Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-01-01 / 92. szám
2017 JANUÁR | egység 17 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ jának oszlopa a mai napig.” (1Mózes 35:16., 19.) A feltételezett sírhely fölé az ottomán fennhatóság alatt építettek mecsetet (mai formáját egy XIX. századi helyreállítás során nyerte el). A folyamatos arab terror miatt a sír megerősített épületét magas betonfal választja el a várostól, csak jelentős katonai jelenléttel biztosítható az imádkozni érkezők biztonsága. A Tórában többször szerepel Sechem is, mely ma – Náblusz néven – szintén arab város. Jáákov egyetlen néven nevezett lánya, Dina története kapcsán hallunk róla részletesen a Tórában. Ott található ezen kívül a kever Joszef – Joszef (József) sírja, mely fölött ma XIX. századi épület emelkedik. Az oslói békeszerződés alapján a sír a Palesztin Hatóság felügyelete alá került. Ezt követően a helyiek a palesztin rendőrség támogatásával, többször felgyújtották és megrongálták az épületet. Jelenleg zsidók számára csak előzetes egyeztetés után, katonai kísérettel, az éjszakai órákban látogatható. A Tánáchban ezt találjuk a helyről: „József csontjait pedig, melyeket felhoztak Izraél fiai Egyiptomból, eltemették Sechemben, azon mező telkén, melyet megvett Jáákov Chámór, Sechem atyja fiaitól száz keszítáért; és jutottak József fiainak birtokul.” (Jehosua 24:32.) A REBBE KIÁLLT JÚDÁÉRT ÉS SOMRONÉRT A múltbeli és a jelenlegi zsidó jelenlét Júdea és Somron területén egyaránt tagadhatatlan. Bár lassan, de határozottan úgy alakul a helyzet, ahogyan azt az áldott emlékű lubavicsi Rebbe szerette volna, aki fontosnak tartotta, hogy minél többet építkezzenek Júdeában és Somronban, még tovább növekedjen a gyermekvállalási kedv, és azt is hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni az emberekben azt a tudatot, hogy Izrael Földje a zsidók Istentől eredő ajándéka. „Miért nem jelentik ki [az izraeli vezetők], hogy Izrael a miénk? Ahogyan az ember nem mondhat le a testének egy részéről, ugyanúgy képtelenség egy zsidó számára, hogy Izrael egyes részeit másnak adja.” Ir Dávid-Dávid városa „És elindultak Bét-Élből, de még egy dűlő volt, hogy elérkezzenek Efrátba; akkor szült Ráchel, de nehezen szült... Ráchel meghalt és eltemették az Efrátba vezető úton, Bét-Lechem. És fölállított Jáákov oszlopot a sírja fölött, az Ráchel sír„És elérkezett Jáákov épségben Sechem városába, mely Kánaán országában van... Megvette a mező ré szét, ahol felvonta sátorát, Chámor, Sechem atyjának fiaitól száz keszítáért. És állított ott oltárt és elnevezte: Isten, Izrael Istene.” (1Mózes 33:18-20.) Ráchel sírja 1910 körül és ma Addig is, amíg ez megtörténik, minden nap így imádkozunk: „Adj jelt a nagy kürttel szabadulásunkra, és emelj zászlót szétszórtjaink egybegyűjtésére! Gyűjts is egybe minket a föld négy tájáról országunkba! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki egybegyűjti népe, Izrael száműzöttjeit.” felé vivő úton – Efrát ma ismét zsi dó település a Jeruzsálemtől délre eső, Gus Ecion nevű vidéken –, Bét-Lechem mellett Ráchel életet adott második fiának, Binjáminnak, ő maga azonban belehalt a szülésbe.
