Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-09-01 / 122. szám
egység | 2019 SZEPTEMBER 14 19 8 9 5 7 4 9 – Hogyan változott a zsidóság az elmúlt 30 évben? Miként polarizálódott és/vagy vált közösséggé? – Ahogyan a felvezetőben is benne van, volt egy kialakult kép a közvéleményben a zsidóságról. A kommunista rendszernek ugyanis az volt a lényege, hogy minden szabadon választott identitást megvonjon, és ő határozza meg, hogy a nyilvánosságban hogyan jelenjenek meg a különböző csoportidentitások. A zsidóság leosztott szerepét a központi irányelvek határozták meg és ez az volt, hogy a zsidóság szimbolizálja a fasizmus áldozatait és a nyilvánosságban ők ebben a formában jelenjenek meg. Minden más identitáselem maradjon a magánszférában. Ezért a zsidóság volt az a „társaság”, akik a holokauszt-megemlékezéseket tartják, akik időről időre legitimálják az államhatalmat azzal kapcsolatban, hogy a fasizmus egyetlen ellenszere a kommunista rendszer és a zsidóság ennek érdekében kompromisszumokra is kész. Ennek a hitelességét igyekeztek megadni azzal, hogy vannak zsinagógák (például a Dohány utcai) és ami azoknak a falai homogén képet adtak a zsidóságról a fasizmus áldozataiként beállítva őket, azt nem akarták, hogy a fasizmus és a holokauszt történetéről túl sok szó essen a nyilvánosságban. Azért nem akarták, mert ha a történelmet elkezdjük valóban kutatni, akkor ezek a leegyszerűsítő értelmezési keretek megszűnnek, nem tarthatóak, és a másik oldalról az a felülről diktált, az egész magyar társadalomra kiterjedő általános identitáskép – amelyben a homogén osztályokba sorolás volt a legfőbb szempont – megszűnt volna, mert lett volna egy olyan hivatkozási pont, amihez mindenki másképp viszonyulhatott volna az egyedi családi történetek alapján. Ezek mind felszabadultak a rendszerváltozással, önmagában a szólásszabadsággal, a szabad gondolkodással és azzal, hogy úgymond az a fajta gondolat, hogy az ember önmaga saját identitást választhasson, egy olyan orientáció volt az egyénnek a zsidó közösségen belül, hogy elkezdhessenek a zsidó identitásukról gondolkodni. Nem arról van szó, hogy a zsidóság polarizálódott, hanem hogy egyáltalán létrejött. között történik, teljesen el volt zárva a nyilvánosságtól. Főleg az idősebb korosztály volt az, aki még tartotta valamelyest a szokásait – de a zsidóság tevékenysége leginkább a szociális gondozórendszerhez (Szabolcs utcai kórház, Amerikai úti klinika, népkonyhák) kapcsolódott. Ez – a legitimáción túl – azért is volt fontos a hatalom számára, mert ez a közösség így egy homogén, csak ezekről a témákról szóló, főként idős emberekből álló masz szaként jelent meg. Így a fiatalok felé le is zárta azt a lehetőséget, hogy magukat egy ilyen autonóm identitásban találják meg. A zsidók maguk sem nagyon jártak a zsidó intézményekbe – tisztelet a kivételnek, akiknél a családi hagyományok nem vesztek ki teljesen –, ezt ők is inkább saját maguk otthon élték meg. A legfontosabb dolog, ami a rendszerváltozással megváltozott: a zsidóság lelki értelemben felszabadult, az identitás megválasztásának a lehetősége valóban megadatott és ezzel sok minden a felszínre került. Az előzőekhez hozzátartozik még, hogy azzal párhuzamosan, hogy egy A VISSZATÉRŐK ADJÁK A KÖZÖSSÉGI ÉLET BÁZISÁT A nyolcvanas években volt egy kialakult kép a zsidóságról Magyarországon az emberek között. Általában azt gondoltuk, hogy ők azok, akiket a II. világháború alatt üldöztek, haláltáborokba deportáltak, gettóba zártak, a szovjetek szabadították fel őket, ezért ők főleg kommunisták és azért hagyják őket békén, mert együttműködőek, asszimilálódtak. Köves Slomó rabbival ar ról beszélgetünk, hogy az 1989-es rendszerváltás óta miként változott meg Magyarországon a zsidóság élete, identitástudata, az intézményrendszer, az oktatás és mik a mai tendenciák a jövőre vonatkozóan. JUHÁSZ VALI INTERJÚJA 19 8 9 5 7 4 9 FOTÓ: DEMECS ZSOLT