Egység, 2012 (72-74. szám)
2012-04-01 / 72. szám
Egység és azokat saját nevében szétküldte, nagy tudós benyomását keltve. Hosszú időn keresztül cselekedett így, míg a Jóisten úgy nem döntött, hogy a csaló ember kilétét fel nem fedi...”. A kérdés pedig a következő volt: Ha az illető valóban tolvajnak számít, ki kell-e nyilvánítani, hogy az általa írt kegytárgyak nem megfelelőek, és tilosak a használatra? Szofer rabbi hosszú válaszában nem hagy kétséget afelől, hogy az illető tolvajnak tekintendő, mégis úgy vélekedik, hogy ״habár az illető nagy vétket követett el... nem diszkvalifikálhatjuk tóramásolói státuszából, ha teljes szívvel megtér Istenhez... és az általa megkárosított rabbik is megbocsájtanak neki, hiszen nincs semmi, ami a megtérés előtt akadály lehetne”. Konkrétan a vezetői poszt megszüntetése kapcsán, a nagy középkori kodifikátor, Maimonidész írásaiban azt találjuk, hogy az esetek többségében, ha a közösség egy vezető tisztségviselője bűnt követett el, meg kell büntetni, de a büntetés kitöltése után nem kell posztjáról lemondania. Maimonidészt egy ״híres tanult ember hírében álló kántor kapcsán” kereste meg egy közösség21. Az illetőről ״mindenféle pletykák térjengtek... ha nem is lehetett két igaz tanúval biztosan alátámasztani azokat”. A kérdés az volt, hogy le kell-e fokozni ezek után pozíciójából? Maimonidész válaszában azt írja, hogy ״ha lennének is vele szemben biztos tanúink, akkor sem lenne helyes lemondatni, abban az esetben, ha magára vette bűne felelősségét és az azért járó büntetést”. Ezzel együtt azt láthatjuk, hogy bizonyos esetekben mégis le kell mondatnunk vezető pozíciójáról egyeseket. ״Botozással büntetik a Tanház vezetőjét, aki vétkezett, és nem térhét vissza posztjára...”22, ״Soha nem veszünk vissza a zsidó nép vezető pozíciójából valakit, csakis ha nagyközönség szeme láttára, nyilvánosan követte el bűnét” - írja maga Maimonidész23. Feltételezésünk szerint a vízválasztó két paraméteren múlik24: 1. Az adott vétek súlyán. Ha ugyanis súlyos bűnről van szó, vagy ha nyilvánosan követett el egy bűnt, mellyel Isten nevét szentségteleníti meg, akkor az mégis lefokozással kell, hogy járjon. 2. Az adott vétket már ebben a bizonyos pozícióban követte el, vagy esetleg korábban. Ha korábban, akkor könnyebb megítélés alá eshet. Halála után is remegnek ajkai Végezetül említésre érdemesnek találjuk az alábbi talmudi idézetet25: ״Miért van az írva26: »Hadd időzzem sátradban örökké...״? Hát lehetséges, hogy egy ember több világban (a túlvilágon) is lakjon? Nem. Ezt a következőképpen kell érteni: Dávid így fohászkodott az Örökkévaló előtt: »Világok Ura, legyen a Te akaratod, hogy az én tanításaimat a nevemben említsék ezen a világon (halálom után is)«. [Hogy a sírban ajkaim úgy mozogjanak, mintha még élnék.27 ] Hiszen azt tanította Jochanán rabbi, Simon ben Jocháj rabbi nevében: ״Minden olyan bölcsnek, aki már nem él, de gondolatait név szerint idézik ezen a világon, annak ajkai mozognak a sírban.«” Oberländer Báruch rabbi Köves Slomó rabbi amúgy egyértelmű forrást? A Talmudban14 a következő választ kapjuk erre a kérdésre: ״Minden, amit az Örökkévaló parancsolt Mózes szolgájának, azt egy az egyben adta tovább Mózes Jehosuának. »...