Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-10-01 / 89. szám
egység | 2016 OKTÓBER 14 A minap Ön egy ebéddel egybekötött zártkörű előadással örvendeztette meg a helyi zsidó közösséget. A szervezők engem arra köteleztek, hogy fizessem be a 28 dolláros belépőt, ha érdekel, mit is gondol az európai zsidóság jövőjéről. Mondja, elhangzott ott olyan is, amit most egy európai újságírónak nem mondana el? Nem hiszem. Én csak vendég voltam. Nem tisztem minősíteni a szervezők döntését. Mondandómban semmi titkos nem volt. Sajnos egy eléggé ismert diagnózisról tartottam előadást. Azt a kérdést feszegettük, amit manapság egyre több európai zsidó is feltesz magának. Merre és hogyan tovább? Nos, meg kell állapítanom, hogy az utóbtatják, hogy a jelenség egyre csak erősödik. Én folyamatosan utazom, és vizsgáljuk a jelenségeket. Az OSCE-ben (Organization for Security and Cooperation in Europe) 2009 óta vagyok vezető, minden évben vannak nemzetközi konferenciáink. Nem vagyunk elégedettek, folyamatosan riportokkal és jelentésekkel látjuk el a kormányokat. Vannak kormányok, amelyek megfogadják, és vannak olyanok, akik ignorálják a tanácsainkat. 2014-ben történt egy érdekes dolog. Dániában tapasztalhattam azt meg, hogy tanácsunk ellenére sem alkalmaztak fegyveres őröket zsidó intézményeknél. Az állam ezt azzal magyarázta, hogy a civil lakosság kényelmetlenül élné azt meg, ha fegyveres őröket látnának olyan intézmények előtt, mint például egy zsidó közösségi központ, amit a nem zsidó dánok is előszeretettel használnak. Amikor erre azt mondtuk, hogy de vajon mi a helyzet a zsidókkal, akik pedig fenyegetettséget éreznek? Nos, az lett a dolog sajnálatos vége, hogy pár hónappal a mi jelentésünk és javaslatunk után egy támadó végzett a főváros egyik zsinagógáját szolgáló fegyvertelen zsidó önkéntes őrrel... Mindezek után a skandináv államok elköteleződtek, és mára olyan jogalkotást hoztak, hogy a legtöbb zsidó közösségnek megvan a felhatalmazása arra, hogy fegyverrel védje meg magát. Egyszóval tehát mi emeljük a középpontba a kérdést, tárgyalásra bocsátjuk, és próbálunk a felek között finomhangolni. Nincsenek illúzióim. HOHMECOLÓ | KÖZÉLET ANDREW BAKER • SZÜLETETT: 1949 • FOGLALKOZÁSA: ACJ igazgató • CSALÁD: házas, négy gyermek édesapja NÉVJEGY MA LEGALÁBB EGYÜTT FÉLÜNK ANDREW BAKER, az AJC nemzetközi zsidóügyi igazgatója A világ egyik legbefolyásosabb zsidó szervezetének, az American Jewish Committee (AJC) egyik vezetője a véget nem érő kárpótlásról és az európai zsidóság jövőjéről beszélt a zsido.com amerikai tudósítójának. WALLENSTEIN RÓBERT ÍRÁSA bi 10-15 évben egyre inkább pesszimistábbak vagyunk. A hidegháborút követően ismét felszínre kerültek kisebbségi és etnikai kérdések. Új nemzetállamok jöttek létre, ahol egyre másra visszacsengenek az ősrégi bűnbak-szólamok. „Soros-rejtélyes körei” – és a társai. Ezen felül egy értelműen új helyzet az extrém isz lamisták erősödése. Persze a kihívás más és más Európán belül is. Egy fran cia zsidó Párizs külvárosában más képp érez, mint egy magyar zsidó Budapesten. Három éve szintén tartott előadást a városban ugyanerről a témáról. Mi a különbség mostani és a korábbi roadshow-ja között? Vannak jó és rossz változások az eltelt 3 év óta. A rossz az, hogy a valódi terrorveszély ma sokkal reálisabb. A jó, hogy a radikálisok támadásai minden ember számára a közös veszélyt jelentenek. Három éve a zsidók egyedül voltak a szorongásaikkal, mára ez közös üggyé vált. A másik pozitívum, hogy a kormányok ma sokkal aktívabbak, proaktivitásuk azt jelenti, hogy biztosítják az állami védelmet. Tehát az a jó hír, hogy most közösen félünk? A jó az, hogy a 2012-es Touluse-i és a 2014-es párizsi kóser bolt elleni merénylet kiváltotta a többségi társadalom közösségeinek szolidaritását. Régóta tölt be vezető szerepet a nemzetközi szintű antiszemitizmus elleni harcban. Milyennek látja a saját szerepét? Az eredmények azt mu-
