Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-07-01 / 97. szám
2017 JÚLIUS | egység 11 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ ció mellékzöreje legalább egy ízben az antiszemita felhangot sem tudta kiszűrni, tavasszal ugyanis a köztévé Híradójában Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot kommentár nélkül idézve gonosz, cionista-amerikai multimilliárdosnak ne vezték Sorost. Az utóbbi példánál maradva viszont talán érdemes közelebbről is megvizsgálni Soros és az általa fenntartott alapítványok közel-keleti tevékenységét, hogy kiderüljön, vajon tényleg Izrael és a zsidóság barátja-e a markáns vízióját évtizedek alatt kiterjedt támogatási rendszerré kiépítő mecénás, vagy a valóság azért ezúttal is árnyaltabb a politikusok üzeneteinél. AZ IRÁNI SZÁL Amikor 2005-ben fény derült az Egyesült Államok egyik legnagyobb korrupciós botrányára, a nagystílű és a politikusok megvesztegetését mesteri szintre emelő washingtoni lobbista, Jack Abramoffletartóztatása mellett bilincs kattant egy ohiói republikánus képviselő, Bob Ney csuklóján is. Neyt többek között az Irán elleni szankciók megsértésével vádolták. A politikus külpolitikai tanácsadóját, aki megbízóját a teheráni rezsimmel szemben foganatosított bűntető intézkedések feloldásának szószólójává avatta, Trita Parsinak hívták. Parsi már Amerikába érkezésének évében, 2001-ben az American Iranian Council (Amerikai-Iráni Tanács, AIC ) fejlesztési igazgatója lett. A szervezetet olyan amerikai olajcégek hozták létre, amelyek a zsíros üzlet lehetőségét remélték a szankciók megszűntetésétől. A tanács elnöke, Hooshang Amirahmadi az AIC-t több interjúban is Irán kiemelkedő lobbierejének nevezte Amerikában, amely „az iráni érdekek védelmére törekszik, egyúttal szembeszáll az AIPAC által képviselt izraeli lobbitevékenységgel is”. Parsi azonban nem elégedett meg szerepével és alig egy évvel később, 2002-ben létrehozta saját nonprofit szervezetét, a National Iranian American Council-t (Nemzeti Iráni-Amerikai Tanács, NIAC). A NIAC az elmúlt másfél évtized során az egyik legbefolyásosabb washingtoni lobbiszervezetté nőtte ki magát, amely a gyanú szerint burkolt iráni támogatással a háta mögött, sikerrel bírta rá az amerikai döntéshozókat az előző elnöki ciklus egyik legnagyobb külpolitikai eredményeként beharangozott iráni AZ EMBERI JOGOKAT VAGY IZRAEL ELLENSÉGEIT ERÕSÍTIK A CIVILEK A KÖZEL-KELETEN? Az elmúlt néhány hónap során Soros György a nagyvárosi értelmiségiek szűkebb körén túl eddig kevésbé ismert milliárdos-filantróp, a progresszív ügyek világszerte aktív és nagyvonalú finanszírozójából hirtelen a magyarság első számú, megveszekedett ellenségévé lépett elő. Az összehangolt kormányzati kommunikáció legalábbis erről igyekszik meggyőzni a választópolgárokat, akiknek a magyar származású, amerikai zsidó üzletember hetek óta minden lehetséges médiafelületről egyre vészjóslóbban üzeni: a veszteteket akarom! A váratlanul a közfigyelem előterébe került Soros, a hazátlan nemzetközi finánctőke megszemélyesített intézményeként rövid idő alatt újabb tétellel bővítette a nemzetet végletesen megosztó kérdések körét. Így lett a világ 33. leggazdagabb embere egyfelől a magyarországi demokratikus intézményrendszer megőrzésének utolsó mentsvára, másfelől meg „maffiaszerű hálózatot” kiépítő, az ellenzéki politikusokat ördögi vigyorral dróton rángató, egyszemélyes háttérhatalom. A kormányzati kommuniká-SOROSRA KAPCSOLVA Soros György arca valószínűleg egy életre beleivódott az emlékezetes kék plakátok miatt emberek tízezreinek agyába. Míg az egyik oldal épp csak hogy szentté nem avatja, addig a másik szinte az időjárás hullámzásáért is őt teszi felelőssé. De mi az, amiért valóban Soros György a felelős? Ismerkedjünk meg a nagyvonalú mecénás Magyarországon kevésbé tárgyalt támogatottjaival! RÉTI JÁNOS ÍRÁSA Soros plakát kerül a Bét Menáchem Iskolával szembeni tűzfalra