Egység, 2013 (75-77. szám)
2013-03-01 / 75. szám
Egység tek a Don-kanyarnál. A magyar hadsereg közel kétszázezer katonája elégtélén fegyverzettel és ruházattal felszereive harcolt, emellett ötvenezer munkaszolgálatost, túlnyomó többségükben zsidókat vezényeltek a Don-kanyarhoz, fegyver nélkül, civil ruhákban. Ezek az emberek nem csak a szovjeteknek, a fagy- vagy éhhalálnak és betegségeknek voltak kitéve, hanem a magyar katonák is gondolkodás nélkül gyilkolták őket. Közülük alig öt-hatezren maradtak életben. Elhunyt társaik Oroszország és Ukrajna között tömegsírokban vannak eltemetve. A Don-kanyar lapátos hadserege AII. világháborúban már másként tekintettek a zsidókra a hadseregben. Míg Petőfi a kassai zsidók elleni támadást igen élesen elítélte, mondván: ״Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt? S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket üldözni itt minálunk?”, addig 90 évvel ezután már alig akadt, aki a zsidók elleni igazságtalanság miatt szót emelt volna, vagy helytelennek tartotta volna üldözésüket. A nemzet kihívásai Idén mindhárom történelmi esemény kerek évfordulóját ünnepeljük. 165 éve, 1848-ban együtt, közös célért harcoltak a soknemzetiségű Magyarország közösségei. 70 évvel ezelőtt, a Don kanyarban emberhez nem méltó körülmények között küldték halálba emberek tízezreit. Egy évszázad sem telt el, és az egyenlővé váló zsidókból ismét kirekesztett üldözöttek váltak. Szakértők 95-145 ezer közé teszik azoknak az embereknek a számát, akik a szovjet csapatokkal szembeni küzdelemben elestek, vagy fogságba kerüllottakat feltüntető emlékművek bizonyitják a hazai zsidóság veszteségeit. Emellett pontos képet nyerhetünk a zsidóság hadi veszteségeiről a Magyar Zsidó Hadiarchívumból, amelyet Polányi Jenő és Hevesi Simon főrabbi kézdeményezésére hoztak létre éppen az antiszemita támadások ellensúlyozáséra. Emellett az 1940-ben kiadott ״Magyár Hadviselt Zsidók Aranyalbuma” című összefoglaló mű teljes képet nyújt a zsidók I. világháborús részvételéről. Ebben az 51 zsidó származású törzstiszttől kezdve több száz kitüntetett zsidó katonáig áttekinthetjük a zsidók háborús részvételét. ״Meg kell ismerni a magyar állam felelősségét” Megemlékezés és emléktábla-avatás a munkaszolgálatosok emlékére ״Nagybaczoni Nagy Vilmos: Melyik század ez?Munkaszolgálatos: Alázatosan jelentem, ez a XX. század.’’ jait, faji, származási alapon jó és rossz, érdemes és érdemtelen polgárokra, fegyveres és lapátos honvédőkre, sőt emberekre és állatokra osztja, nos, az ilyen közösség halálra van ítélve.” A Don-kanyar borzaimainak megidézése mellett megemlékeztek azokról az ismert és névtelen hősökről is, akik emberek maradtak az embertelenségben, akik sokszor életűk kockáztatásával mentették a pusztulásra ítélteket. Ok azok, akik lehetőségeikhez mérten mindent megtettek, hogy legalább csökkentsék a katonák és a munkaszolgálatosok kínjait. A megemlékezők között volt Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója és Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke is. Beszéde végén Kövés rabbi Dávid király vigasztaló zsoltárát idézte, majd elmondta a halottakért mondandó káddis imát a Don-kanyar áldozataiért, külön megemlékezve családjának azon tagjairól, ״akik a doni aknamezőkön adták vissza lelkűket a Mindenhatónak”. A don-kanyari áttörés hetvenedik évfordulójának alkalmából több helyen is megemlékeztek a hősi halált haltakról. A Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen Hende Csaba honvédelmi miniszter avatta fel azt az emléktáblát, amit a mártírhalált halt munkaszolgálatosok emlékére állított a Honvédelmi Minisztérium, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete, valamint az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A miniszter emlékező beszédében idézte fel az alcímben is szereplő keserű viccet, majd hangsúlyozta: ״Meg kell ismerni a történelmet és a magyar állam felelősségét ez ügyben, hiszen az nem védte meg polgárait, embéri méltóságukban megalázta őket, és része volt abban, hogy százezrek életét elvegyék egy ordas eszme nevében. Emlékeznünk kell, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő. Nem tűrhetjük többet el az emberi méltóság csorbítását. Szembe kell szállnunk a gyűlőlettel, a kirekesztéssel.” Köves Slomó, tábori főrabbi beszédében szembeállította egymással az 1848-as forradalomban és szabadságharcban hősiesen harcoló zsidókat azzal az embertelenséggel, ahogyan a II. világháború idején bántak a magyar katonák a munkaszolgálatosokkal. A két eseményt a nemzet születéseként és halálaként jellemezve így fogalmazott: ״Mindkét időszak a nemzet nagy kihívása volt. Szorult helyzet, próbatétel, küzdelem. De a próbára adott válaszok merőben eltértek egymástól. Az egyik próbatétel egymás felé fordította a nemzet-közösség tagjait, a másikat viszont az egymás ellen fordulás, a kirekesztés, a jogfosztás jellemezte... Mert az a nemzet, az a közösség, mely tag9
