szám
egység | 2019 SZEPTEMBER 28 19 8 9 5 7 4 9 a felbukkantak fiatalok, nosza, csináljunk nekik programokat, vigyük őket ide-oda, próbáljuk meg a gyerekeken keresztül a szülőket bevonni – ezt nem tudtuk abszolválni. A szülők örültek, hogy a gyerek zsidók között van, de mégis idegen volt ez a közeg nekik. Mi abba nőttünk bele, hogy lopva járunk templomba, zsidók közé, és nem tudtuk elmagyarázni, hogy most már nem kell félni. Ezeket a reflexeket nem tudtuk lebontani. – Én a rendszerváltáskor kezdtem az iskolát, nekem a zsidósággal kapcsolatos élményem ebben az időben az volt, hogy együtt voltak a szervezetek. Ha elmentél egy purim-bálra, akkor ott mindenki ott volt együtt. Ma már nincs így, mindenki magának szervez. Ez pozitív vagy negatív? – Lehet jó és lehet rossz. Annak idején voltak központi ünnepségek, itt, a Goldmark teremben. Voltak a kisebb közösségeknek ünnepei, ezek szórtan meg is maradtak, a központi tűnt el. Pedig annak volt kohéziós ereje. Ez fogta össze a társaságot: aki zsidó volt, jött velünk bulizni. Ikonikus hely volt, volt egy sajátos hangulata. Az, hogy ez a központi elem megszűnt, lehetőséget adott a mikroközösségeknek, hogy a saját tagjaikat aktivizálják. – Hogyan hatott ebben a szocialista berögződésű légkörben a Chábád megjelenése? – Az elején az ember azt se tudta, hogy a Chábádot eszik-e vagy isz szák. El voltunk itt zárva a vasfüggöny mögött, és nem tudtuk, hogy mi az, hogy lubavicsi, vizsnyici, szatmári, breszlevi – hószed-hószed, zsidó-zsidó. És megjelent Oberlander, akit a mai napig nagyon tisztelek – Milyen volt a rendszerváltáskor rabbinak lenni? Hogyan hatott a pályájára a ’90-es évek zsidó reneszánsza? – Nagyon nagy átrendeződés volt a ’90-es évek elején – újjáalakult sok szervezet, hitközségiek is, tanultuk, mi az, hogy önálló zsidó élet. Igazából nem tudtunk mit kezdeni ezzel a nagy szabadsággal. Valahogy úgy éreztük magunkat, mint őseink, amikor kijöttek Egyiptomból. Az, hogy megyünk Kánaánba, nem lehetett cél – mert nem volt Kánaán. Pozitívum volt, hogy nagyon sokan kerültek elő a ’90-től ’95-96-ig terjedő időszakban, akik akartak valamit csinálni. Hogy ebből miért nem tudtunk tőkét kovácsolni – és tudatosan használom a többes szám első személyt, mert én magam sem tudtam –, ez történelmi hibánk. Mentségünkre szolgáljon, hogy nekünk nem volt Mózesünk, hogy megmondja, mit kell csinálni. Bennünk voltak azok a gátak, amelyek a létező szocializmus utolsó pár évtizedében szocializálódva beépültek, és azokról nem tudtunk lemondani egy pár év alatt. – Milyen gátakra gondol? – A nyíltan zsidónak lenni attitűd nem volt meg bennünk. Az, hogy DR. FRÖLICH RÓBERT • SZÜLETETT: 1965 • FOGLALKOZÁSA: rabbi • CSALÁD: nős, két gyermek apja NÉVJEGY „Nekünk nem volt Mózesünk” 1990-ben avatták neológ rabbivá. Úgy véli: ha nincs a rendszerváltás, ez nem történhetett volna meg, miután rabbiképzősként megtagadta, hogy jelentsen „államellenes szervezkedésekről”. Egykor neológ országos főrabbi volt, a tábori rabbinátus vezetőjeként tábornoki rangot kapott. Ma – bár temploma a neológia zászlóshajója – a Mazsihisz konzervatívnak mondott ellenzékébe szorult. A Chábádot ellentábornak tartja, de személyes ellentétei nincsenek ottani ismerőseivel. Frölich Róberttel beszélgettünk. STEINER ZSÓFIA ÍRÁSA 19 8 9 5 7 4 9
