Egység, 2015 (81-83. szám)
2015-04-01 / 81. szám
Egység Je suis Charlie - ki ítélhet, és ki ítélkezhet? Önbíráskodás és szólásszabadság a háláchá tükrében Európa az elmúlt hetek, hónapok alatt borzalmas ízelítőt kapott a terrorból. Az egyik első támadás, amely egy újság szerkesztősége ellen irányult, komoly társadalmi vitát is generált. A Charlie Hebdo szerkesztői a muzulmánok érzékenységét sértő, vallásukat és vallási vezetőiket pellengérre állító karikatúrákat jelentettek meg. Ennek kapcsán sokakban felmerült a karikaturistáknak és az újság szerkesztőinek a felelőssége, mondván, ők hergelték, provokálták a terroristákat, és ily módon, ezen vélemények szerint felelősek a halálukért. Le kell szögeznünk: a Charlie Hebdo munkatársai, függetlenül attól, hogy hogyan ítéljük meg cselekedeteiket - nem felelősek a halálukért. azt is, hogy elmondjuk az igazat, ha az rossz vagy sértő (Maimonidész: Az emberi magatartás szabályai 7:2.) - sőt bizonyos esetekben jót se szabad terjeszteni, mert azzal esetleg az illető ellenségét provokáljuk, hogy még több rosszat mondjon az illetőről (Talmud, Éráchin 16a.). A láson bóráról a Talmud (uo. 15b.) azt mondja, hogy rosszabb a gyilkosságnál, mert egyszerre három embert ״öl meg”, azt, aki mondja, azt, aki hallja és azt, akiről mondják. Ennek ellenére a Talmud (Bává bátrá 165a.) szerint ez az a bűn, amit részben mindenki rendszeresen elkövet. Két klasszikus példája is van a láson bárónak a Tórában. Egyik Mirjám története (4Mózes 12. fej., Midrás Szifré és Rási uo.), aki testvérének Áronnak mesélte el az izgalmas hírt, hogy fivérük, Mózes feleségétől, Ciporától elkülönülve él. (A hír igaz volt, Mózes, miután színről színre találkozott és beszélt Istennel, nem tartotta illőnek, hogy házaséletet éljen [Talmud, Sábát 87a.].) Büntetésként Mirjámot lepra sújtotta. A másik eset a Tóra legsúlyosabb pletykája nem emberről szólt: a kémek terjesztették rossz hírét a Szentföldnek, amitől a zsidók elrettentek és nem bíztak Istenben (4Mózes 13-14. fej.). A szólásszabadság további korlátja még például a ״Ne átkozz süketet és vak elé ne tégy gáncsot!” (3Mózes 19:14.), ami kifejezetten azoknak a védelmét jelenti, akik valamilyen szempontból hátrányos helyzetben vannak. A hosszú élet titka A Charlie Hebdo szerkesztőségében történt tragédia kapcsán felmerül, hogy mi az, ami megjelenhet a sajtóban, és ami nem számít láson bórának. A Cbá/éc Cbájimként ismert de nem velünk született jogunk, hogy bárkinek bármikor, bármiről beszélhessük. Kell, hogy egyensúly legyen a saját kívánságunk, késztetésünk és a társadalom igényei között, hiszen az egyén része a nagy egésznek, a társadalomnak. Háláchikus korlátok Napjaink demokratikus ideáljaival ellentétben a zsidó jog nem helyezi a szólásszabadságot más szabadságjogok fölé, épp ellenkezőleg, sok szempontból korlátozza azt. Elsőként tekintsük át a Tórái korlátokat! A szólásszabadság korlátainak első kinyilvánítását magában a tíz parancsolatban találjuk: ״Ne vedd az Örökkévalónak, a te Istenednek Nevét álságra, mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki álságra veszi az ő Nevét.” (2Mózes 20:7.) Ez a parancsolat nem csupán arról szól, hogy feleslegesen ne ejtsük ki az Örökkévaló nevét, hanem egyben a hamis eskütételt is tiltja. A következő hely, ahol a Tóra a szólásszabadság korlátáiról beszél a láson bárónak a tilalma (2Mózes 23:1., 3Mózes 19:16.). A láson bárót, a ״rossz nyelvet” általában pletykálkodásnak szokás fordítani, ám ez nem fedi teljesen a kifejezés minden jelentésárnyalatát. A láson hárá ugyanis nem csupán azt tiltja, hogy másokról hamis dolgokat terjesszünk, hanem Felelősök vagy áldozatok? A Talmudban (Gitin 36b.) azt olvassuk, hogy ״azok, akik képesek hallgatni akkor is, amikor komoly sértéseket kapnak, és nem válaszolnak vissza, az ő érdemük olyan erős, mint a napsütés.” Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy jogos-e sértettségünk vagy sem, nagyobb érdem méltósággal eltűrni a sértést, mint elégtételt venni, és adott esetben többet nyerünk a hallgatással. A sértettség azonban semmiképp nem szolgáltat jogalapot egy mészárlásra. Az ítélet joga A zsidó vallásjog egyértelműen rögzíti a bűnöket és az azokért járó büntetéseket, de egyúttal azt is, hogy milyen eljáráson kell végigmenni, míg bébizonyosodik valakinek a bűnössége, kik jogosultak ítélkezni és az ítéletet ki és milyen körülmények között hajtja végre (lásd minderről Maimonidész: A Szánhedrin (a legfelsőbb bíróság) és a büntetőjog szabályai 26. fejezetei). Az önbíráskodást tiltja a háláchá. A Talmud (Szánhedrin 8b.) azt írja elő, hogy ha valaki látja, amint felebarátja bűnt követ el, figyelmeztetnie kell hibájára, és hogy ne folytassa, amire készül. Ha a figyelmeztetés ellenére mégis elköveti a bűnt, csak akkor lehet őt bíróság elé állítani: ott és csak ott ítélkezhetnek felette. A szólásszabadság és a zsidók Két szempontból kell vizsgálni a zsidóság és a szólásszabadság témáját: egyrészt abból, hogy hogyan viszonyul a zsidó jog, a háláchá a szólásszabadsághoz, másrészt, hogy történelme során milyen tapasztalatok érték a zsidó népet ezzel kapcsolatban. A szólásszabadság a vélemény kialakításának és kifejtésének a joga, 12 Újranyit a kóserbolt
