Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-04-01 / 117. szám
KILE | JUDAPEST ANNO egység | 2019 ÁPRILIS 28 Mindazonáltal a „liszt-monopólim”-ra való törekvés nem valósult meg, hiszen több vidéki városban is ismert, hogy ortodox rabbi hechsert adott húsvéti lisztre, például a szolnoki Hoffmann és Vig hengermalomnak Schück Salamon (Slomó Cvi; 1841–1916 / 5676. támuz 20.) 4 karcagi főrabbi stb. 5 LISZTEN INNEN, LISZTEN TÚL A peszáchi lisztgyártásban természetesen nem csak az ortodoxok, hanem az egész magyar zsidó közösség érdekelt volt, igaz a neológ hitközség központilag nem foglalkozott a kérdéssel, hanem azt a rabbijaik a saját hatáskörükben kezelték. Így például az budapesti Erzsébet gőzmalomban a Rumbach utcai zsinagóga főrabbijai, a hitközség neves rabbiülnöke és azok mesgiáchjai felügyelték a cháméc-mentes működést, így Pollák Eliezer (Lázár; 1822–1905 / 5665. támuz 2.)6 rabbi Feldmann Mózes (Mór; 1859–1927 / 5665. áv 10.)7 rabbiülnökkel, majd utóbbi dr. Adler Illés (1868–1924 / 5684. ádár I. 14.)8 rabbival adott ki hechsert. Természetesen nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is számos helyen készítettek peszáchi kóser lisztet, például Hódmezővásárhelyen Seltmann Lajos (1854–1932 / 5692. ádár I. 1.)9 főrabbi és ellenőr zői felügyelete mellett Bauer Jakab és fiai malmában, mely Vásárhely első gőzmalma volt.10 De Peszáchra kóser lisztet őrőltek Nagykanizsán a Franz Lajos és fiai gőzmalom és villamossági üzemben – ott dr. Neumann Ede (1859–1918 / 5679. tévét 9.)11 főrabbi és küldöttei fel ügyelete mellett, hirdetésük vége így hangzott: „Szíves megrendelések azonnal a legnagyobb gonddal foganasíttatnak és a legjutányosabb napi árban számíttatnak.” 12 TEJESKÁVÉ TEJ NÉLKÜL? 1914-ben egy újabb, peszáchi kóser sági ügy pattant ki a fővárosi or todoxiában, akkor a tejjel kapcsolatban. Reich Jáákov Koppel (1838–1929 / 5689. elul 17.), 13 a pesti ortodox hitközség főrabbija hívta fel a hívek figyelmét, hogy aki tejet akar fogyasztani a zsidó húsvét alatt, az csak egyetlen egy tejárusnál szerezheti be az italt. Reich főrabbi kijelentése épp elég nagy fejfájást okozott a jelentékeny közösségnek, hogy csak egy helyen tudnak tejet vásárolni, amit tetézett Schreiber-Szofér rabbi kijelentése, hogy elkárhozik, aki a fent nevezett embernél veszi a tejet. Indoka az egyik legszigorúbb álláspont feltételezésén alapult, mégpedig, hogy nem kizárt, hogy a tehenek cháméces eledelt fogyasztottak, így a kifejt tej is chámécnek számít. 14 A háttérben viszont minden bizonnyal nem a tehenek vélt vagy valós cháméces takarmánya húzódott meg, hanem személyes ellentétek álltak, melyek már a fenti liszt-ügyben is feszülhettek. Ám végül – állítólag a dáján fizetésének felemelésével – elszálltak az aggályok: a tejesember mégis megfelelő lett, Reich főrabbit pedig megkövette a dáján, sőt még a Kazinczy utcai zsinagógába is ellátogatott Peszách utolsó napján, ahová addig állítólag sosem tette be a lábát sem, mert túlságosan modernnek, „szinte neológus módon szépnek” találta... 15 AMIKOR MAJDNEM LETT KÓKUSZZSÍR A harmadik történetünknek csak a híre érkezett Budapestre 1909-ben, ugyanis a nyírbátori rabbi, Naftáli Teitelbaum (1860–1938 / 5698. elul 3.)16 annyira szigorú volt, hogy vé gül mégsem készített a BÓNI gyár peszáchi kókuszzsírt. A történet „szatírájának” rövidített változata: „[...] egy idő óta kókuszzsírt készítő gyár is működik, mely főképpen zsidó vevőkre számított, kik sertészsírral nem élnek és a drága libazsírt szívesen pótolják az egészséges és mindenképpen megfelelő ázsiai diónedvvel. Hogy a készítés a szigorúan vallásosak előtt se essék kifogás alá [...] rábízta a felügyeletet a helyi ortodox imaegyesület nagyszentségű rabbijára a Teitelbaumok dinasztiájából, [...] hogy a felügyelete alatt készülő dióhéjat élvezhetik a legkritikusabb jámborok is. Később, mert a rabbi úgy kívánta, alkalmaztak a felügyeletre még egy szentet [...], még később még két szentet, az apróbb fajtából [...]. Azt hitte aztán a tulajdonos, hogy mindenképpen eleget tett a kóserságnak és megkezdte az előkészületeket arra, hogy olyan kókuszolajt sajtoljon, melyből peszách ünnepre készülne a zsír. Mert a peszáchra való libazsír a rendésnél is drágább, a szegény ember alig bírja. Megtörtént a nagy tisztítás, mit kóserozásnak mondanak, a gyár minden részét fényesre súrolták s a munka csaknem megindult már, amikor a főfelügyelő Teitelbaumnak eszébe jutott, hogy baj van. [...] Mert miért? A gőz, mely a masinákat hajtja, nemde kazánból jő? S nemde, egy és ugyanaz a kazán táplálja a peszách-zsírt készítőt gépeket és a profán dolgokat gyártó masinákat? Nos olyan közösséget megtűrni nem lehet. [...] A kazán még nem minden. Mert mi van a kazánban? Gőz. De van-e gőz víz nélkül? S honnan jön a víz? A kútból. Ugyanaz a kút szolgáltatná tehát a vizet a gőzhöz, melynek segítségével a peszáchra való zsírt készítenék és ahhoz a gőzhöz is, mely a »chomécig« dolgokat segíti gyártani! Ez lehetetlenség. A víz azonban még hagyján. De a csövek, melyek szállítják aztán a csövek, melyek a gőzt közvetítik! Ez mind tilos vegyülésre vezethet. Új víztartályok és új csövek kellenének, különben nem adhatja ki a Teitelbaumok Teitelbaumja a peszáchra való hechsert. Sőt iszúrt fog kiadni. Szigorú patkós iszúrt, hogy hangos lesz tőle a Nyírség s megremegnek a legtávolabb lakó zsidó kókuszzsírevők.
