Egység, 2012 (72-74. szám)
2012-04-01 / 72. szám
Egység ״Más imasálába burkolózni” Plágium a zsidó jogban Plágium. Sokat hallhattuk ezt a kifejezést az utóbbi időben. A magyar közbeszédbe Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori munkájával kapcsolatban felmerült aggályok folytán került a szellemi alkotás elbirtoklásának kérdése. Alábbi tanulmányunkban a plágium fogalmának háláchikus jelentését és hátterét mutatjuk be az utóbbi időben tapasztalt felfokozott érdeklődésre válaszul. Természetesen nem foglalkozunk semmilyen konkrét formában a köztársasági elnök munkájával. Egyedül a háláchá és a zsidó vallás plágiummal kapcsolatos álláspontját mutatjuk be. Meddig kell visszamenni a forrásmegjelöléssel? A forrás megjelölés jelentőségét, és elmulasztásának súlyosságát tehát érzékelhetjük a fent említett idézetekből. Ezzel együtt azonban felmerül a kérdés, meddig - hány ״nemzedéken” át - kell megemlíteni az eredeti forrást? Más szóval, ha a gondolat eredeti feltalálójáig kell a forrásmegjelölést visszavezetni, akkor az összes köztes idézést is meg kell-e jelölnünk? A kérdésre két megközelítést találunk a rabbinikus fórrásokban: Jáir Chájim Bacharach (1639-1702) wormsi rabbi10, azon az állásponton van, hogy az összes lehetséges köztes forrást is meg kell jelölni. Példaként a Talmudnak azt az idézetét11 említi, ahol a szöveg, nyolc ״lépcsőn” át említi az általa idézet gondolat forrásait. ״Azt mondta (1) Simon rabbi, Zvid fia, azt mondta (2) Jichak rabbi, Távlá fia, azt mondta (3) Chijá rabbi, reb Achá házából, azt mondta (4) Zérá rabbi, azt mondta (5) Elázár rabbi, azt mondta (6) Chániná rabbi, azt mondta (7) Mejásá rabbi, Jehudá rabbi, llái fiának nevében (8)...”. Ebben a szellemben szól, a korábban idézet talmudi forrás is, amely azt tanítja, hogy ״az elmondó nevében kell idéznie, még a harmadik forrásig is.” Más szóval nem csak azt kell név szerint idézni, akitől ő hallotta, hanem azt is akitől az hallotta, és azt is, akitől az, akár így három ״nemzedékre”, három lépcsővel visszamenve is. Ezzel szemben más talmudi forrásokban12 azt találjuk, hogy elég közvetlenül azt idézni, akitől az idézetet hallottuk, és azt, akitől a gondolat eredetileg származik: ״Minden téma, ami három lépcsőben van idézve, elég, ha az elsőt és az utolsót említjük, de a közbülsőt nem...”. A nézőpontok közötti különbség feltehetően abban keresendő, hogy a forrásmegjelölés kötelezettsége függ attól, hogy szájról szájra terjedő tanításról vagy írott anyagban fellelhető gondolatról van-e szó. Ha valaki egy fellelhető nyomtatott könyvet említ forrásként, akkor feltehetően nem kell mindazokat megemlítenie, akik az adott könyvet idézték, vagy akik a könyv tartalmára felhívták írásban vagy szóban a figyelmet. Szofer Chájim (?-1886) munkácsi rabbi, később Pest első ortodox főrabbija azon a véleményen van13, hogy ha egy témában, vagy egy adott kérdésre válaszként, valakinek felhívták a figyelmét egy már létező forrásra, akkor elképzelhető, hogy nem csak az adott forrást kell megjelölnie, hanem név szerint kell említenie azt is, aki a forrásra felhívta figyelmét. Érvelését az itt általunk is említett első idézetre alapozza. A Példabeszédek versében az elhallgatott forrást a szegényhez hasonlítja: ״Ne rabolj szegényt”. Szofer rabbi szerint a ״szegény”, itt azt az embert jelöli, aki