Egység, 2011 (70-71. szám)
2011-09-01 / 71. szám
Egység rüljön... így aztán nagy szégyen lenne, ha mi magunk nem így járnánk el...”1161. Az eltulajdonított zsinagógák Külön kérdés azoknak a megüresedett zsinagógáknak a sorsa, amelyeket nem eladtak, hanem a diktatúra önkényesen kisajátított. Szentnek számítanak-e ezek a zsinagógák a továbbiakban, vagy a kisajátítás által szentségüket veszítették? A konkrét kérdés a ,90-es években merült fel a volt szovjet terűletek zsinagógáival kapcsolatban. Sok közösségnek ugyanis választania kellett, hogy a felajánlott nagy (és sok esetben rossz állapotú) zsinagóga helyett a kis közösség igényeit jobban kielégítő kisebb imára alkalmas helységet fogadjon el cserébe. Smuél Wosner rabbi (szül. Bécs 1913, a híres galántai jesiva tanítványa)1171 azon a véleményen volt, hogy az ilyen zsinagógák a szentségüket veszítették azáltal, hogy ״gonoszak rátörtek és megszentségtelenítették”. Döntvényének forrása Simon ben Cemách Duran (Palma de Mallorca, 1361-1444)1181 hasonló ítélete két ottani zsinagógáról, amelyek egy pogrom után üresen maradtak. Ezt a Jeruzsálemi Szentély esetéből vezeti le, amelyről a Talmud azt írja1191, hogy mivel ״gonoszak rátörtek és megszentségtelenítették” a Szentély edényei és eszközei szentségüket vesztették. így aztán Wosner rabbi azt javasolja, hogy nem kell kötelezettséget érezni a kőnkrét zsinagóga megváltására - ehelyett elégséges egy kisebb épületet igényelni kárpótlásképpen. A közösség feje felől eladott zsinagógák kérdése Bizonyos értelemben egyedi Magyarország és azon belül különösen a főváros zsinagógáinak sorsa, amelyeknek egy részét nem kisajátította a diktatúra, hanem maga a központi hitközség vezetősége adta el. Ráadásul sok esetben úgy, hogy közben még aktív közösség működött a helyszínen. Nem egy ilyen - a falusi zsinagóga kategóriájába eső - vidéki esetről tudunk, és jó pár budapesti zsinagóga és közösség is erre a szomorú sorsa jutott. Közismert a többszörösen meggyalázott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga esete, amelyet a MIOK (Mazsihisz) 1987-ben adott el. Ott legalább az árván maradt híveknek egy imaszobát biztosítottak a Wesselényi utcai Hősök temploma melletti Talmud Tórában. Az óbudai (nemrég rehabilitált) zsinagóga esete még súlyosabb, hiszen ott az elárvult híveknek1201 valóban nem gyatott zsinagógák esetében, még ha városiak is akár, van háláchikus lehetőség az eladás engedélyezésére. Ezzel együtt nem szabad szem elől téveszteni, hogy bizony minden esetet különkülön kell megvizsgálni. Különösen szem előtt kell tartani mind a zsinagógáknak mind a holokausztban megsemmisített közösségeik emlékének kijáró tiszteletet. Mindent el kell követnünk azért, hogy ha eladásra is kerül sor, a zsinagógákat ne használják szentségtörő célra. Gyalázatos, megalázó helyzet volt például, amikor Egy reményvesztett ház újjáavatása Óbuda, 2010 2010-ben a volt esztergomi zsinagógában tartotta volna lakossági fórumát a Jobbik. Ezt végül hitközségünk tiltakozásával sikerült megakadályozni.1151 Még ha igaz is - a vallási törvényekét betű szerint követve -, hogy ha egy zsinagógát elad a közösség, akkor azt megfosztja szentségétől, mégis be kell látni, hogy ezekben az esetekben másról van szó. A II. világháború idején magukat a zsidó közösségeket pusztították el: ez volt az adott zsinagógák eladásának vagy kisajátításának előzménye. Vagyis nem a hívek váltak meg a zsinagógáiktól: a zsinagógákat fősztották meg a hívőktől! A mártír építők iránt tisztelettel tartozunk, ezért illő lenne, hogy miattuk és az Isten házának kijáró tisztelet miatt ezeket a helyeket az eredeti szellemükhöz méltó tévékenységre használják. Más szempontokra hivatkozva, de hasonló szellemben ír a híres pozsonyi rabbi, Schreiber Mózes (1762-1839) is egy félig romos zsinagógáról, amelyet egy új zsinagóga udvarává alakítóttak volna át, mondván ״... ha még szabad is lenne a törvény betűjét tekintve, akkor sem engedhetjük meg, hiszén még a világ népei is ügyelnek arra, hogy örök tiszteletet adjanak imájuk házának. Annyira, hogy ha már romos állapotban is van, körbe veszik kerítéssel, nehogy megaláztatásra kevalamikor, de a Holokauszt után a közösség megfogyatkozása, illetve megszűnése miatt kérdésessé vált, hogy háláchikus szempontból városnak tekinthetők-e még? Ahhoz, hogy a megfelelő választ megtaláljuk erre a kérdésre, kiindulhatnánk abból, hogy az ilyen - közösségtői elárvult - városokat falvaknak tekinthetjük. Ha ugyanis falunak tekintjük őket, akkor a fenti feltételek mentén eladhatók a zsinagógáik. Megítélésünk szerint azonban ez az út nem biztosan járható. Ugyanis a talmudi forrásokból kiviláglik1121, hogy a ״város” kategória nem az adott zsinagóga eladásának, hanem építésének idején dől el. Ha ugyanis az építés idején igaz volt a fent említett talmudi meghatározás, mely szerint ״sokan költöttek rá”, utólag pedig már nem lehet felkutatni az összes adakozót és a hozzájárulását kérni; illetve, hogy a városi zsinagógát mindenkinek és nem csak az adott város lakóinak építették, akkor ezáltal az adott zsinagóga örökké városi zsinagógának tekintendő, és így soha senkinek nincs joga azt eladni. Ha pedig valakik mégiscsak jogtalanul eladták, akkor az eladás érvénytelen, és a zsinagóga nem veszítette el a szentségét. Vannak ugyanakkor további szempontok is, amelyeket még érdemes figyelembe venni, mielőtt a tiltás mellett tesszük le a garast. Fontos megemlítenünk, hogy - a Sulchán áruchhoz fűzött kommentárjában1131 - Abráham Ábele Gombiner rabbi (1633 k.-1683 k.) azon az állásponton van, hogy ״egy városi zsinagógát is el lehet adni, abban az esetben, ha abban már nem imádkoznak”. A kelet-európai zsinagógák esetében pedig, sajnos, sok esetben valóban erről volt szó. Sok helyen a zsinagógák teljesen kiürültek a hívektől. További szempont az eladás megengedésére, amit Benjámin Áron Szalnik (1555 k.-1620) rabbi responzumában találunk1141: ״Ügy tűnik, hogy csakis kifejezetten a talmudi bölcsek idejében volt az a kitétel, hogy még a közösség hét elöljárója és a teljes közösség sem adhatta el a városi zsinagógát... de a mai időkben, az általunk lakott országokban, ahol a közösségek szokása, hogy egy nagy erejű vezetőséget állítanak maguk fölé..., akiknek minden közösségi ügyben felhatalmazásuk van eljárni - nekik bizony van joguk a városi zsinagógák eladására is.” Ne hozzuk szégyenbe az eladott zsinagógák és a közösségek emlékét! Az előző bekezdésben arra a követkéztetésre jutottunk, hogy a teljesen elha10
