Egység, 2002 (47-50. szám)
2002-09-01 / 49. szám
bármi másnál pontosabban határozza meg, hogy kik vagyunk, s hogyan éljük életünket, mivel az Örökkévaló kérdése minden emberi magatartásion ma gyökere. Minden emberi Örökkévaló-meghatározást behatárolnak az emberi felfogóképesség és tudás korlátái. Végtére is rajtunk kívül nincs más mérce, amihez viszonyíthatnánk magunkat. Ilyenformán magunkat tekintve kiindulópontnak, megpróbáljuk a magunk képét az Örökkévalóra rávetíteni. De vajon valóban vagyunk-e olyan helyzetben, hogy meghatározhassuk az Örökkévalót? Végtére is mit keresünk? Az ember képzeletében kialakult Örökkévaló meghatározását, vagy az Örökkévaló képére teremtett emberét? Mivel az Örökkévaló a teremtő, mi teremhettünk az Ő képére. Mivel az Örökkévaló tény, az Ő viszonylatában kell meghatározni, nem a miénk szerint, mivel az Örökkévaló teremtette a logika és az okfejtés törvényeit is. Nyílvánvalóan értelmetlenség volna féltételezni, hogy mi, a teremtmények, meghatározhatjuk teremtőnket. Bármennyire bonyolult legyen is egy gépezet, nem tud nekünk megalkotójáról, a mérnökről beszélni, sem azokról az elképzelésekről és rejtett erőkről, amelyek az alkotót alkotásra serkentették. És mégis: ha az Örökkévaló teljességgel túl van valóságfogalmunk körén, hogyan hozhatjuk magunkat összefüggésbe Vele? Mielőtt válaszolnánk e kérdésre, előbb azt kell megvizsgálnunk, miként próbáljuk értelmezni magát a valóságot. A valóság Próbáljuk meg különféle módszerekkel meghatározni a valóságot. Mindenekelőtt azt kell felismernünk, hogy a valóságot, mint bármi mást, részben maga a definiálására használt eszköz határozza meg. Vajon abból áll-e csupán a valóság, amit érzékeink szintjén felfogunk, amit látunk, hallunk, ízlelünk, szagolunk, tapintunk? Ez a meghatározás nem lehet pontos, mivel hiányzik belőle értelmünk és érzelmünk. A valóságot tehát gondolataink, érzelmeink valamint érzékelő képességeink határoznák meg? Ez sem kielégítő válasz, mivel kizárja a tudatalattit, amely se logikai, se érzelmi módszerekkel nem közelíthető meg teljesen. A valóságot a maga teljességében sosem fogjuk tudni meghatározni, mivei többet foglal magában, mint amennyit a magunk korlátozott emberi eszközeivel felfogni képesek vagyunk. Az Örökkévaló - Az abszolút valóság Minden alapzatnak alapzata, minden bölcsességnek oszlopa tudni, hogy létezik egy Első Lét, aki mindenfajta létezést létrehoz.- Majmonidész, Misné Tóra Az Örökkévaló oly módon teremtette a világmindenséget, hogy abban saját létezésünket alapvető realitásként fogjuk fel, az istenességet pedig valamifajta újszerű és szerzett tulajdonságnak. Szerepünk, hogy a felfogás egy egészen új szintjére érjünk, ahol az istenesség az abszolút realitás, és mi vagyunk az új teremtmények, az isteni kifejeződés formái.- A Rebbe nyén és magatartásán, akiket vallásosnak tartunk. Lehetséges, hogy az otthon vagy az iskolában megtapasztalt álszentség hatására negatív képünk alakult ki az Örökkévalóról, de lehetséges az is, hogy családunk, barátaink vagy tanítóink példáját látva, meleg baráti érzéseket táplálunk iránta. Az Örökkévaló iránti érzelmeinket befőlyásolják az elolvasott könyvek, az iskólában hallottak, a zene, amit hallgatunk, és még ezernyi más tényező. Következésképp, mielőtt bármifajta vitát nyitnánk is az Örökkévalóról, A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schncerson életbevágóan fontos, hogy lehántsuk a terminológia és a benyomások rétegeit. Az első kérdés azonban az: egyálta- Ián mi szükség az Örökkévaló méghatározására? Miért nem lehet mindenkinek saját meghatározása? Azért nem, mert az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunk nem magánügy: befolyásolja, hogyan viselkedünk otthon és a nyílvánosság előtt; hogyan bánunk családunk tagjaival és munkatársainkkal; hogyan látjuk az életben játszott szerepünket. Annak az embernek, aki értelmes életet kíván élni, fel kell tennie magának a kérdést: egyáltalán mi szükség van arra, hogy definiáljuk az Örökkévalót? És miért van szükségem az Örökkévalóra az életemben? Az, hogy milyen választ adunk erre a kérdésre, Az Örökkévaló Örökkévaló - már maga a puszta szó is a lehető legszélesebb vélemény- és érzelmi spektrumot váltja ki. Vannak rajongva hívők, mások hitetlenek, megint mások az agnoszticizmussal érvelnek. Kinek ne volna határozott véleménye az Örökkévalóról? Ha az emberek egész életükben mást se tennének, csak az Örökkévalóról vitáznának, akkor se jutnának egyezségre, mivel minden bizonnyal valamennyiük számára mást jelent az Örökkévaló. Sokan azt állítják, hogy az Örökkévaló elutasítása valójában az Örökkévaló hamis meghatározásának elutasítása, és ha közük velük a pontos meghatározást, talán nem is lesz vita. Történt egyszer, hogy egy rabbi megpróbált rávenni egy ateistát, hogy cselekedjen valami jót. Az ateista, miután kifejtette, hogy nézete szerint miért fölöslegesek az efféle cselekedetek, kijelentette: - Tudod, rabbi, én nem hiszek az Örökkévalóban. A rabbi így válaszolt: - Abban az Örökkévalóban, akiben te nem hiszel, én sem hiszek. Ha az a szó, hogy ״Örökkévaló”, szóba kerül, valamennyiünk előtt egy korábban kialakult kép jelenik meg. Vannak, akik az óvoda óta hordozzák magukban egy mennyei trónon ülő, hosszú, fehér szakállú ember képét, aki villámokat szór ránk, ha rosszalkodunk. A gyermek számára az Örökkévaló egyszerűen olyan lény, aki nagyobb és erősebb, mint az apja. Egy kisgyerek esetében ez talán elfogadható kép, de nyilvánvalóan nem elégséges, ha egy felnőtt véli ilyen leegyszerűsített, testet öltő formának az Örökkévalót. Saját Örökkévaló-meghatározásunk alapuljon olyan emberek vélemé2