maga nem egy nagy tóratudós, de ״felhívta másnak a figyelmét, olyanra, ami korábbi írók munkái között találhatók... így ő maga szegény, hiszen magától semmi újat nem alkotott”, de mégis őt is név szerint meg kell említeni. Mindig külön kell-e említeni? Mi a helyzet abban az esetben, amikor világos, és magától értetődő, ki az adott gondolat eredeti és közismert forrása? Meg kell-e ebben a helyzetben is külön-külön említeni az A téma kiterjedtsége folytán tanulmányunkban nem tudjuk azt teljességében áttekinteni. Elsősorban a talmudi forrásokra, híres magyar rabbik és döntvényhozók, illetve a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Scheerson rabbi írásaira koncentráltunk1. Jelen tanulmányunk kereteit ugyancsak szétfeszítené a szerzői joggal kapcsolatban felmerülő kérdések megvitatása. Mi a felelőssége a szerzőtől vagy kiadótól jogtalanul elbírtokló és azt saját jogán, vagy saját nevében kiadó személynek? Kell-e hogy kártérítést fizessen? Ha igen, milyen módon mérhető fel a kár mértéke? Tartozik-e kártérítéssel az örökösök felé? És így tovább. Mind-mind érdekes kérdések ezek, melyekre a háláchá kiterjedt választ ad, de jelen cikkünkben nincs módunkban foglalkozni velük. Alábbi tanulmányunkban tehát kizárólag a forrásmegjelölés nélkül felhasznált szellemi térmék kérdésének, és a ״másik imasáljába burkolódzó”2 személynek témáját tekintjük át. A tudás csak pontos idézéssel sajátítható el A talmudi forrásokban különleges helyet foglal el a ״névvel való idézés” erénye. Bölcseink negyvennyolc erényt sorolnak fel3, amely által a ״Tóra elsajátítható”. Ezek között kiemelt helyen van ״aki a forrás megjelölésével idéz”. Mi a kapcsolat a forrás megjelölésével való idézés és a Tóra elsajátítása között? Egyesek szerint4, ha valaki mindig megjelöli a forrást, akkor már csak a természetes hiúság folytán is inkább rá lesz kényszerítve, hogy többet tanuljon és így előbb-utóbb maga is fog tudni újat mondani, hiszen nem akar majd örökké ״csak” másoktól idézni. Mások szerint5 pedig, a forrás pontos megjelölése arra fogja késztetni, hogy mesterét még jobban tisztelje. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy még jobban elmélyüljön a tanulásban, és odafigyeljen mestere tanításaira. A plágium tolvajlás Az említett idézetek ugyan fontos erényként, a szellemi gyarapodás zálogaként említik a forrás megjelölését, de nem egyértelmű, hogy bűnnek is tekintik annak az elmulasztását. Az alábbi midrási forrás6 azonban egyenesen rablásnak és tolvajlásnak tekinti, ha valaki elbirtokolja, és sajátjaként tűnteti fel más szellemi termékét. ״Azt tanította Chizkijá rabbi, azt mondta Jermijá rabbi, Abá fia, Jochánán rabbi nevében: Ha valaki nem a forrás nevének megemlítésével idéz, arról mondja az írás7 »Ne rabolj szegényt, mert szegény ő«. Ha az ember valamit hall, akkor azt az elmondó nevében kell idéznie, még a harmadik forrásig is. Hiszen azt tanították bölcseink... Mózesi törvény a Szináj hegyétől, hogy aki a Tóra egy gondolatát nem a forrást jelölve idézi, az tolvaj... Ha valaki viszont a forrást jelölve idéz, az kiérdemli, hogy Izrael általa váltassák meg.” A Talmud8 külön megemlíti azt a bibliai példát, ahol Esztér név szerint idézte Mordechájt9, és amelyből láthatjuk, hogy a zsidó nép megváltása a ״forrás nevével való idézés” érényéből jutott sikerre. 6
