Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)

2015-08-01 / 87. szám

egység | 2016 AUGUSZTUS 20 KILE | KULTÚRA FILMEKTÕL A SÓLETIG: FESZTIVÁLKÖRKÉP A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL Legnagyobb múltra a Zsidó Nyári Fesztivál tekint visz ­sza, ám tavaly úgy tűnt: az 1998. óta megrendezett programsorozat zátonyra fut a BZSH szervezeti átala­kításában. A botrányoktól nem mentes 2015-ös év után idén két külön programként éled újjá a fesztivál: a Zsi­dó Művészeti Napok és Zsidó Kulturális Fesztivál egy­aránt elődjének tekinti a Zsidó Nyári Fesztivált. Előbbi a tavasz-nyár fordulóján zajlott: 20 helyszí­nen mintegy 50 produkciót láthattak az érdeklődők Röhrig Géza felolvasóestjétől a 100 tagú cigányzene­kar fellépéséig. Ezt egészítette ki a Gellért Szálló zsidó gasztronómiai fesztiválja. Igazi fesztiváli hangulatot – és karakteresebb zsidó arculatot – mutat a Judafest, ahol zsidó gasztronómi­ával, a közösség szervezeteinek bemutatkozásával és kulturális programokkal várták a látogatókat. A prog­ramhoz kapcsolódik a magyar zsidóság fontos sport­eseménye, a FunRun is, ahol választott szervezeteket támogatnak a futóverseny indulói. A Judafest szervezőinek köszönhető a Budapesti Zsidó Filmfesztivál is, amely egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy megismerkedhessünk az év zsidó té­májú filmkínálatával. A zsidó fesztiválkörkép különleges szeletét képe­zik az EMIH által szervezett gasztronómiai rendezvé­nyek, amelyek valódi, autentikus, kóser ételeket kínál­nak. Akár a Barhesz akadémiát, akár a Sóletfesztivált tekintjük, elmondhatjuk, hogy az embereket nagyon is érdeklik a hamisítatlan zsidó hagyományok, és szívesen lépnek túl azokon a sémákon, amelyeket az elmúlt évek zsidó fesztiváljaitól megszoktak. BUDAPESTEN KÍVÜL IS VAN ÉLET Idén először Mádon, a nemrégiben megújult zsinagó­gában és rabbiházban is rendeztek zsidó napokat. A to­kaj-hegyaljai hétvége felvonultatott mindent, amit csak szem-száj kívánhat a borkóstolótól a közösségi aktivitá­son át a szombati istentiszteletig. Szegeden is találhat zsidó programot a kultúrára éhező közönség. Két hónapon keresztül képzőművé­szeti- és fotókiállítások, hangversenyek, izraeli filmek és könyvbemutatók szerepelnek a tizenkettedik alkalom­mal megrendezett Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesz­tivál kínálatában. Évek óta nem képzelhető el a nyár a „VII. kerület underground falunapja”, a Bánkitó fesztivál nélkül – aminek szervezője a Marom Klub Egyesület. „Nem­csak zsidó fesztivált akartunk csinálni, hanem minél több kisebbségi kultúrát szerettünk volna bemutatni, egy ideális világban ezek mind részei lennének a kul­turális közegnek” – nyilatkozta a zsido.com-nak ta­valy Schönberger Ádám szervező. A program része a MITŐL ZSIDÓ EGY ZSIDÓ FESZTIVÁL? A sokszor megénekelt magyarországi zsidó reneszánsz egyik legszembetűnőbb jele, hogy Buda­pesten alig van olyan hónap, amelyikben ne rendeznének valamilyen zsidó fesztivált. Mint Pom-Pom a csokoládé fajtáit, ma már úgy sorolhatjuk a különféle programokat: van általános zsidó fesztivál és van tematikus, van szabadtéri és van fedett, az egyik zenés, a másik filmes, a harmadik főleg a helyieknek szól, a negyedik elsősorban a turistáknak, az ötödiken jókat eszünk, a hatodikon sokat beszélgetünk és így tovább. Mindegyik típus megtalálja a maga közönségét, a rendezvények sok­színűsége a budapesti zsidó közösség sokszínűségét is kifejezi. ÓNODY-MOLNÁR DÓRA ÍRÁSA Sóletfesztivál

Next

/
Oldalképek
Tartalom