Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-02-01 / 103. szám
2018 FEBRUÁR | egység 13 EMLÉKEZÉS | JIDDISKÁJT AZ ÍRÁSAIVAL SZOLGÁLTA A ZSIDÓSÁGOT Oberlander Báruch rabbi megemlékezése Amikor megkaptuk a feleségemmel a Rebbe felkérését, hogy költözzünk Magyarországra, rögtön arra gondoltam, hogy fel kell vennem a kapcsolatot Naf tali Kraus-szal. Az Algemeiner Journalben rendszeresen megjelenő jiddis nyelvű cik keiből tudtam, hogy szívügye a magyar zsidóság sorsa. Ezek a cikkek komoly forrást jelentettek számomra az akkori magyarországi zsidó élet megisme ré séhez. 1989 nyarán írtam neki levelet, és napokon belül gyorspostával jött egy hosszú-hosszú válasz. Nagy örömének adott hangot, hogy végre lesz lu ba vi csi rabbi Magyarországon. Attól a perctől kezdve vagy tizenöt éven keresztül szin te napi kapcsolatban voltam vele, jöttek-mentek – kezdetben a faxok, később az emailek – New York és Tel Aviv, valamint Budapest és Tel Aviv között. Már az első levélben utalt rá – a jellegzetes Naftali stílusban – és később többször visszatért arra, hogy a munkához nem elég kedvesnek len ni, nem elég a tudás. „Ehhez egy dolog kell: meg kell tanulnod magyarul.” Egy későbbi levelében listát küldött, hogy kikkel érdemes felvenni a kapcsolatot már rögtön a munka kezdetén. Emlékszem, 1990 elején jött Magyarországra az Ősi forrás első kö tetének nyomdai előkészületeit rendezni. Péntek este nálunk vacsorázott és a szó szoros értelmében reggelig ültünk a sábeszi asztalnál. Naftali atyai jó barátként úgy érezte, hogy engem be kell vezetnie az akkori Magyarország zsidó közösségének és a társadalom széles rétegeinek légkörébe. Rengeteg mindent átbeszéltünk akkor, elmondta, Trianontól kezdve a Síp utcán át, Rózsa T. Endre, Seifertné, Fixler és még sok ember szerepét. Nem mondhatnám, hogy ez ismeretlen lett volna előttem – édesapámtól sokat hallottam Trianonról és más egyebekről, de sokat tett hozzá azzal, hogy az akkori időkben helyezte kontextusba. Visszagondolva a vele való kapcsolatra, nagyon hálás vagyok neki, azért is, amit tőle tanultam, de még inkább azért, hogy mindig bátorított és hitt bennem. Csak az ő lelkesedésének köszönhető, hogy nem sokkal érkezésünk után már beindult az Egység folyóirat. Féltem a fel adattól, hogy hirtelen én leszek egy olyan folyóirat főszerkesztője, ami akár 15-20 ezer zsidó otthonba is eljut majd. Ő azonban biztatott, sőt még Kardos Péter ígéretét is hozta, hogy ha kell, besegít nekem. Ugyanígy bátorított, amikor három évvel később új fordítású imakönyvet adtunk ki, aztán a Hágádá t és így tovább. Mindig biztatott, hogy képes leszek magasabb szintre lépni. Egyszer, egy hajnalig tartó beszélgetés során azt mondta, hogy bár a lubavicsi haszidok általában nem szoktak arról beszélni, hogy mi történt a rebbéjüknél tett jechidut magán-beszélgetésen, egy kis részét mégis el szeretné mondani, ami az első, 1959-es látogatásán hangzott el. Azt mondta neki a Rebbe, hogy az ő életküldetése írással szolgálni a zsidóságot. „Ehhez tartom magam, ezt próbálom azóta teljesíteni.” – mondta nekem Naftali. És valóban – az írásaival szolgálta a zsidóságot. NAFTALI KRAUS: A harmadik nemzedék visszatér... Amikor meghallottam, kb. egy év vel ezelőtt, hogy a sokéves hezi tá lás után a lubavicsi mozgalom vég re küldöttet meneszt Budapestre és a küldött – sáliách – neve Oberlan der, az emberi agyba beépített kis komputer elkezdett működni. Oberlander, Oberlander, honnan is merem én ezt a nevet? Igen, már em lékszem, Pesten, a Tajrászban, még az özönvíz előtt, az egyik taní tó mat, vagyis melámedomat, vagyis Tal mud-oktatómat hívták így. [... ] Na, de ki lehet ez a sáliách , aki most Pest re megy, és mi köze az én „Óbi” reb bémhez”? * * * Aztán persze kiderült, hogy a Pestre menesztett sáliách , kinek feladata ott az eszki móknak jégszekrényt el adni, vagyis a zsidókat a zsidóság meg ismerésére és betartására bírni – az én „Óbi” tanítómnak az unoká ja. Ő már New Yorkban született, tud kb. 300 szót magyarul (ezt a makói szár mazású anyukájával folytatott ku lináris jellegű beszélgetések so rán gyakorolja és variálja), míg édes apja, reb Mordche („Májkl” avagy Michael, ahogy tetszik) egy nagy bizniszmen, egyesek szerint milliomos, má sok szerint multimilliomos, ... és a „pápai” khile oszlopos tag ja (New Yorkban persze, nem Pá pán). A sáliách maga, Boruch vagy Báruch, ahogy tetszik, esetleg Ber nard, ahogy az útlevelébe írva va gyon, szóval ez a fiatalember az, aki történetünk elején „elzüllött”, vagyis otthagyta a szatmári égisz alatt vegetáló langymeleg „pápai” ud vart, és elszegődött a lubavicsi reb be hívének. [...] * * * [...] írva vagyon, hogy a „negyedik nemzedék tér vissza ide...”, Boruch csak a harmadik, és máris visszatért, máris ismert és keresett figura a pesti zsidó mezőnyben. Májklnál megtörik a jég: megkérdi, elvinnék-e egy faximile masinát kisfiának a „pusztaságba”. Nagyon szívesen, mondom, legalább, amit csinál ott, nem marad pusztába kiáltott szó. (Remény , 17. szám, 1990. július, 21–27. oldal) 2018 FEBRUÁR | egység 13
