Egység, 2002 (47-50. szám)

2002-09-01 / 49. szám

annyi zsidó viccet, mint az alatt a két hét alatt... Az lenne jó, ha ezt a JesiVAkációt komolyabb alapra tudnánk helyezni, mert két hét nem elég. Az idő hiányé­­nak tudom be azt, hogy a zsidó élet mindennapjaira kevesebb idő jutott. De erre vannak a Pesti Jesivában az előadá­­sok, amiket nagy élvezettel hallgatok. Faith Balázs r Uj út, ismeretlen gödrök... Még nem részesültem hasonlóan inten­­ziv és széleskörű oktatásban, ezért na­­gyón kellemes meglepetésben volt ré­­szem. Nem gondoltam, hogy ennyire nyitott és barátságos lesz a környezet. Az órák többsége átlátható, könnyen érthető volt számomra és Ti is nagy odaadással, figyelemmel és türelemmel ismertettétek a zsidó vallás alapjait. Azt érzem, hogy elkezdem megta­­lálni az Örökkévalóval az egyensúlyt, vagyis önmagamat a zsidó vallásban. Ismét tapasztaltabb lettem, sok újat tanultam és ezzel együtt valami mást is. Úgy érzem, hogy feljebb léphetek egy szinttel, és mindezt általatok tehettem. Új útra leltem, ami ugyan még tele van ismeretlen gödrökkel, de idővel simá­­vá fog válni előttem a folyamatos ta­­nulással. S. Judit azt mondta: ״egyik brisz hozta a mási­­kát”. Ez a mi esetünkben, ha nem is egészen így van, de nincs híján az igaz- Ságnak. A jeles napon Cháimmal és Báruch­­hal együtt érkezett Dóra lányomék la­­kására a fiatal Köves Slomó- a nagyma­­mája kolléganőm volt egykor a Magyar Nemzetnél, amely nem tévesztendő össze a jelenleg is ilyen néven megjelenő napilappal aki mint ״kiképzett” mohéi Magyarországon átveszi a stafé­­tabotot mesterétől, Cháimtól. A szűk családon kívül - hitvesem, csekélységem és három felnőtt gyermekünk: Dóra, Dávid, Endre - jelen volt még három izraeli barátunk a szertartáson. Élijáhu székén Dávid fiúnk ült, ölében Áronnal, aki a brit miiá végeztével zsidó nevet kapott és ily módon belépett az Örök­­kévalóval kötött szövetségbe. Talán furcsa, ami néhány héttel a szertartás után, az ott elhangzott áldás­­ra emlékezve, 65 évvel a hátam mö­­gött most kikívánkozik belőlem: szeret­­nék én is a még hátralévő életemben ״sok jót cselekedni”. Kertész Péter Egység A zsidóság kapuja kitárult... mögött. Vallásról és kultúráról hihetet­­lenül átfogó képet kaptunk abban a két hétben. Tényleg egyetem volt a javá­­ból. A Tórától a Brájtán keresztül a Talmudig, mindenben elmélyültünk a mi gyakorlatlan, tanulatlan szintünkön. A tanulás élményén és örömén ki­­vül, ott volt az érme másik oldala: az együttlét. A közös tanulás, közös be­­szélgetés, evés-ivás, imádkozás, böjtö­­lés, viccelődés csapatkovácsoló érzése. Öröm volt számomra együtt lenni né­­hány olyan emberrel, akikkel én egy cipőben járok, mivel sokan ott ismer­­kedtek a zsidósággal először. Sok ba­­rátot és ismerőst szereztem. Eddigi éle­­tem 19 éve alatt soha nem hallottam Mivel, én nem régen léptem Ábrahám szövetségébe, nekem sok minden új volt még. így a véleményem nem el­­fogulatlan. Ha röviden és tömören kel­­lene összefoglalnom, azt mondanám, életem egyik felejthetetlen élménye volt a Nyári Zsidó Szabadegyetem két hete. Aminek a legjobban örültem, az volt, hogy... és ilyenkor az ember meg­­említ egy dolgot, ami a legjobb volt számára, de én nem tudom ezt meg­­tenni, mivel engem csak olyan beha­­tások értek, amelyek még eddig soha, és ez szokatlan számomra. Nagyon­­nagyon sokat tanultam, és mint az egy­­szeri ember, rádöbbentem, hogy mennyi mindent nem tudok még. Á második ״legjobb” érzés az volt, hogy kitárult előttem egy új, az eddigieknél sokkal hatalmasabb kapu. A zsidóság kapuja ez, ahonnan folyamatosan áramlik felém a tudás. Nekem személy szerint nagyon tét­­szett a JesiVAkáció jesivai stílusa, ira­­ma és színvonala. Ki merem jelenteni, hogy a jesivai tanulási-tanítási stílust tartom a világ legjobbjának. Tanulni csak kérdezve, beszélgetve, így lehet (... és mit mond erre rabbi Méir?...). A tananyag összeválogatása, kidolgo­­zása sok munkát és tudást rejt maga ״Egyik brisz hozta a másikat” néhány nap múlva már a brit mi Iá idő­­pontjában is meg­­egyeztünk. Mindössze az volt a dolgunk, hogy be kellett hoz­­nunk a repülőtérről a King’s Hotelbe a Münchenből érkező mohéit, Cháim Rubin izraeli rabbit, aki a húsz perces taxizás közben fantasztikus történeteket mesélt a New York-ból jött Dá­­vid fiamnak a közel­­múltban Izlandon és a volt szovjet köztársa־ Ságokban küldetése teljesítése közben átélt kalandjairól. Cháimot néhány héttel korábban volt szerencsém megismerni, mikor is a Vasváry Pál utcai zsinagógából együtt autóztunk a következő brit mi Iá hely­­színére, Szentendrére, ahol idestova 30 éve élek a családommal. Nem vé­­letlen, hogy amikor unokám ״ügyé­­ben” felhívtam Báruchot, örömében Tanakodtunk, mi le­­gyen elsőszülött Dóra lányunk elsőszülött gyermekének, Áron­­nak a zsidó neve. A kérdést végül Dóra, aki a nehéz szülést követően fél évig ha­­hozott, hogy ráálljon­­e a brit mi Iára, dön­­tötte el, mondván, Dávid legyen. Továb­­bi gondot jelentett, hogy a tekintélyes súllyal világra jött fiú apjának - ami nem ritkaság manapság - sem volt zsidó neve. A gordiuszi csomót Oberländer Báruch vágta át. Azt aján­­lotta, hogy a gyermek zsidóként is le­­gyen Áron, az apja pedig Ábrahám, mivel úgymond ״mindannyian Ábra­­hám gyermekei vagyunk”. így aztán elvi megállapodás született, hogy Mé­­száros Áront ״zsidóul” Áron ben Áb­­rahámnak hívják majd. A többit Báruch magára vállalta, s 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom