Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-06-01 / 96. szám
egység | 2017 JÚNIUS 32 ÉCESZGÉBER ÓNODY-MOLNÁR DÓRA • FOGLALKOZÁSA: újságíró, a 168 óra munkatársa • CSALÁD: házas, férjével 2 gyermeket nevel. NÉVJEGY Az Alföldön vagyunk közvetlenül a háború után, 1945 nyarán. Új korszak, új nap. Szentesi István jegyző (Rudolf Péter) reggeli borotválkozását végzi. Ő az a fajta ember, aki mindig „megoldja okosba”, ügyeskedik, kiszolgálja a hatalmat, értékrendjét úgy változtatja, mint más a fehérneműjét, erkölcsi gátlásai nincsenek, talán nem is voltak soha. Ma nagy eseményre készül, a fia házasodik. A Szántó T. Gábor novellája alapján készült film ennek a napnak a történetét követi végig, és ahogy a borotválkozással egy időben befut a reggeli vonat, tudjuk, hogy semmi sem úgy alakul majd, ahogy a jegyző eltervezte. ÓNODY-MOLNÁR DÓRA ÍRÁSA itt senki sem bánt meg semmit. Hiába hajtogatja a jegyzőnek: „vissza kell adni mindent”, magára marad a gyötrődéssel. A film egyik legmellbevágóbb jelenete is a Szarvas József által megformált figurához kötődik: a kétségbeesésében az alkoholba menekülő (mert KeletEurópában a kocsma a problémák megoldásának szinte egyetlen színtere) ember elmegy a templomba, hogy gyónhasson végre. De a pap elhajtja a szerencsétlen embert azzal, hogy ne merészeljen isten házába ittasan belépni, mert az bűn. Nagyobb, mint a falu zsidóságának kifosztása. Néhány jelenettel később a szerencsétlen a lopott ház udvarán felakasztja magát. A zsidók beérnek a faluba. Az egyre idegesebb nép már alig gondol az esküvőre, a szoborarccal az utcákon vonuló vádló alakok után erednek. A két fekete ruhás, kalapos férfi a falu határában érkezik meg céljához: a 1945: TEMETNI JÖTTEK A vonatról két zsidó száll le. Különös rakománnyal érkeznek, két ládával, amelyekbe nem tudni, mit csomagoltak, de nagyon óvatosan bánnak velük. A faluban hamar híre megy a jövevényeknek... Elindul a találgatás, miért jöttek, mit akartak, mit rejtegetnek a ládákban. Ragályi Elemér gyönyörű képei árnyalatról árnyalatra mutatják be, hogyan telepedik rá a közösségre a feszültség, amint a két zsidó elindul gyalog a falu felé. Az esküvői készülődés közben megcsillan az ünnepi asztalra kitett ezüst eszcájg, amiről hamar kiderül, hogy lopott holmi. Az elhurcolt, aztán meggyilkolt zsidók vagyonát széthordták a falubeliek. Az ügyesebbeknek nem csak az eszcájg jutott, Szentesi István például azt a drogériát szerezte meg, amely deportált barátjáé volt. Közben a két ismeretlen kalapos zsidó rendületlenül közelít a falu felé a nyári forróságban. Mit akarnak? Miért jöttek vissza? Csak nem a drogériát akarják elvenni, amit éppen a jegyző fia rendezget a közelgő újranyitás előtt? Vagy az eszcájg kell nekik? Az esküvői készülődés izgalmát fokozatosan felváltja a ijedtség, a nézők számára egyenként derül ki a násznép tagjairól, hogy melyikük mit tett néhány hónappal korábban, amikor a helyi zsidóság eltűnt. Feltárul a múlt: emitt a pap, aki a keresztény egyházak cinkos hallgatását szimbolizálja a szörnyű bűnök elkövetésének idején. Amott a dörzsölt, sokat tapasztalt parasztasszony, aki beköltözik az egyik elhurcolt család házába, hiszen „az neki jár”, az ingatlant amúgy is „kiutalták neki” a háborús szolgálataiért. Papírja van róla. Megtudjuk azt is, hogy a drogéria tulajdonosát azu tán vitték el a csendőrök, hogy a jegyző megíratott egy levelet egy alkoholista, kicsit együgyű falubelivel. A Szarvas József által tökéletes színészi játékkal hozott figura az egyetlen a településen, akiből a zsidók megjelenése nem hárítást, tagadást és hazugságot vált ki, hanem bűntudatot. Miután sikertelenül próbálkozik, hogy a többieket rábírja a bűnökkel való szembenézésre, sodródik az egyre fájdalmasabb felismerés felé:
