Egység, 2009 (66-68. szám)

2009-12-01 / 68. szám

Új mohéi Budapesten Új élet • M. S. • 2002. december 1. Köves Slomó (24 éves) egy budapesti zsidó családban nőtt fel, azon családok egyikében, amelyeknél a hagyomány nem játszott akkora szerepet, s így fiukat sem metélték körül. Meglepetésként érte őket, hogy fiuk tinédzserkorba lépvén, ezt maga akarta. Ám azt még akkor sem tudták volna elképzelni, hogy gyermekük személyében új mohéit is kap majd valamikor a magyarországi zsidóság. Slomó hosszabb távoliét után a napokban véglegesen hazatért ifjú családjával Budapestre. Személyében nemcsak újabb rabbival, hanem mohéllal is gyarapodtunk.- Én metéltem, de távolról sem ő volt az első. A tanfolyam idején a hala­­chikus, valamint az orvosi elméleti ré­­székét követték a gyakorlati foglalko­­zások, amelyek során előbb egy kép­­zett mohéi tanoncaként kellett britről britre járnom Chádéra városában. Mi­­után több száz britet végignéztem, kap­­tam kisebb elvégzendő feladatokat, és utána - még mindig a mester felügye­­lete alatt - próbálkoztam meg jóma­­gam is a vágással.- Kit lehet megkérni arra, hogy kezdő mohéi metélje körül gyerme­­két?- Sok esetben rokont, ismerőst. Nekem szerencsém volt, mivel Izrael­­ben a szerényebb anyagiakkal rendel-2003, Felnőtt Brit Miiá és névadási szertartás - az ״újszülött” Jakal Zoltán ma Budapest egyik neves kántora kező családok közül többen megbíztak bennem; én természetesen nem kér­­tem tőlük pénzt.- Mennyibe kerül a brit miiá?- Külföldön a tiszteletdíj a körűimé­­nyéktől függően több száz dollárra is felmehet. Magyarországon a Chábád Lubauics Egyesület eddig sem kért pénzt, ezután sem fogunk pénzt kér­­ni, nehogy ez legyen az akadály vala­­kinél. Aki úgy gondolja, alapítványunk számlájára befizethet egy tetszőleges összegű tiszteletdíjat.- Ezt a vizsgát az izraeli főrabbiná­­tus három rabbija, valamint az ottani egészségügyi minisztérium hat orvosá­­ból álló szakmai bizottsága előtt kellett letennem. A vizsga igen szigorú, hiszen Névadás, 2006 - Köves Slomó mohéi egy körülmetélési szertartáson Kárpátalján a mohéinak minden váratlan helyzet­­re felkészültnek kell lennie. Ilyesmi azonban csak nagyon ritkán történik meg, miután a műtét egy pillanat alatt megvan, s a nyolcnapos kisfiú ideg­­rendszere még nem olyan fejlett, hogy sok fájdalmat okozzon neki a vágás.- Fontos elem, hogy a gyermek ekkor kapja meg a nevét is.- így van, a nevet addig ki sem mondják, nem is sza­­bad. A hagyomány szerint a szülők próféciának enge­­delmeskedve mondják ki a brit miiá idején a nevet, és számtalan esetben megtör­­tént, hogy az utolsó pilla­­natban nem az esetleg hó­­napok óta megállapított nevet ejtették ki a szájukon, hanem azt, ami az eszükbe jutott.- Saját fiadat is te me­­télted körül. Ő volt az első?-Hány éves voltál, amikor körül­­metéltek?- Tizenkettő. Ez volt a születésna­­pi ajándékom. Ott, a műtőben, az or­­vos kérdésére feleltem: ha megnövök, mohéi leszek, vagy rabbi.- Szüleid mit szóltak?- Eleinte örültek az érdeklődésem­­nek majd kicsit megijedtek, hogy min­­denféle szokásokat hozok haza, azután megbarátkoztak a dologgal.- Ebben az időben sokan találták meg hozzád hasonlóan a zsidóságukat?- A kilencvenes évek elejétől jött a nagy hullám, amikor fiatalok és felnőt­­tek jöttek rá, mit veszíthetnek, ha ki­­maradnak a hagyományból.- Egy ideje eléggé ,,bizonytalan” a mohéli szolgáltatás...- Van mohéi, de sajnos gyakran nem tudja vállalni a körülmetéléseket, ezért a Chábád Lubavics közösség vál­­lalta, hogy bárkinek hozat Izraelből mohéit, aki ezt igényli.- Most viszont már itt vagy te, hiszen nemcsak a rabbi-, de a mohéi­­vizsgát is letetted: utóbbit Izraelben. Forduljon a magyar mohelhez! Fia vagy unokája született? Mázl Tov! Forduljon Köves Slomó hivatásos mohelhez, aki az Izraeli Rabbinátusnál és Egészségügynél szerezte képesítését. Elérhetőségek: mohel@zsido.com, 06-20-42-92-162 9 Jelentkezés és érdeklődés: Glltzenstein Shmulik rabbi, telelőn: 06 70 453 2626. e-mail: glitsis@gmall.com isiid Tulomanyok Szabadegyeteme • 1052 Bp.. Károly krt. 20. • nv.7tlu.k1 • Telefon: 268 0183

Next

/
Oldalképek
Tartalom