Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-08-01 / 121. szám
JIDDISKÁJT | FILOZÓFIA egység | 2019 AUGUSZTUS 12 előtagja, a „zsidó” értelemszerűen sosem szerepel önmagában, annak ellenére, hogy, mint látni fogjuk, a nyugati világot felépítő legnemesebb ideák rendre a zsidó hagyományból származnak. A zsidó kontribúció az európai civilizáció tényleges alakításában ugyanis a keresztény népek, illetve a kereszténység szerepvállalása mellett természetszerűleg eltörpül. Ugyanígy fontos megjegyezni, hogy a kifejezés második előtagjának kizárólagosságra törő használata okkal kelt rossz érzéseket a zsidóság körében. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a múlt század ‘ 20-as, ‘ 30-as, ‘ 40-es éveiben a „keresztény” jelző használata társadalmi, illetve politikai csoportok, szerveződések és egyáltalán, az aktuális hatalmi struktúra, berendezkedés leírására mindennemű erkölcsi, filozófiai értékre történő utalást nélkülözött. E meghatározás egyedüli jelentése mindössze ennyi volt: nem zsidó. A Trianon traumáját átélő Magyarország ugyanis azzal szembesült, hogy a lakosság mintegy fele az új országhatárokon kívül rekedt, mi több, megfosztatott a természeti erőforrásai legnagyobb részétől, ráadásul a felemás polgárosodás terhét is nyögte. A félig feudális társadalmi rendben, ahol az arisztokrácia birtokolta a nemzeti vagyon kiemelkedő részét, azért létezett egy fejlődő, városi polgárság is, amelynek a túlnyomó hányada azonban sváb, illetve zsidó volt. Nem beszélve arról, hogy a zsidóknak a polgárosodásban vállalt kitüntetett szerepe igen látványosan változtatta meg egyetlen emberöltő alatt egy tekintélyes részük társadalmi pozícióit. Ezzel összefüggésben válhatott el fogadott nézetté, egyszersmind népszerű politikai mozgalommá a ‘20-as, ‘ 30-as években az a gondo lat, hogy a „trianoni Magyarország” lábra állításához annak az elérésére van szükség, hogy a nemzeti vagyon ne zsidó és részben sváb polgárok kezében legyen. Ehhez pedig „őrségváltásra” van szükség. Azaz arra, hogy ez a vagyon az állam aktív közreműködésével a zsidóktól a keresztény magyarokhoz kerüljön. Az új, konzervatív keresztény kurzus időszakában egyre Mindjárt az írás elején be kell vallanom, hogy ortodox zsidó rabbiként ennek kifejezetten örülök ennek a szókapcsolatnak, amelyben a zsidóság megkapja az őt megillető helyet az európai civilizáció referenciáiban. Még akkor is, ha erős a gyanúm, hogy a szóösszetétellel hajlamosak olyanok is dobálózni, akikről feltételezhető, a kifejezést pusztán vélt vagy valós elvárásoknak megfelelve citálják unos-untalan. Annak tényleges jelentésével nincsenek, és talán nem is akarnak tisztában lenni. A „zsidó-keresztény Európa” szófordulat gyakori használatával ugyanis lassan elérkezik annak a felismerése, hogy mindaz, ami például lehetővé teszi, hogy ezeken a hasábokon egyáltalán gondolatkísérletbe kezdhetek a kérdéskörben, éppen e – természetesen korántsem minden hibától mentes – civilizáció áldásainak köszönhető. Hogy miképpen, annak kifejtésére teszek kísérletet az alábbiakban. „KERESZTÉNY” EURÓPA – EGY VÉSZTERHES ÖRÖKSÉG Mielőtt azonban ebbe belefognánk, sietek tisztázni, hogy e kifejezés első MITŐL „ZSIDÓ” A (ZSIDÓ)KERESZTÉNY EURÓPA? Folytatjuk sorozatunkat, melyben Köves Slomó rabbi Zsidók és a politika című nagy sikerű előadássorozatának egyes részeit ismertetjük az olvasókkal. A most következő részben arról lesz szó, hogy kevés olyan kifejezést lehet említeni, amely olyan lenyűgöző népszerűségre tette szert az elmúlt évek során, mint a zsidó-keresztény Európa, esetleg a zsidó-keresztény civilizáció szókapcsolat. KÖVES SLOMÓ RABBI ELŐADÁSÁNAK LEIRATA
