Egység, 2011 (70-71. szám)
2011-09-01 / 71. szám
Egység Eladott, megüresedett, kiürített és kisajátított zsinagógák sorsa Háláchikus állásfoglalás Oberländer Báruch rabbi Köves Slomó rabbi fán célokra is el lehet adni. A vezetőség beleegyezése nélkül csakis szent céllal adhatja el az egész közösség, és ebben az esetben az eladott zsinagógát is tilos meggyalázó célra (fürdő, mosoda, stb.) használni. 3. Mindenféle eladás csakis akkor jöhet szóba, ha a közösségnek van más zsinagógája, vagy imahelye. Abban az esetben, ha ilyennel nem rendelkeznek, tilos az eladás.191 Zsinagóga ott ahol nincs közösség? A holokauszt pusztítását követő években a túlélők nyakába szakadt a korábbi virágzó közösségek elárvult hagyatéka. Nem egy olyan város és falu volt Magyarországon is, ahol a teljes több száz fős közösségből csak egy-két túlélő maradt. Óhatatlanul felmerült a kérdés: szabad-e - és ha igen, kinek és milyen céllal - eladni a megmaradt hatalmas zsinagógákat? Különösen összetett volt azokon a helyeken a kérdés, ahol egyetlen túlélő sem tért vissza. A korabeli törvényhozók1101 többékevésbé egyetértettek abban, hogy egy olyan faluban, ahol csupán egy-két helyi zsidó maradt, és rendszeres ima a zsinagógában már nem volt, a falu zsidói saját felhatalmazásukkal (mintegy a helyi közösség, illetve annak örökösei) eladhatták a zsinagógát. Eljárásuk a Talmudban említett ״hét elöljáró és az egész közösség beleegyezésének” kategóriájába számítható, és így az eladott zsinagóga szent jellegét is elveszítette az eladás által. A kérdés azonban összetettebbé vált olyan esetekben, ahol egyetlen zsidó sem maradt a faluban. Kinek lehetett ilyenkor joga eljárni a zsinagóga eladása ügyében? Az újpesti születésű Gestetner Nátán rabbi (1932- 2010) azon a véleményen volt1111, hogy ebben az esetben az országos központi hitközségi vezetőség illetékes, ״ugyanis nincsenek más zsidók abban az országban, akik a közösség ügyeivel foglalkoznak, ők viszont azt teszik, ezért olybá vétetnek, mintha ők lennének (az adott közösség) hét elöljárója”. A dolog azokban a városokban a legbonyolultabb, amelyek városok ugyan és nem falvak, sőt a zsidó közösség szempontjából is azok voltak 9 Különbség a városi és falusi zsinagógák között A Talmud a továbbiakban részletesen tárgyalja a kérdést, és különbséget tesz a falusi és a városi zsinagógák között: ״Azt mondta Smuél ben Náchmáni rabbi, Jochánán rabbi nevében: - Csakis arról a zsinagógáról tanították (a Misnában, hogy el lehet adni), amelyik egy faluban található, de a városi zsinagógát, amely az egész világé, azt bizony nem lehet eladni, ugyanis az mindenkinek a tulajdona.” A talmudi kommentárok[4] kétféle módon értelmezik ״az egész világé” fogalmát a városi zsinagógák tekintetében. Egyesek úgy vélik, hogy ״mivel sokan járultak hozzá az építéséhez”, és már kideríthetetlen minden egyes adakozónak a holléte, nem lehet mindenkitől engedélyt kérni az eladásra. Mások szerint pedig a városokban, ahol sok ember megfordul, a zsinagógákat eleve nem egy kis közösségnek, hanem ״az egész világnak” építették, és ezért az nem az adott közösség, hanem a világ zsidóságának a tulajdona. Később a Talmud151 még egy fontos kiegészítést tesz, és Rávát idézi, aki úgy vélekedik, hogy abban az esetben, ha a zsinagóga eladására a falu ״hét elöljárójának”161 vezetésével és az egész falu beleegyezésével került sor, akkor a zsinagóga teljesen elveszíti szentségét, így a befolyt összeget sem kötelező szent célokra felhasználni. Mindig legyen hol imádkozni! A Talmud egy másik helyen171 a következőt írja: ״Azt tanította ráv Chiszdá: az ember ne romboljon le egy zsinagógát, amíg egy újat nem épít a helyébe! Egyesek szerint a hanyagság miatt (nehogy végül ne építsék fel az újat), mások szerint pedig az ima miatt (hogy folyamatosan legyen hol imádkozni). A törvény összefoglalása A Sulchán Áruch törvénykönyvnek a fentiek alapján hozott határozatát181 a következő pontokban lehet összefoglalni: 1. Városi zsinagógát semmi körülmények között nem szabad eladni. 2. Falusi zsinagógát a vezetőség és a teljes közösség beleegyezésével proZsinagógák visszavásárlása - fordított tendencia A magyar és közép-kelet európai zsidó közösségek reneszánsza új távlatokát nyitott meg a közösségi és imahelyek létrehozásában és kialakításában. Míg korábban a zsinagógák bezárása volt a jellemző, az utóbbi időben egyre több helyen mutatkozik igény új központok megnyitására vagy a régiek életre keltésére. A téma Magyarországon is ismét előtérbe hozta - a holokauszt felfoghatatlan pusztítására a mai napig emlékeztető - elhagyatott és megalázott vidéki és budapesti zsinagógák sorsát. Szent státuszúnak (kdusát bét hákneszét) tekinthetők-e ezek az egykori fényes múltat idéző monumentális épületek? Törekednünk kell-e az ilyen zsinagógák megmentésére? Alábbi tanulmányunkban kifejezetten a háláchikus források és szaktekintélyek írásaiból merítve kíséreljük meg áttekinteni a zsinagógák eladásának, államosításának majd visszaszerzésének, visszavásárlásának kérdéskörét. Zsinagógát eladni csakis szent céllal A kérdéssel már az egészen korai források is foglalkoznak. A zsidó szóbeli bölcselet (Tora sebáál pe) legősibb kódexe a talmudi Misna111 először azt az alapelvet fekteti le, hogy ha egy város lakói valamilyen oknál fogva eladnák zsinagógájukat, akkor az abból befolyt összeget csakis a zsinagógánál is széntebb célokra (pl. Tóra tekercsek vásárlására, mikve építésére121) szabad fordítani. Ezen kitételek után a Misna a továbbiakat írja131: ״Nem szabad a zsinagógát eladni, csak abban az esetben, ha feltételül szabják, hogy később - ha úgy akarják - visszaállíthassák eredeti funkciójára. Ez Méir rabbi véleménye. A Bölcsek azonban úgy vélekednek, hogy örökre is el lehet adni, de csak azzal a kitétellel, hogy ne legyen belőle fürdő, bőrcserző üzem, rituális fürdő vagy mosoda.” A Misna meghatározásából tehát egyértelmű, hogy habár a zsinagógánál is szentebb célok érdekében el lehet adni zsinagógát, a helynek továbbra is meg kell adni a szentségnek kijáró tiszteletet.
