Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-03-01 / 94. szám
Mázas cserépedények, vaslábosok, porcelántányérok a polcokon. Miről mesélnek nekünk ezek az edények? Hogyan zajlott a háború utáni évtizedekben a peszách? A megelőző napon a nagypapával körbejártuk a lakást, és összeszedtük a morzsákat. Ő rakta ki a morzsákat, de nélkülem, aztán azt mondta, hogy keressem meg, hol a chomec a lakásban. Óvatosságból mindig valami nagy, üres, lapos felület sarkára rakta, nehogy valami véletlenül felfedezetlen maradjon. Aztán foghattam a libatollakból cérnával összekötözött seprűt, és rásöpörtem valami lapátszerűre. Nagypapa mögöttem állt, kezében az imakönyvvel és egy égő gyertyával, azzal világított a kutatáshoz. Előtte a nagymama egy héten keresztül kaserolt. A gáztűzhely nyílt lángjába berakott egy kis öntöttvas gyűrűt, ezt vörös izzásig hevítette, és amikor már világított, egy nagy fogóval megfogta és beledobta a már ott várakozó, vízzel teli vájdlingba. Hatalmas hullámok indultak minden irányba, felemelkedett a víz, sistergett és kifolyt egyszerre mindenütt. Így ment végig azon a néhány edényen, amire mindenképpen szüksége volt [a hétköznapi készletből]. Nem volt sok, mert a legtöbb külön volt, a húsvéti készletben. Volt például köztük egy alumínium lábos, az alját beborította egy Kossuth-címer. 1948-ban készült, amikor a szabadságharc százéves évfordulóján alkalomhoz illő dísszel láttak el mindent. Hol tárolták a peszáchra elkölönített edényeket? Az előszobában volt egy nagy, fehér szekrény. Kihoztuk a nagylétrát, ezzel kezdődött minden évben a szertartás. Nagyapám felmászott a szekrény tetején levő, óriási, vesszőből font fedeles utazókosárhoz, és leadogatta az edényeket. Tele volt a kosár faforgáccsal, hogy ne koccanjanak egymáshoz az edények. Mert ott minden Aztán ott voltak a maceszlisztből kisütött lángosok, a hremzli k. Kétféle hremzli volt, a maceszlisztes és a krumplis. A maceszlisztes beáztatott, összetört maceszból készült, de frissen a krumplis sokkal finomabb volt, mint a maceszos. Nagyanyám úgy gondolta, hogy kell mind a kettőből sütni, és ha már sütött, akkor azt meg is kell enni. Van két nagy lábos, az egyik kívül kék, a másik fekete, belül mindkettő fehérre van zománcozva. A kék zománc, a fekete maga az öntöttvas test. Azok voltak a sóletos edények. Az egyik volt a peszáchi, a másik az év közbeni. Milyen különleges ízek voltak még? A maceszos kávé . Egyetlen ember bírta elviselni, a nagyapám. Beletördösött a kávéba egy fél lapnyi maceszt, úgy, hogy éppen beleférjen a pohárba, és amikor teljesen felszívta a kávét, akkor kikanalazta. A kávé egyébként nem volt olyan egyszerű dolog, mint manapság. A nagypapa cikóriakávét ivott. Franck kávét, pótkávé volt, vastagabb pasztillákban, és az is benne volt a kosárban. Kimeríthetetlen készlet volt ott, mindig onnan vettük le, és oda is tettük vissza. KULTÚRTÖRTÉNET ÉS GASZTRONÓMIA PESZÁCHI EDÉNYEK, ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN Peszách az ‘ 50-es, ‘ 60-as években – ezúttal a Spindler házaspár unokája kalauzol bennünket a Karácsony Sándor utcába. A máig gondosan megőrzött edények és ünnepi kellékek között megelevenednek a gyerekkor peszáchi étkezései. DÉNES ANNA ÍRÁSA volt. Cserép, üveg, alumínium, öntöttvas, zománcozott dolgok. Volt egy hatalmas tál, népi kerámia, már nincs meg. Nagymama abban készítette a macebrájt , és a maceszgombócok anyagát is abban keverte ki. Volt egy külön edénye, amiben a lereszelt krumplit tartotta a krumplilisztből készült tésztának, a loksn -nak, amit kizárólag peszáchkor készített. MISPÓHE | KONYHA FOTÓK: CSALÁDI ARCHÍVUM
