Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-05-01 / 106. szám
JIDDISKÁJT | HÁLÁCHÁ egység | 2018 MÁJUS 14 izraeli terméket vásárolunk. Izraelben minden hetedik év smitá év, melynek termékeire különleges és szigorú előírások vonatkoznak, mivel ebben az évben Izrael földjének minden termése különleges szentséget hordoz, és zsidóknak nem szabad megművelni a földeket. Ha egy bor a smitában termett szőlőből készült, arról a „kedusát sviit ” – a hetedik [év] szentsége kifejezés tájékoztat a címkén. Ellenkező esetben azt írják rá, hogy kétséget kizáróan nincs a borban hetedik évi termés. Emellett az izraeli szőlőből készült kóser borok címkéjén az is helyet kap, hogy nem tartalmazza háromévesnél fiatalabb növény gyümölcsét, és az előírásoknak megfelelően levették a termésből a papi tizedet. ÕSI BORÁSZATOK Arra, hogy a bor a kezdetektől kíséri a zsidó népet, nemcsak írásos, illetve a hagyományban fennmaradt emlékeink, hanem régészeti bizonyítékaink is vannak. Az ókori Izrael területén, elsősorban Júdeában feltárt szőlőpréseket hagyományosan a puha, jól megmunkálható mészkőbe vágták. Egy széles, sekély, téglalap vagy kör alakú medencéből álltak, melyben a taposás folyt, valamint egy másik, mélyebben fekvő, szintén téglalap, vagy kör alakú medencéből, melyben összegyűjtötték a kipréselt levet. A kettőt vájat kötötte össze, melynek eredéséhez növényi rostokból készült hálót illesztettek, ami megszűrte a második medencébe belefolyó lét. Innen kerek agyagedényekbe merték a folyadékot, azt alaposan lezárták, majd legalább negyven napon át érlelték. Ez után kerülhetett a – valószínűleg igen erős – bor palackokba. A bort időnként fűszerekkel vagy mézzel ízesítették, és nemcsak nyers szőlőből, hanem mazsolából, sőt más gyümölcsökből: datolyából, fügéből és gránátalmából is készítettek bort. FRANCIA BORÁSZOK, LENGYEL KOCSMÁROSOK, AMERIKAI BOROK A második Szentély pusztulása után, amikor a zsidó közösségek szét szóródtak szerte a világban, a zsi dók, akárhol laktak, amikor csak tehették, mindig az adott hely és korszak technikai lehetőségeit felhasználva készítették a saját – kóser – borukat. A középkorban-kora újkorban elterjedt szokás volt, hogy – a minőség megőrzése érdekében – disznózsírral kenték be a bor érlelésére használt hordók dongáit, ám ez a kóserság törvényeibe ütközik, így a zsidóknak más megoldásokat kellett találniuk. A korai középkor Nyugat-Európájában, elsősorban a Rajna-vidéken és Franciaországban, a szőlőművelés és a borászat kifejezetten zsidó tevékenységnek számított. Rásinak, a XI. század tóratudósnak is egy szőlőskert juttatott megélhetést. Lakóhelye, az észak-franciaországi Troyes a korabeli zsidóság egyik szellemi központja volt, gazdagságukat pedig a champagne-i grófok védelme alatt álló szőlőtermesztésük és bortermelésük biztosította. A korabeli Spanyolországban szintén bőségesen készítettek VÉRVÁDAK A bor vonatkozásában nem hagyhatjuk figyelmen kívül a zsidókat évszázadokon át sújtó vérvádakat sem. A vérvád zsidók ellen emelt, alaptalan koholmány: azzal vádolnak meg egyes zsidó sze mélyeket, vagy egész közösségeket, hogy a peszáchi kovásztalan kenyér, a macesz készítéséhez keresztény gyermekek vérét használják fel, illetve keresztény gyermekek vérét keverik a borba. Bár a zsidó vallás szigorúan tiltja az emberáldozatot és a vér fogyasztását is – ami nyilvánvalóan alaptalanná teszi ezeket a vádakat –, ez az alapvetően gyűlöletből táplálkozó hiedelem évszázadokon keresztül élt Európában. Ez az oka annak, hogy, bár bölcseink nemesebbnek, és ezért a vallási rituálékra alkalmasabbnak tartják a vörösbort, Európában nagyon sokáig fehérbort ittak a széderestén, hogy elejét vegyék e vádaskodásoknak. a zsidók bort, ahogy azt nem egy zsi dó költő, többek közt Jehuda Hálévi is többször megénekelte. Ugorjunk most térben és időben Lengyelország-Litvánia-Oroszország területére, ahol a zsidók a XVI-XVII. századtól kezdve gyakran voltak fogadósok, akik maguk készítették boraikat és különféle más, alkoholtartalmú italaikat a he lyi parasztok számára. A XIX. szá zadban Angliába emigráló kelet-európai zsidók borkészítési hagyományaikat is magukkal vitték, és legendássá vált pubokat nyitottak termékeikből a Sohóban. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a musz lim országokban a zsidók szintén gyakran foglalkoztak borászattal és borkereskedelemmel, hiszen maga a befogadó társadalom tartózkodott az alkoholtól. A kóser bor készítésének érdekes állomása volt a huszadik század elejének Amerikája, ahol egyre na gyobb zsidó közösségek alakultak ki. Az emigránsok magukkal vit ték korábbi hazájuk szokásait. A Kedem és a Manischewitz név ek kor vált a zsidó borkultúrában vi lágklasszissá, és a friss kelet-európai bevándorlóktól terjedt el az édes Concord bor készítésének és fo gyasztásának szokása. Ennek eredője talán a mazsolából könnyen elkészíthető bor lehet, mely évszázado kon keresztül jellemezte a zsidók asz talát: mazsolából könnyen, gyorsan, otthoni körülmények között is lehet bort készíteni, és emiatt az édes folyadék közkedvelt volt a zsidó családok körében. AZ IZRAELI BORÁSZAT FELVIRÁGZÁSA Amikor a XIX. század végén megindultak az alijahullámok, a Cionba újonnan visszatérők kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak a mezőgazdaságnak, mivel abban a függetlenség és önellátás zálogát látták. Edmond de Rothschild báró, a letelepülők nagy támogatója a hasonló klímájú Dél-Franciaországból szállíttatott szőlőtöveket a Szentföldre, és szakértőket is küldött, akik megtanították a helyi