Úgy is tett Jehosuá, nem mellőzött egy dolgot sem mindabból, mit megparancsolt az Örökkévaló Mózesnek«.15 *. De vajon mindenhez, amit Jehosuá mondott, hozzátette »így mondta nekem Mózes«? Nem. Hanem Jehosuá ült, és tanított, de mindenki tudta, hogy nem sajátját tanítótta...” Láthatjuk tehát, hogy nem a forrás konkrét megemlítése a lényeg, hanem, hogy a hallgatóság számára legyen valamilyen formában világos, mi a forrása az adott gondolatnak. Elég-e azt mondani: ״valakitől hallottam”? A rabbinikus irodalom terminológiájában a szellemi termékét elbirtoklókat úgy nevezik, hogy ״aki idegen ember imasáljába burkolódzik”, vagy más kifejezéssel, ״aki mások tollaival ékesíti magát”. Ennek kapcsán megoszlanak a vélemények arról, hogy mikortól kell tolvajlásnak tekintenünk a forrás elhallgatását. Egyesek szerint15 az idézés csakis akkor bűnmentes, ha mindig név szerinti forrásmegjelölés történik. Ezzel szemben mások, például a tállyai rabbi Rosenbaum Gerson (1837-1901) azon az állásponton van17, hogy habár valóban ez az ideálisabb eljárás, mégis ha valaki már (akár konkrét név megemlítése nélkül) csak annyit mond ״hallottam valakitől”, ezzel eléri, hogy nem tekinthető tolvajnak. Mindemellett, ha nem is tolvaj az illető, a névszerinti forrásmegjelölés másik (pozitív) erényét, ״Izrael megváltását” nem érdemli ki. Érdekes ennek kapcsán megemlíteni, hogy a lubavicsi rebbe egyszer saját gyakorlatát úgy magyarázta18, hogy azokát szokta nem név szerint idézni, akiknek gondolatait utána megcáfolja. Ugyanis ezzel akarta elkerülni, hogy az említett forrás kigondolójának megszégyenítését eredményezze a név szerinti megjelölés, a tiszteletadás helyett. Abban az esetben, ha valaki olyan gondolattal vagy megoldással áll elő, amelyet aztán egy korábbi szerző írásaiban megtalál, akkor a rabbinikus irodalom terminológiájában ezt az ״Áldott, aki rávezetett nagyok gondolataira” kifejezéssel (vagy csak röviden ״áldott, aki rávezetett”) szokták jelölni. Érdekes, hogy például a lubavicsi rebbe több esetben hangsúlyozta, hogy egyes dolgokban lemond arról, hogy név szerint idézzék (״a nevemben, vagy nem a nevemben”) a lényeg, hogy az általa felvetett gondolatok célba érjenek, és a hallgatóság prekoncepciók nélkül fogadja el.19 A plágium és az erkölcsi felelősség A fentiek alapján tanulmányunk egyik alapkérdéséhez érkéztünk: Milyen erkölcsi felelőssége van a plagizálónak? Le kelle mondania egy közösségi vezetőnek, ha minden kétséget kizáróan fény derült rá, hogy valóban plagizált? A kérdéssel kapcsolatban egy érdekes levelezést találunk a fent említett Szofer Chájim rabbi responsum kötetében20. A rabbit egy olyan tóramásoló kapcsán keresték meg a hívek, aki eredeti formáját találta meg a plagizálásnak: ״Nagy tóratudósoktól kapott írásos válaszokat kérdésekké alakított, 1 További források a témában következő műben találhatók: Nahum Rakover, Copyright in Jewish Sources (héber), Jeruzsálem 1991. 2. fejezet;2 A kifejezés jelentését lásd alább.; 3 Atyák bölcs tanításai 6:6. Lásd Sámuel imája - Zsidó imakönyu, Chábád Lubavits kiadása, 307. old.;4 Midrás Smuel uo.; 5 Tiferet JiszráéI uo. Jáchin 115.;6 Midrás Tánchumá, Bámidbár 22.;7 Példabeszédek 22:22.; 8 Atyák uo.;9 Eszter 2:22.;10 Már Kásisá, Jeruzsálem 1993, 110. old.; 11 Nödárim 8b.;12 Názir 56b.;13 Mácháne Chájim responzum, II. kötet, Even háezer, az utolsó oldalon.; 14 Jövámot 96b97־a.; 15 Jehosuá 11:15 ; 16 Lásd: Pikholc Jehudá Gérson: Mácháne Jehudá responzum 5. fej.;17 Mésiv dvárim responzum, Orách chájim 147. fej.;18Hitvádujot 1983. IV. köt. 1837. old.;19 Lásd pl. Likuté szichot II. köt. 623. old.; uo. XIX. köt. 510. old.; uo. XXIX. köt. 248. old.;20 Mácháne Chájim II. köt. Chosen mispát 49. fej.;21 Sálot utsuvot háRámbám, Blau kiadása, 1:111.;22 Misne Torá, Szánhedrin szabályai 17:9.;23 Sálot utsuvot háRámbám uo., Lásd még A szentély eszközeinek szabályai 4:20.;24 Lásd még: Tél tálpijot, a Pesti Jesiva rabbinikus folyóirata, I. szám, Budapest 2000, 41-50. old.; 25 Jövámot uo.;26 Zsoltárok 61:5.;27 Rási uo. 7
