Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-05-01 / 85. szám
2016 MÁJUS | egység 27 TEV | KILE ANTISZEMITIZMUS ÉS PÁRTVÁLASZTÁS (százalék) lő pontossággal, hogy milyen motívumok táplálják az antiszemitizmust, azért az jól látszik, hogy őrületes történelmi tudatlanság uralkodik ezekben a kérdésekben Magyarországon. Nem véletlen, hogy az antiszemitizmus olyan településeken jelentkezik szignifikánsan kimutatható módon, ahol feltehetően az oktatás színvonala nem üti meg azt a mértéket, amit a társadalmi minimálelvárások megfogalmaznak. A dolog másik fontos része az antiszemitizmus és a jog kapcsolatáról szól. Az a kérdés, hogyha társadalmi konszenzus van arról, hogy az antiszemitizmus helytelen, akkor hogyan tegyünk ellene. Egy demokratikus rendszerben ehhez a jog és a törvények ereje ad eszközt, ezeken keresztül válik egyértelművé, mi az, amit a közösség helytelennek gondol, hol van az a határ, amelyen túl már szankcionál bizonyos cselekményeket. Számos vita zajlott például a holokauszttagadás, nemzetiszocialista és önkényuralmi rendszerek és azok tetteinek tagadása és kicsinyítése, mint tényállás szankcionálása kapcsán. Helyes szabályozás e büntetőjogi felelősség felvetése a problémának vagy sem? Milyen módon korlátozható a szólásszabadság, szabad-e egyáltalán az alapvető jogokat korlátozni, van-e az alapjogok között hierarchia? Egy dolog biztos: a szankciónak van elrettentő hatása! Monitoring tevékenységünk során azt tapasztaljuk, hogy a holokauszttagadással kapcsolatos jogesetek száma közel felére esett vissza az elmúlt 18 hónapban. Az elrettentő hatás nem hatol be azonnal a mindennapokba. Viszont tudjuk, hogy ha valamilyen káros viselkedési forma, egy szélsőséges és visszataszító példával élve, a családon belüli erőszak elterjedt a társadalomban, és a politikai rezsimnek nincs átfogó, jogilag is megalapozott cselekvési programja a probléma orvoslására, akkor önmagában a társadalmi jelenlét legitimálja az elítélendő tettet. Ugyanez igaz a holokauszttagadásra is. Gondolkodhatunk azon, hogy helyes-e a szólásszabadságot korlátozni, ám ha a társadalmi valóság az, hogy a holokauszttagadás elfogadottsága növekszik, akkor erre választ kell adni. Képes a jogszabályok változása önmagában eltörölni több évtizedes rossz gyakorlatokat? Tapasztalhattuk, hogy a kormányok hajlamosak a törvények hatékony betartatása helyett inkább újabbakat hozni, ha a közfelháborodás bizonyos kirívó esetek kapcsán a bűnelkövetők csoportjai ellen fordul. A TEV elkötelezett a zsidó közösség védelme mellett, ezért minden erőforrásunkat mozgósítva arra törekszünk, hogy egy visszaélés se maradjon következmény nélkül. 2013-ban, az első teljes működési évünkben nagyjából 30 holokauszt-tagadással kapcsolatos ügy gyel találkoztunk. Akkoriban nem volt kialakult jogalkalmazási gyakorlat ezeknek az ügyeknek a kezelésére, és szinte mindet, úgy, ahogy volt, elutasított a nyomozóhatóság. 2014-re jutottunk el oda, hogy az első jogerős holokauszttagadást szankcionáló ítélet megszületett. Ennek az lett a hatása, hogy a 30 ügyből lett 15-16. 2014-ben további két ítélet született. Egy évvel később, 2015-ben az ilyen ügyek száma kilencre csökkent és ezen felül újabb három eset kapcsán mondott a bíróság ítéletet. 2016-ban nem volt még holokauszttagadással kapcsolatos ügyünk, csak olyanokkal foglalkozunk, amelyek még az előző évekből származnak. Nem azt akarom mondani, hogy ez a helyes szabályozási mód, de tagadhatatlan, hogy a társadalmi nyilvánosságban a holokauszttagadás jelenléte, így a legitimációs ereje nagymértékben lecsökkent. Ez egy egyszerű szociálpszichológiai összefüggés. Ha valami nem része a társadalmi párbeszédnek még vita szintjén sem, akkor annak az előítéletek szintjén való jelenléte is drámaian csökkenni fog. Úgy tűnik, a kutatás eredményei nem tették ború lá tóvá a jövőt illetően... Épp ellenkezőleg, ha 2-3 éves távlatban a fellépéseinken keresztül a magyar nyelvű online tartalmakat és a nyilvánosságot holokauszttagadó állításoktól nagyjából mentesen tudjuk tartani, akkor ki merem jelenteni, hogy a ma jellemző elfogadottsági mutató csökkenni fog. Ez önmagában nem oldja meg a problémát, ugyanakkor minden olyan eszközt, amit a jog a rendelkezésünkre bocsát, és aminek hiszünk az elrettentő erejében, használnunk kell. Mi a következő lépés? Szeretnénk, ha a gyűlöletcselekményeknek az ún. közösség elleni uszítás és izgatás kategóriájába tartozó ügyei is eljutnának a bírósági szakaszba. Ez egy nagyon fontos terület, amivel több mint másfél éve foglalkozunk, a jogalkotást segítő tanácsadói tevékenységünkön keresztül is. Ilyen bírósági szakaszba jutott ügyünk nem volt az elmúlt három évben, holott az esetszám 70-80 körül volt ebben az időben. Meggyőződésem, hogy sokkal kevesebb lesz a társadalomban az uszítás és a közösség elleni izgatás abban a pillanatban, ha az ilyen cselekedeteknek komoly következményei lesznek.
